Biztosan felnő majd néhány olyan generáció, amelynek esélye sem lesz, hogy testközelből ismerje meg a valaha híres bugaci ősborókást – jegyezte meg szomorúan az ELTE Etológia Tanszékének docense.

Altbäcker Vilmos több mint húsz éven át tanulmányozta az április végén tűz martalékává lett erdőt. Munkatársaival most azt kutatja, hogyan hozhatnák helyre a károkat.

„Ha nagyon ügyesek vagyunk, akkor talán nem kell ötven–száz év ahhoz, hogy a felperzselt homokbuckákon újra borókás legyen” – mondta a szakértő, és hozzátette: kemény küzdelem áll a tudósok előtt, hiszen olyan agresszív fajoktól kell megóvniuk ezt a területet, mint az akác vagy a selyemkóró. Ezekkel a tüzet is jól tűrő, gyorsan terjeszkedő növényekkel szemben kétséges a mérgek bevetése, mivel azok az újra kihajtó védett növényekkel, a zsenge borókahajtásokkal is végeznének.

Az egyetem docense szerint a problémát az üregi nyulak segíthetnek megoldani, mivel korábban már neveltek ki olyan egyedeket, melyek előszeretettel táplálkoztak selyemkóróval. A borókamagok széthordásánál is az állatvilághoz fordulnának. A szakember elmondta: itatók és borókamagok kihelyezésével szeretnék a fenyőrigókat az égett területre szoktatni. E madarak ürülékéből kikel a boróka, így természetes módon végzik a magterjesztést.

„Az ősborókás persze akkor sem lesz ugyanaz, mint volt. A tűz ugyanis hazánkban egyedülálló, kétszázötven–háromszáz éves fákat is elpusztított. Csak remélni lehet, hogy egyszer újra ilyen matuzsálemek állnak Bugacon” – szögezte le Altbäcker Vilmos.

Mint ismert, a 2012. április 29-ei tűzvész a Kiskunsági Nemzeti Park bugaci törzsterületén a kétezer hektárnyi erdőnek csaknem ötven százalékát érintette. A legnagyobb károkat a borókás szenvedte, mely jobbára csak kisebb foltokban maradt meg.

Forrás: MNO