Amióta Szent Imre herceg és Zrínyi Miklós halálával kapcsolatban hírbe hozták őket, rossz a vaddisznók „píárja”. Csak a baj van velük, tartjuk. Magyarázhatják az értők, hogy mese volt az egész, a vaddisznó emberkerülő, ha nem szorítják sarokba, nem sebzik meg, kerüli a találkozást, pláne nem támad. Ennek ellenére volt némi riadalom az alsóörsi strandon, ahol a nádasnál egy kisfiú fürdőző vaddisznót vett észre.
Rögtön rendőröket hívtak, ők kiürítették a strandot, a mólót. Még a vitorlásokat is elűzték, eltévedt golyó nyolc kilométeren belül sérülést okozhat. Végül vadászok lőtték a mázsás vadat. A szemtanúk két táborra szakadtak: „köszönjük”, tapsikolt az egyik oldal – „zöld ruhás gyilkosok”, honorálta a kilövést a másik. Június végén ez vezető hír volt a híradókban. Jövőre vagy azután az lesz? Aligha.
– Itt élt a nagyapám, az apám is, aki vadász volt. Jómagam is negyven éve vadászom – kezdi Máhl Ferenc, az Újkúti Vadásztársaság elnöke. – Ahhoz, hogy vaddisznót lássak, még 10-15 éve is a Bakonyba kellett mennem. Ma már felesleges. Itt, Balatonalmádiban vagy majd’ az egész északi parton látni őket, ott is, ahol azelőtt talán sosem. Nádasba költöztek, a zártkerteket dézsmálgatják, néha még beljebb merészkednek. Az emberek perrel fenyegetnek, tőlünk követelik, csináljunk valamit! De tessék mondani: mi a dolgunk, mit tehetnénk pontosan?
Ne tévedjünk nagyot, a vaddisznódúlás nem balatoni, ez országos jelenség. Hallottam budaörsi telektulajdonost panaszkodni, azt játsszák: amit este elvet, reggelre kitúrja a disznó. Megváltoztak a vadak szokásai. Régen a legkisebb neszre embert gyanítva, veszélyt sejtve elinaltak. Ma? Okosodott az állat. Nem zavarja zaj, hangos zene, még az ember közelsége se.
A vaddisznó intelligens, minden körülményhez alkalmazkodik. Mindent eszik, a kisebb vadat se kíméli. Míg apróvadat már alig találni, a vaddisznó öl, túlél és roppant szapora.
Évről évre szorgosan lövik őket. Feljegyezték, 1938-ban 1300-at lőhettek le Magyarországon, tavaly már 125 ezer fölött. Gondolják, ritkult az állomány? Ugyan! Mintha törvényt bújnának, mintha onnan okosodnának, tudják, belterületen vagy zártkertben, legyen ott akár több vadász is, baj őket nem érheti. Ott ők nem vadászhatók. Ezzel „élnek vissza”, pimaszul, csapatostól ott lófrálnak, eszegetnek. Mi mást csinálnának?!
Tett ezért az ember eleget. Erdőkből hasított ki területet, s lett belőle termőföld, zártkert, gyümölcsös, szőlő. A vaddisznónak pedig valahol élnie muszáj! Az erdők, hiába tiltakoztak a szakértők, a kertekkel egybeértek. A vaddisznó csak átballagott vagy jött beljebb, a merészebbje egészen a városokba jutott.
Itt, Balatonalmádiban is sétálgatott már néhány, tudom meg Némethné Kovács Júliától, az önkormányzat környezetvédelmi szakreferensétől. Valaki a házak közötti üres telekre kukoricát vetett. Arra jártak rá a szemfüles, éhes vaddisznók, a későn fekvő emberek velük az utcán találkozhattak. Azóta, mondja Némethné, megoldódott ez a gond, belterületen vaddisznó már nem jár, legfeljebb „csak” a zártkertekben.
Némethné egyébként nem örül a vaddisznós cikkeknek, mert rossz színben tüntethetik fel a települést. Pedig úgy kerültek az ügybe, mint Pilátus a credóba. Ha egy kerttulajdonost kár ért, mi mást tehetett volna, hozzájuk fordult. És sorra érkeztek is a panaszosok. Fényképeken mutogatták, milyen dúlást rendeztek a vadak a kertekben: érést meg se várva, gyümölcsfát rágtak meg, szőlőt pusztítottak el. Egy testületi ülésen napirend előtt Szabó Zoltán képviselő interpellált is, valamit tenni kell, állampolgári sérelem jogorvoslat nélkül nem maradhat. A városi hivatal azonnal kiderítette, a vaddisznókár nem az ő „asztaluk”, nem hozzájuk tartozik, a panaszosokat a vadásztársaságokhoz irányították. Ma már a károsultak Máhlékat keresik.
