északerdő trófeaMiskolc – Egy kis szarvasbőgési helyzetkép az ÉSZAKERDŐ Zrt. vadászterületeiről.

- Érdekes képet mutat eddig az idei szarvasbőgés. Ahogy beléptünk szeptember hónapba, az első héten – az ilyenkor szokásos utolsó egyeztetések, előkészületek után – vártuk, hogy az erdészetek mikor számolnak be arról, hogy elkezdődött, megszólaltak az első bikák – fogalmazott érdeklődésünkre Szentléleki Tibor, az ÉSZAKERDŐ Zrt. vadászati és idegenforgalmi osztályvezetője.

Mint megtudtuk: az Északi-középhegység Borsod-Abaúj-Zemplén megyei részén elszórtan lévő hegyvidéki vadászterületeinken (Bükk, Aggteleki-karszt, Zemplén) jellemzően szeptember 8-a és 10-e körül szoktak az első érdemi jelentések befutni a bőgés beindulásáról. Az úgynevezett java bőgés 15-e és 25.-e között a megszokott.

- Aztán eljött szeptember 10-e, semmi hang. Vártunk. 15-e, még mindig semmi. Jöttek az első csoportok. Égtek a telefonok: „Nálatok megy már? Nálunk csend van… Szóval nálatok is.” – folytatta Szentléleki Tibor. – Nagyon nehezen indult, akkor is hol bőgtek, hol nem. Most, túl már 29-én a csoportok zöme elment. A szokásoktól eltérően néhányan “üres kézzel” távoztak., ugyanis az elmúlt évek átlagánál kevesebb bika került terítékre.

A vadászati hatóság tájékoztatása szerint a megyei helyzetkép is hasonló. Az idei szezon eddigi pozitívuma, hogy több nagyobb bika is terítékre került. A Délbükki területen egy 9 kilogramm, míg a Hegyaljai (Zemplén) egy 10 kilogramm körüli bikának örülhetett elejtő és vadásztató egyaránt. Az eddigi tapasztalatok alapján várhatóan október 18-án, a Senyői Vadászház környezetében megtartandó „Trófeamustrán” kevesebb trófea társaságában vonhatják le az idei szezon tanulságait a szakemberek. Emellett viszont több olyan trófea is lesz, mely méltón képviselheti az ÉSZAKERDŐ Zrt. vadászterületein folyó szarvas-gazdálkodást.

Forrás: SZON