vaddisznókondaElszaporodtak a Balaton partján a garázdálkodó vaddisznókondák.
Megkeserítik az emberek mindennapjait a Balaton partján garázdálkodó vaddisznókondák. Bátran bemerészkednek a lakott területre, ahol aztán élelem után kutatva feldúlnak mindent.
A vaddisznóállomány felszaporodása egyre több problémát okoz a Balaton térségében élőknek. Szinte nem telik el olyan nap, hogy munkatársainknak ne panaszkodna valaki: már megint bent járt a vad a kertjében. Mint kiderült, nemcsak a Naplót ostromolják, a helyi önkormányzatokhoz is szép számmal érkeznek a bejelentések, amelyekről a vadászati hatóságot is értesítik az önkormányzatok, ami alapján a hatóság fokozott állományszabályozó vadászatot rendel el az adott térségben.
Dr. Tóth Józsefék 25 évvel ezelőtt vásárolták az ábrahám-hegyi hétvégi házukat. Két évtizeden keresztül - kis túlzással - azt sem tudták, hogy él vad a környéken. Az utóbbi öt évben már mindennapos vendég a vaddisznó. A konda pedig feldúl mindent. Olyannyira felbátorodtak, hogy az ember személyes jelenléte sem zavarja őket, ő maga többször látta a vadat esti szürkületben.
— A kukorica, a szőlő, a krumpli - minden áldozatul esik! A cseresznyefa ágait úgy hagytam, hogy az unokáim a földről elérjék, de a vaddisznók ezt is megtépázták - ömlött a panasz a férfiból. Elmesélte: az utóbbi években néhány fat ki kellett vágnia, mert elöregedtek. Ezeket csemetével pótolta, de nem tudta megvédeni a vaddisznótól. Idén öt csemetét ültetett, de mindet kidöntötték.
A vaddisznókondák nemcsak Abrahámhegyen hanem - tavaly augusztusban lapunkban is foglalkoztunk vele – Révfülöpön is problémát okoznak. Balatonrendesen is van gond bőven, a település ugyanis nagy területen erdővel határos.
A Veszprém Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóság vadászati es halászati osztályának vezetője, Hárshegyi Márk a Naplónak elmondta, a révfülöpi jegyző idén tavasszal a vad károkozása miatt hivatalos bejelentést tett feléjük. Emiatt a vadászati hatóság hatarozatban állományszabályozó vadászatra kötelezte a területen vadgazdálkodási jogosultsággal rendelkező Kőtenger Vadászati Földtulajdonosi Közösséget, de csak a belterületi határokon kívül, mivel a belterületen vadászatból adódó fegyverhasználat tilos. A kilövések teljesítéséről írásbeli tájékoztatást kérnek folyamatosan, amelyet ellenőriznek is.
A határozatban az is szerepel, hogy amennyibcn nem tesznek eleget a fokozott állományszabályozásnak, amelyre kötelezték, a vadászatra jo- gosult költségére hatósági vadászatot rendelhetnek el. A vadászati hatóság a vadkárok megtérítése, a vadkárbecsléssel kapcsolatban javasolja, amennyiben a vadászatra jogosulttal megegyezés nem sikerül vagy nem vezet eredményre, akkor a károk megtérítését jogi útra kell terelni, megfelelő kárfelvéteti eljárást követően.
Miközben megpróbáltunk minél több információval rendelkezni vadügyben, ismét bejelentkezett" dr. Tóth József, elmesélte, 48 óráig volt távol Ábrahámhegytől, ez idő alatt újabb ,,merénylet" történt. Most a vaddisznók a bitumenes úton jöhettek le (ez új), mivel a kapu melletti hevenyészett téglarakást döntötték be. Pedig ott kegyetlenül tüskés bokrok, fák vannak. Innen rátámadtak a tavaly drágán épített szennyvízgyűjtőre. Félő, hogy hamamsan az esővíz-gyűjtőt is kikezdik. A károkozásuk mértéke folyamatosan emelkedik, ha letámadják a műanyag tartályok földből kiálló nyakát, s letörik, akkor több százezer forint megy veszendőbe, ráadásul az építést is kezdheti újra.

Intenzív vadászat lehet a megoldás?
Az esettet kapcsolatban természetesen megkerestük Vella Zsoltot. Ábrahámhegy polgármestere elmondta, a helyzet súlyosbodása miatt nem várnak tovább. Utasította a körjegyzőt, hogy készítse el a beadványt a vadaszati hatósághoz. Szeretnék orvosolni a mindennapos problémékat, ha másként nem megy, akkor intenzív vadászattal. Szeretné, ha végre megnyugodhatna a lakosság.

Forrás: Napló