békés megyei vadásznap póstelekAz agyaggalamb-lövészet megyei döntőjével kezdődött a 23. Békés Megyei Vadásznap szombaton Pósteleken.

A elsőt hajdanán még Szarvason rendezték, hagyományteremtésnek szánták, a rendezvény kiállta az idő próbáját. Zuberecz Tibor megyei fővadász elmondta, ezt mutatja az is, hogy több ezren látogattak ki az eseményre.

Vantara Gyula, Békéscsaba polgármestere kiemelte, a pósteleki erdő és szabadidőpark a város jeles értéke, melynek rendeltetése, hogy alkalmat teremtsen a város lakóinak az épített környezetből kimozdulni, rácsodálkozni a természet szépségeire, sokszínűségére.

Erdős Norbert megyei kormánymegbízott hangsúlyozta, a hely szelleme mindig is tükrözte a környezet megbecsülését, a természet összhangjának megteremtését. A pósteleki kastély – mely 1903-1906 között épült - Széchenyi Antalné Wenckheim Krisztina irányításával a gerlai uradalom központjaként működött. Jelentős szerepet töltött be a mezőgazdaságban és a vadgazdálkodásban egyaránt. Az élőhely értékeit jelzi, hogy a múlt században világranglista-vezető őzbak is terítékre került itt.

Dr. Kulcsár László, a Magyar Nemzeti Agrárkamara Békés megyei elnöke a mezőgazdaság fontos szereplőinek nevezte a vadászokat, akik a termelőkkel egyre jobb kapcsolatokat ápolnak. Ez azért is üdvözlendő, mert mindnyájan azonos területen élnek és gazdálkodnak, s közös felelősségük az élővilág egységének védelme és fenntartása.

Dr. Csoma Antal, a megyei vadászszövetség elnöke kiemelte, a közvélemény egyre inkább elfogadja a vadászat célját és szerepét, s értékeli a természet megóvásáért folytatott erőfeszítéseiket is. Szólt arról, hogy 100 ezres a fácán törzsállománya, 200 ezer fácánt neveltek. Idén augusztus 23-áig 2103 őzbaktrófeát bíráltak el, ebből 104 volt arany-, 159 ezüst- és 227 bronzérmes.

– Van még továbbra is tennivaló, ami a vadállomány átrendeződése miatt is sürgető – mondta dr. Csoma Antal. – Országosan a legutóbbi vadászszezonban több vaddisznót lőttek, mint amennyi nyulat hasznosítottak. A vaddisznó állománya Békésben is 34 százalékkal nőtt, és pusztítják az apróvadat.

Dr. Jámbor László, az Országos Magyar Vadászati Védegylet alelnöke kitért a készülő új vadászati és vadgazdálkodási törvényre, melynek társadalmi vitája a legszélesebb körű érdeklődés mellett zajlott. A tervek szerint az új szabályozás a jövő évben lát napvilágot, érintve a vadászat, a vadkár, a fegyvertartás, a közbiztonságra veszélyes eszközök birtoklásának kérdéseit. Dr. Jámbor László szólt arról is, tervezik a vadgazdálkodási alap létrehozását, mely az apróvadállomány szaporításánál nyújthat támogatást a vadászoknak.

A rendezvényen Farkas Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke és dr. Csoma Antal vadászkitüntetéseket is átadott.

Forrás: Beol