Hölgyek, barátság, hölgyek, társaság, hölgyek, közösség, hölgyek – erről szól az immár 32. alkalommal megrendezett, ünnepi apróvadazás a Füzesgyermati Vt-nél. Bővebben: rózsák, harsogó nevetés a Csepelen, szép teríték, Ica néni pörköltje, jó békési pálinkák, meggyborok, és egy közösség, amelynek tagjait irigylem.
„Hát ez bizony elmarad” – gondoltam magamban, amikor olvastam a szalagcímet a hírek között: „Vadászbaleset Füzesgyarmaton”. A szerencsétlenség pont egy héttel az ünnepi fácánozás és nyulazás előtt történt. Mint kiderült, az országos médiumok ezúttal is a szenzációt hajhászták: igazán vétlen baleset történt, egy vendégvadász a lövés pillanatában megcsúszott a keréknyomban, ezért lőtte meg a társaság egyik tagját. De a vadászatot nem fújták le. „Ó, sokkal jobban van, hazaengedték, már viccelődik is” – mondta a vadászat előestéjén a Széchenyi utcai vadászházban Csák István elnök. Ne gondoljunk mást, a tagságot természetesen megrázta az eset, érződik ez a reggeli eligazításnál is a hangulaton, feszülten figyelünk. Külön szó esik az apróvadazás rákfenéiről: a lapos lövésről, a léniázásról, a megtöretlen puskáról. Ezután kalapból sorszámhúzás következik, piros és kék csapatra bomlunk, a két kompánia beveszi magát a harmincegynéhány éves (de majdhogynem pöccre induló) Csepelekbe, és nyolc óra előtt nem sokkal már döcögünk is ki a területre. Harmincöt puskás, tizennyolc hajtó – és köztük tizenhárom asszony, kisasszony, leány.
Hogy mi is pontosan az asszonyvadászat? A név csalóka: nem az asszonyok vadásznak (nem is tehetnék, mivel a tagok között csak két hölgyvadász van). Mint hajtók és vadszedők vesznek részt a hajtásokon. Hiába firtatom, kinek a fejéből pattant ki az ötlet, erről már nem szól a társasági legendárium. Az mindenesetre biztos: 1981-ben egy vadászat utáni vacsora közben jutottak arra a tagok, hogy bizony megérdemlik a hölgyek a beavatást, és igenis legyenek részesei a vadászélet örömeinek és nehézségeinek az urak oldalán. Állják is a sarat derekasan: szedik, viszik a nyulat, fácánt zokszó nélkül, vezetik a kutyát, és együtt örülnek minden terítékre hozott vadnak. Azért annyira nem eszik forrón a kását, az urak gavallérok: ha látják, hogy fárad a gyengébbik nem képviselője, készséggel átveszik a vadat.
Igazán izgalmas, hangulatos nap volt az a szombat. A hajtósorok szépen, szabályosan haladtak, nem volt zsákolás vagy egyéb szabálytalankodás. Élveztük az őszt, majd a napot, ahogy a fátyolfelhők is szertefoszlottak délelőtt. Koradélután már többen neki is vetkőztünk. Szerencsénk volt az idővel: másnap reggel ködbe borult az ország és Békés megye jó része. Noha csak délután négy óra körül gyűltünk össze a terítéknél, fel sem tűnt, hogy nyolc óra és jó 15 kilométer van mögöttünk. Talán azért sem, mert a szervezők ügyesen egy reggelit is beiktattak az öt hajtás közé, amelyek közül már az első végeztével tudtuk: az avatás sem marad ki. Az egyik vadásztárs élete első mezei nyulát lőtte, míg a másik fácánnal sem büszkélkedhetett annak előtte, így mindkét vadfajra felavatták. Soha ennél rosszabb avatást! A terítéket végül 35 nyúl és 128 fácán ékesítette; sokhelyütt már a felével is ugyancsak elégedettek lenne az ember mostanság. Van e mögött munka: évi 20-25 ezer fácánt nevelnek, 12-14 ezret előneveltként adnak el, 2,5-3 ezret bérvadászatokon értékesítenek, 1500 pedig szent és sérthetetlen: a tagoké. Sertevadból ugyanakkor újabban már 14-15 is esik, így lassacskán figyelni kell a disznóra, és a toportyán vonyítása is egyre gyakrabban hallik az éjszakában.
Míg szót váltunk Csák Istvánnal a visszaérkezés után a vadászház udvarán, ki-ki elszalad haza, átöltözik, és fél hat körül már tele is van az emeleti nagyterem. Dóra, az elnök lánya, aki napközben is helytállt a vadászaton, sürög-forog, míg Gali István egykori elnök – miként egész nap – a fiatalokat megszégyenítve kattogtatja digitális fényképezőgépét (néhány nap múlva már látom is a nap krónikáját képekben az egyik közösségi portálon). Mindeközben a két Jóska – Oláh és Földi – a meggyborát kínálgatja. A közvélemény arra jutott, hogy összehasonlíthatatlan a két nedű. Akárhogy is, mindkettő jó fogyott derekasan. Több mint félszázan idézzük fel – olykor lelkesen egymás szavába vágva – a nap élményeit, mígnem az elnök át nem veszi a szót pár mondat erejéig. Az estebéd apropója, a hölgyeket a türelmükért, megértésükért illető köszönet egy-egy szál piros rózsában ölt testet – és a bájosan szemérmetlenül elcsattant csókokban. Ezzel véget is ért a „protokoll”, és eluralkodik a kötetlen, ünnepi hangulat. Az idősebbek nosztalgiáznak, a fiatalabbak megváltják a magyar vadgazdálkodást. Csak addig van viszonylagos csönd, míg elfogy Ica néni, a vadászház mindenesének messze földön híres, betyáros dámpörköltje (köszönet a vadért dr. Rácz Tamásnak). A „keménymag” csak későn, tizenegy körül issza meg a Szent János áldást.
…hát ez az asszonyvadászat. Ismétlem magam: a szó legjobb értelmében irigylem a füzesgyarmatiakat. Mert igazából erről kellene szólnia a vadászatnak: barátságról, jó társaságról, hagyományokról, jól működő közösségről – és persze a hölgyekről is.
További képek itt!
Forrás: HuntingPress