– Naponta telefonon és személyesen keresnek. Többet kell foglalkoznom a bejelentéseikkel, mint a kft.-mmel, pedig az is elég munkát ad – mondja a vadásztársaság elnöke, aki néha már bánja, hogy puskát vett a kezébe és a vadászok közé állt.
Azért, hogy képben legyünk, autóba ültet, megmutatni, elmagyarázni, hogy mi is a baj. A parti nádasban a téli vágást rég betiltották, burjánzik, s ennél ideálisabb élőhely szinte nem is létezhet vaddisznóknak. Majd a veszprémi út felé kanyarodunk. Pár perc, és már a zártkerteknél járunk, ahol Máhl értékes házakat mutat.
– Velük nem sikerült megegyeznünk! Perrel fenyeget a tulajdonos, mert az automata locsolóberendezését állítólag vaddisznók rongálták meg – mutat az egyikre. Mi lesz a perből? Ki tudja? Máhlék itt talán nem állnak rosszul, elég bizonyítaniuk, hogy a tulajdonos nem tett meg mindent a kár elkerülése érdekében. Kerítést nem állított, persze, hogy bejár a vaddisznó, neki a kert olyan, mint turistának a svédasztal. Kicsit odébb kerítésféle is látszik: vékony drótháló, de mázsányi állatnak az sem akadály. Felemeli, belöki, bemegy, eszik. Amott villanypásztort ajánlott az elnök, de azt drágállotta a tulajdonos. Azért Máhl megsúgja, a villanypásztor se csodaszer, az sem jön be mindig. Az egyik tulajdonos rá hallgatva felszerelte, működött is, csak a „lelkét”, a vezérlőt lopták ki, a kár százezer forint. De látunk még több megvett, majd magára hagyott gyümölcsöst, szőlőt is. Néhány lépésre él, persze, hogy nem keresgél a disznó a már-már teljesen kiszáradt erdőben – jön és eszik. De van más is!
– Minden panaszt kivizsgálunk. A minap itt üvöltözik velem a tulajdonos, építsek ide vadlest, ha jönnek a disznók, ne kíméljem, lőjem le őket! Mondom neki: uram, zártkertben nem lövöldözhetünk, tiltja a törvény. Őt az nem érdekli, ha nem lövünk, feljelent. Akkor jött a szomszédja, szilvát szórt ki a disznóknak, és már messziről kiabált, ha ő itt még egy vadászt meglát, ráküldi a rendőröket. Érti ezt? Most legyen okos! Ha kilőni itt tilos, hogy űzzem el őket?
Vadháló kellene, mondom, de legyint, ennyi háló a világon sincs. Az egyenként befogással is próbálkoznak Békási Gáborék. Belterületen még csak működik, Tihanyban, Szigligeten úgy negyven állatot megfogtak, de nem egyszerű és nagyon drága módszer ez. Állandó, szakképzett csapat kell, az állat is tiltakozik, majd hónapig karanténba kell zárni, megfigyelni, és csak úgy elengedni az erdőben, és biztosíték sincs rá, hogy később nem tér vissza. Napi kapcsolatban állnak a megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatóságával, erre a vadászati évre csak az északi parton 1326 vaddisznó kilövését írták elő. Eddig 702-t lőttek le, pedig az igazi vaddisznó-vadászati szezon csak novemberben kezdődik. Hány vaddisznó élhet erre? – kérdem. Az elnök széttárja a karját, erre biztosan senki nem tud válaszolni.
Így járkálunk, beszélgetünk, látjuk, az egyik vaddisznócsapás a főúton vezet keresztül. Nem veszélyes ez? – érdeklődöm.
– De, nagyon. A tagdíjakból 700 ezer forintot erre költöttünk, 25 táblát kitettünk az útra, hogy a vadveszélyre felhívjuk a figyelmet. A múltkor alumíniumtáblákat raktunk ki. Hiba volt, azokat ellopták, ezek talán megmaradnak. Higgye el, erőn felül is próbálkozunk, de más 20-25 évnyi vadgazdálkodási hibáját nem lehet máról holnapra kijavítani. Ehhez mi kevesek vagyunk. Együtt, közösen kell valamiféle megoldást találni.
Önöket se irigylem, mondom. Én se, feleli, majd elmosolyodik:
– Egy róka hetekig lopkodott egy üdülőben. Cipő, papucs volt a gyengéje, azt vitte. Csapdát tettünk ki. A húsra rá se hederített. Papucsot raktunk bele, és az megfogta. Látja, van megoldás, csak keresni kell.
Forrás: Szabad Föld
