Április közepén megkezdődik hazánkban az őzbak vadászata.
A hazai és külföldi jágerek egyaránt szívesen vadásznak erre a nagyvadunkra, hiszen elejtésével kiváló trófeákhoz juthatnak, és eme vadfajunk gasztronómiai jelentősége sem lebecsülendő. Ugyanakkor ahol vadászat van, ott – sajnos – hibázás, sőt sebzés is előfordulhat. Nos ekkor jönnek, jöhetnek ők: az utánkeresők.

Basa, Gigi, Rocky, Szöcske, Alex, Soma, Pedro, Arina, Lili, Bonnie, Rony, Dagi, Borka, Kéti, Frida, Szeder. A nevekből ítélve nyugodtan gondolhatnánk, hogy egy manapság divatos rockzenekar vagy éppen egy televíziós vetélkedő tagjait soroltuk fel, de nagyot tévednénk, hiszen „ők” nem muzsikálással, színpadon ugrálással keresik meg a mindennapi betevő falatot. „Ők” ugyanis szakképzett vadászkutyák: tacskók, vérebek, terrierek. Az ő hivatásuk a megsebzett nagyvad utánkeresése.

– De hogyan működik ez a gyakorlatban? Mi az az utánkeresés? – kérdezem Dákay Zsuzsannát, az Utánkeresők Baráti Körének megálmodóját és egyik vezetőjét.

– A vadászat során – mondja – megtörténik a lövés, amivel nem sikerül azonnal terítékre hozni a kiszemelt vadat. Az sebzetten elszalad, és beveszi magát egy sűrűbe, egy kukoricásba vagy egy távolabbi erdőrészbe, ahová a vadász és kísérője nem tudnak és – a lövés, a sebzés körülményei miatt – nem is akarnak utána menni, hiszen tudják, hogy kutya nélkül esélytelen lenne a vad megtalálása. Ilyenkor telefonon megkeresnek minket, hogy sebzés történt, és segítsünk – mondja Dákay Zsuzsanna, aki első látásra törékeny nő benyomását kelti, de határozottságát és szakértelmét bármelyik férfi vadászember is megirigyelhetné. – Az esetek többségében a legközelebbi kolléga és kutyája ilyenkor a helyszínre siet, és elkezdődik az utánkeresés – teszi hozzá a civilben gyógyszerészkényt tevékenykedő vadászhölgy –, ami nagyon leegyszerűsítve abból áll, hogy a kutyát ráállítjuk a sebzett vad csapájára, és az a szimatát, ösztöneit, az okítása során megtanult „tananyag” és az adott szituációra jellemző információk összességét felhasználva követni, keresni kezdi a sebzett vadat. Az esetek nagy többségében sikeresek az utánkeresések, ami a gazda és a kutya kiváló, sok-sok gyakorlás utáni bensőséges és összehangolt munkájának az eredménye – mondja, de kénytelen megemlíteni, hogy vannak olyan esetek, amikor ők sem tudnak segíteni, és nem találják meg a sebzett állatot.

A fent nevezett névsor a 2012-es évben 315 sikeres utánkereséssel büszkélkedhet, ami forintosítva közel huszonötmillió forint trófea- és nagyjából hétmillió forint húsértéket jelent.

Arra a kérdésre, hogy miért volt szükség ennek a tizenkét vadásznak – akik között van logisztikus, mentőkutyás, kereskedő, vállalkozó, üzletember és hivatásos vadász – „baráti kör” létrehozására, egy már működő, országos lefedettséggel rendelkező szervezet (Magyar Véreb Egylet – a szerk.) mellett, már Hegedűs Sándor, a társaság egyik tagja válaszol:

– A mi titkunk abban rejlik, hogy kis csapatunk egy összeszokott, ahogy a nevünk is mondja, baráti társaság. Működési területünkön – kizárólag Észak-Magyarország – azonnal mozgósíthatók vagyunk, és ha valamelyikünk nem tud segíteni, mert nem ér rá, dolgozik vagy egyéb elfoglaltsága van, csak egy telefon, és máris megvan a helyettese – teszi hozzá, majd kiemeli: természetesen nem a nagy hagyományokkal rendelkező Magyar Véreb Egylet ellen, hanem mellette, velük teljes egyetértésben szeretnénk dolgozni. Nem célunk az ellenségeskedés, legfőbb feladatunknak a sebzett nagyvad felkutatását, megkeresését tekintjük. Nekünk csak ez a mozgatórugónk – emeli ki.

A sok eredményes munkának köszönhetően rövid idő alatt, szűkebb hazájukban – Pest, Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – nagy elismertségnek örvendhetnek, hiszen számos sikeres utánkeresést tudhatnak már maguk mögött. Több vadásztársaság olyannyira megkedvelte, bizalmába fogadta a kis csapatot, hogy már jó előre értesítik őket egy-egy vaddisznóhajtás vagy terelővadászat dátumáról, és minél előbb próbálják őket „lefoglalni” – hiszen a legtöbb munka ilyenkor akad, mert rossz lövések, sebzések a társas nagyvadvadászatok alkalmával a leggyakoribbak.

És ők mennek, és türelmesen várják, hogy „ne kelljen dolgozniuk”… Ez az igazi elhivatottság.

– Ugyanakkor ha mégis munkába kell állnunk, szó nélkül tesszük a dolgunkat, nem bírálunk, nem zsörtölődünk, legyen szó akár egy vaddisznósüldőről, akár egy több millió forintos trófeájú gímszarvasbikáról – teszi hozzá Dákay Zsuzsanna.

Ők azok – országos szinten több százan –, akik kiköszörülik a csorbát, mentik a még menthetőt, megkeresik az elveszettet. Nem számít, hogy éppen ebéd közben jön a segítségkérés, hogy szakad a hó, vagy éppen zuhog az eső. Nem számít, hogy galagonyabokrokon keresztül kell a sebzett vadat megkeresni, vagy éppen több kilométert kell megtenni hegyről hegyre a rekkenő hőségben… Ha hívják őket, akkor mennek. Együtt ketten, hat lábon.

Forrás: MNO