A vadászok örülnek, a sportlövők félsikernek érzik a 2004-es fegyvertörvény végszavazásra váró módosítását.
Kevesebb adminisztrációs kötelezettsége lesz azoknak, akik már rendelkeznek fegyvertartási engedéllyel, de a jövőben sem lesz könnyebb hazánkban fegyverhez jutni. A honatyák várhatóan jövő héten dönthetnek a módosításról.
– Jelentős előrelépésnek tekinthető, hogy most jó pár bürokratikus elemet kivettek a szabályozásból, hiszen 15 évig semmi nem történt ezen a téren – mondta lapunknak Németh Balázs. A Magyar Sportlövők Szövetségének elnökségi tagja a módosításokat előkészítő civil testületben is dolgozott. Az általuk összeállított javaslatokban bővítették volna az engedélyezettek körét is, az erre irányuló javaslataikat azonban a különböző parlamenti bizottságok elmeszelték.
Nem tárgyalták a civilek azon javaslatát sem, mely szerint azok a fegyverengedéllyel rendelkező személyek, akik enyhe szabálysértést követnek el – például a fegyvertörvényben előírt határidőket késve teljesítik, vagy más adminisztrációs hibát vétenek – pénzbüntetést kapjanak. Az MSZP és az LMP javaslata szerint például három évig nem juthattak volna fegyverhez.
– Ez olyan mintha valakinek gyorshajtás miatt elvennék az autóját – magyarázta Német Balázs, aki szerint ez a sportolók esetében például az jelentené, hogy – saját fegyver hiányában – nem indulhatnának el versenyeken. Akinek pedig a munkavégzéséhez szükséges a lőfegyvertartás, állását, családja egzisztenciáját veszítheti el. Végül a módosításba az került be, hogy a szabálysértők mintegy másfél évig nem kaphatnak fegyvert, viszont a rendőrség mérlegelheti a szabálysértés mértékét.
Nem került bele viszont a módosításba a Jobbik által javasolt otthonvédelmi fegyver kategória. Így aki veszélyben érzi magát, vagyonát, az továbbra is önvédelmi célra kérhet fegyvertartási engedélyt. Ezt a jövőben is a rendőrség fogja elbírálni. A civil bizottság 21 évben határozta volna meg az önvédelmi fegyver igénylésének alsó korhatárát, illetve szigorúbb, életszerűbb vizsgát javasolt. Végül ez sem került bele a módosításba.
Sok gondot okozhat még az is, hogy egy korábbi módosítás engedélyhez köti a jelenleg szabadon vásárolható, jobb kategória híján muzeálisnak számító gumilövedékkel tölthető traumatikus fegyvereket, és nem rendelkezik arról, miként kell ezeket átsorolni. Mint Németh Balázs elmondta: itt a gumilövedékes fegyverekre kell gondolni, melyekkel ölni nem lehet, de a támadót ártalmatlaníthatják. Erre nem kellett engedély, így sokan vásároltak ilyen fegyvert maguknak, ezek a módosítás életbe lépésével egy csapásra illegálissá válnak.
A változások
- A megszerzési engedélyt eltörölték, így a jövőben nem kell előzetesen engedélyeztetni az újonnan vásárolt fegyvereket, csak a vásárlás után kell bemutatni őket a rendőrségen.
- A vadászok és sportolók esetében nem jár le a fegyverengedély, de feltételeinek meglétét a rendőrség továbbra is évente vizsgálja majd.
- A házi lőszerszerelésre lehetőség lesz a jövőben, ez főként a sportolóknak jelenthet könnyítést.
- Rendezték a hatóságok közötti adatszolgáltatás kérdését, amely jelentősen csökkenti a bürokratikus terheket.
- Eddig csak vaktöltény tüzelésére alkalmas színházi fegyvereket lehetett tartani filmgyártási céllal, ezután komoly ellenőrzésekkel éles tűzfegyvereket is.
Így kell engedélyt szerezni
Az önvédelmi célra igényelt fegyver esetében a II. csoportos egészségügyi alkalmassági vizsgával kell rendelkezni, ezt a háziorvos adja ki. Emellett meg kell felelni egy pszichológiai és egy technikai vizsgán. Ezután a rendőrségnek meg kell indokolni, hogy miért van szükségünk fegyverre. Ehhez valóban alapos indokra van szükség. A vadászoknak is a II. csoportú egészségügyi vizsgára van szükségük, szintén van pszichológia teszt és hatósági fegyver vizsga is. Ezután meg kell szerezni a vadász vizsgát is. A sportlövőknek a saját költségükre sportorvosi alkalmassági engedélyt kell szerezniük. Szintén van pszichológiai vizsgálatuk és a hatósági fegyvervizsgán is meg kell felelniük. Ezt követően nem csak be kell lépni egy sportlövő egyesületbe, hanem itt egy minimális eredményt is fel kell mutatni.
Ami fáj, azon nem segít
Kováts Tibor, a Magyar Sportlövők Szövetségének főtitkára:
„Ez a módosítás kevéssé érinti a sportlövőket. Nekik továbbra is évente körülbelül tízezer forintot kell költeniük a sportorvos által kiadott alkalmassági engedélyre, így a számunkra leginkább fájó ponttal nem foglalkozik ez a szabályozás. Továbbra is fogyni fog a sportlövők száma, ebből a szempontból most nem értünk el semmit!”
Végre igazodtunk az EU-s joghoz
Pechtol János, az Országos Magyar Vadászkamara főtitkára:
„A közel hatvanezer főt számláló vadásztársadalom szempontjából egy elfogadható, kedvező törvénymódosítás született. Régen érett már a helyzet: olcsóbbá és egyszerűbbé vált a szabályozás. Emellett végre igazodtunk az EU-s jogszabályokhoz is. Az egészségügyi alkalmassági vizsga terén még lehetne tovább egyszerűsíteni: például ne kelljen egészségügyi vizsgát tennie annak, akinek van jogosítványa. Erre azonban egyelőre még várnunk kell.”
Forrás: Metropol