November 17-én, a reggeli órákban vastag köd borította Apajpuszta (Pest megye) lapos, szikes mezőit, szántóit és legelőit. Ennek ellenére majdnem minden versenyző megérkezett a kezdésre, a polgármesteri hivatal melletti színpadhoz.

A regisztrációt követően megtörtént a számhúzás, majd a versenyzők és a bírói kör – Sipek Sándor vezető bíró, Maróti Béla és Lóki György – kiautózott a helyszínre, ahol ameddig a szem ellát, nincs villanyvezeték. Az első néhány versenyzőnél ez a távolság nem volt valami sok, a levegőbe emelkedett vadászmadarakat nem is lehetett látni, csak a lábukon lévő csörgése jelezte, hogy vadásznak. Aki már részt vett ilyen versenyen, vagy héjával, sólyommal történő vadászaton, bizonyíthatja, hogy ugyancsak izgalmas, ahogy a vadászkutya megtalálja, megállja a rejtőző fácánt, és amikor az felrepül, a vadászmadár hihetetlen ügyességgel pedzi, csap le rá és a földre „tekeri”.

A hangulatos verseny késő délután fejeződött be, és a nap a rendezők – a Magyar Solymász Egyesület, az MVK Németvizsla Klub és az apaji önkormányzat – meghívására egy közös vacsorával ért véget, ahol felszabadultan ünnepelhettek a nyertesek. A solymász kategóriában Molnár Imre végzett az első helyen, megelőzve a rangidős Csurcsia Imrét, valamint Glázer Andrást. A csak puskával és vadászkutyával vadászók versenyét Varga János nyerte, Godó Péter és Szabó Sándor előtt.

Forrás: HuntingPress