Az, hogy decemberben az utászokat meglepi a hóesés, nálunk nem hír. Mondhatjuk, hogy rendszeresen előfordul szinte minden évben. A vadászegyesületek azonban – legalábbis a többségük – nemcsak felkészültek, hanem már hetek óta rendszeresen etetik a vadon élő állatokat a területeiken. A hétvégén viharos széllel mintegy 20–30 centis hó fedte be a földeket Észak-Bácskában.
A vad eddig bőségessen terített asztalt talált a kukoricaföldeken, ahonnan igaz letakarították a termést, de az idén is sok szétszórt mag maradt. Sokan panaszkodtak emiatt, mert a vad nem ment az etetőkhöz, hanem szanaszét kószált, mert mindenhol talál táplálékot, ezért a vadászok azt fontolgatták, hogy beszüntetik az etetést. Most, hogy a hó letakarta a szétszórt kukoricát, és más természetes táplálék sem hozzáférhető a vad számára, az etetők környéke is benépesül őzekkel, nyulakkal és fácánokkal.
A vastag hó lehűti a levegőt, és éjszakánként akár mínusz 10 fok alá is süllyedhet a hőmérő higanyszála. Ilyen feltételek mellet a szabadon élő állatoknak ugrásszerűen megnő az energiaszüksélete, ezért a táplálék, pontosabban a folyamatos etetés elengedhetetlen az életben maradáshoz.
A nagyvad esetében a szórók és etetők megfelő ellátást biztosatanak, de hasonló a helyzet a fácánnal is. Az igazi gondott azonban a nyulak téli táplálása jelenti. A gond a mezei nyúl röghözkötöttségéből ered. Köztudott ugyanis, hogy a mezei nyúl élőtere átlagban 2–2,5 kilóméteres körben írható le, és egy-egy egyed még az élete árán sem hagyja el a megszokott területét. Ha ebben a körben nincs etető, a nyúl akár éhen is pusztulhat, mert nem fog a legközelebbi etetőhelyig elbaktatni. Másrészt, ha van is etető a nyul élőterében, a magas hó miatt nem biztos, hogy el tud jutni a takarmányig. A szakemberek ezért azt javasolják, hogy ilyenkor vontassunk hóekét az élelmet szállító traktor, vagy szán után, és annak a nyomában szórjunk ki mind a szálastakarmányt, mind a magas energiatartalmú tápot. Ezzel a módszerrel nemcsak nagyszámú vad élőhelyét fedjük le, hanem a vad mozgását is megkönnyítjük.
Természetesen, ilyenkor nagyon óvatosan kell hozzáállni az etetéshez, mert a vad túlzott mozása akár végzetes is lehet számára. A nagy hidegben minden energiáját a testhőmérsékletének fenntartására kell fordítania, és ha feleslegesen felugrasztjuk, mozgatjuk sokkal könyebben kihűlhet, és el is pusztulhat még a nagyvad is. Ezért most a vadászoknak inkább az etetésre, mintsem a zsákmányszerzésre kell koncentrálniuk.
Az etetés kiváló alkamat nyújt a vad gyógyszeres kezelésére is, mind a megbetegedés kezelésére, mind megelőzésként is. A tápba kevert gyógyszereket biztosan felveszi a vad, hiszen ínséges időben még a máskülönben pákosztos őzek sem válogatósak.
Szó ami szó, most nem szabad a vadat magára hagyni, mert ilyen körülmények közepette teljesen rá van szorulva a vadászok segítségére. Szándékosan nem úgy fogalmazunk, hogy „az ember segitségére”, mert a szólamokat pufogtató állatvédők most a meleg kályha mellet ülve sajnálják a szegény erdei állatokat. Közben szidják a vadászokat. Pedig gyakorlat bizonyítja, hogy mostoha időjárási feltételek mellett, de máskülönben is, a vadról nem a szövegszaporító állatvédők, hanem a vadászok viselnek gondot.
Forrás: Magyar Szó
