Nem sokon múlt az előző század hetvenes éveiben, hogy végleg eltűnjön a fogoly a magyar élővilágból.
Addig ugyanis szabadon lehetett vadászni erre az elég gyakori madárfajtára.
Ámde nem csak ez, hanem a nagytáblás nagyüzemi mezőgazdaság térhódítása, illetve az ezt kísérő általános és drasztikus vegyszerhasználat is nagyban oka lett a már-már végletes állomány csökkenésnek. A megpróbáltatások során az egyes családok mind messzebb sodródtak egymástól, ami ellehetetlenítette a foglyok szaporodását, lévén, hogy a fiatal madarak mindig más családból választanak párt maguknak.

Mivel az 1950-60-as évekig jellemző mozaikos, kisparcellás, jó búvóhelyes mezőgazdasági művelés nem állt vissza a rendszerváltozással sem, a madarak továbbra is kiszolgáltatott helyzetben maradtak.
A telepítés után a visszavadítás elég kényes folyamat: ekkor dől el ugyanis, hogy a foglyok megtalálják-e helyüket a vadonban. Szerencsére többnyire igen, olyannyira, hogy a felnőtt példányok párt választanak más családokból, s szabadon szaporodnak.

A fogolyállomány megőrzése érdekében dolgozók a területet művelő mezőgazdászokkal is együttműködnek. Ennek része a változatos vetés-szerkezet kialakítása, továbbá a madarakra tekintettel végzett mezőgazdasági munka is. Ezért a táblaszegélyeket, árokpartokat csakis költés után kaszálják, a betakarításkor pedig úgynevezett vadriasztó láncot szerelnek a gépekre, így nem okoznak kárt sem a foglyokban, sem más apróvadban.
Noha a magyar fogoly húsa világszerte igencsak keresett csemege, a visszatelepítési programnak nem elsődleges célja a vadászat, hanem, hogy újra benépesüljön apróvaddal a magyar határ.

Forrás: Heves Megyei Hírlap