diana vadászhölgy klubRégebben a vadászatot férfi tevékenységnek könyvelték el. Mára egyre több hölgy hódol ennek a gyönyörű, nemes szenvedélynek.

A Diana Vadászhölgy Klub a Vadászati Kulturális Egyesület keretén belül, de annak önálló szekciójaként alakult meg 2003-ban Budapesten, közel 150 résztvevővel. Tolna megyében 2007-ben kezdett életre kelni a női vadászokat egybefogó klub, azóta a tagság minden évben bővül.

- Vadászattal, vadászati kultúrával kapcsolatos programokon veszünk részt és szervezünk klubtagjainknak, barátainknak, családtagjainknak, mondta Gubritzky Mária elnök. Nem lennének nők, ha nem foglalkoznának a gyerekekkel, s nem szerettetnék meg velük a természetet kirándulásokon.

Tavaly a Lengyel-Annafürdői Erdei iskolába látogattak el , ahol a túravezetést követően szalonnasütéssel zárták a napot. Néhányan részt vettek a „Szépítsük Együtt Szekszárdot” programban, amelynek célja, hogy a megye székhelyét önkéntesek bevonásával minél szebbé, rendezettebbé tegyék.

A vadászhölgyek kisebb-nagyobb létszámban minden megyében jelen vannak, ennek köszönhetően mind több rendezvényen találkoznak ismerősökkel.

A szomszédos vagy akár a távoli megyék vadásznapjaira is szívesen ellátogatnak ahol a helyi dianákkal karöltve gyermek- és kézműves foglalkozásokkal várják a legkisebbeket. A júniusi Tolna megyei Vadásznapon is ott lesznek.

- Az igazi szenvedély azonban a vadászat, így szabadidőnkben részt veszünk vadkár elhárító és társas vadászatokon, szalonka monitoringon.

A klub tagjai az évente megrendezésre kerülő Országos Diana Koronglövő versenyen is ott vannak, tavaly az első nyolc helyezettből hárman a Tolna megyei dianák közül kerültek ki. Igyekszünk a klub életét mozgalmassá tenni, szakmai és kulturális rendezvényekre örömmel várjuk tagtársainkat, barátokat, érdeklődőket, mondta Gubritzky Mária.

Forrás: Teol