Ahogy az igazán sportszerű vadászok mondani szokták, a természet szeretete sokkal fontosabb számukra, mint maga a vad elejtése. Ez utóbbi már csak hab a tortán.

Fokozottan igaz ez Bolyhos Lászlóra. Az újszilvási vállalkozó évtizedek óta vadászik, s bizony gyakorta előfordul vele, hogy olyannyira belefeledkezik környezete csodálatába, hogy lemarad a kedvező pillanatról. Ám a falakon függő, párját ritkító trófeák sora bizonyítja, hogy azért az évek során jó néhányszor mellészegődött a vadászszerencse.

– Természetesen nagyszerű érzés, ha sikerül elejteni egy igazán értékes vadat, de az igazi vadász számára legalább olyan fontos a természetszeretet – meséli Bolyhos László. – Egyszer például előfordult, hogy a Zemplénben egy több hektáros, jól belátható területre harminchárom vaddisznó jött ki. Addig-addig nézelődtem, számolgattam, csodáltam és fotóztam őket a lesen üldögélve, amíg elszalasztottam a hihetetlenül kedvező lehetőséget és szétszéledtek az állatok. Mégis maradandó élmény számomra mind a mai napig. Mint ahogyan a legelső vadászatom is örök emlék marad. Kevés kezdő vadász mondhatja el ugyanis magáról, hogy már az első alkalommal aranyérmes szarvasbikát sikerül lőnie. Nekem ez megadatott, s az aranyérmes trófea azóta is itt díszeleg a falon. Legtöbbször azonban arra törekszem, hogy inkább a selejtnek számító egyedeket lőjem ki, s inkább csak gyönyörködöm az erdőben elém tévedő gyönyörű állatokban.

Forrás: Szoljon