A Dudari-patak völgyében kidöntött fák árulkodnak a hódok megjelenéséről a környéken.

A hód a legnagyobb testű rágcsálók közé tartozik, akár 30 kilót is nyomhat. Áramvonalas teste, úszóhártyás hátsó lábai, vízhatlan bőre, nagy, lapos farka kiváló úszóvá teszik. Amikor víz alatt tartózkodik, nem csak orra és fülei záródnak le, szemeit is vízhatlan hártya borítja. Sőt, még a szájüregét is le tudja zárni, ha ágat szállít a víz alatt.

A hódcsaládban több generáció él együtt. Tudatosan alakítják környezetüket, várakat, csatornákat, gátakat építenek a kidöntött fatörzsekből. Növényi eredetű táplálékot esznek, a rágásra pedig metszőfoguk folyamatos koptatása miatt is szükségük van. A kifejlett egyedek mérete viszonylag nagy, akár a 30 kg-ot is elérhetik.

Ha szétnézünk a hódbirodalomban, látjuk, hogy a hídhoz közelebbi hódgát a Dudari-patak felső részén helyezkedik el. A folyás irányában pedig építettek egy még nagyobb gátat is. Feltételezhetően ez lehet a rágcsálók élelmiszerraktára. Több kidöntött fa, jellegzetesen megrágott faágak és fatörzsek árulkodnak az aktivitásukról. A fadarabokat a gát építéséhez használják fel, vackukat pedig leginkább a partfalba vájják. Igazi „mérnökök”, mert a vízszintet is nagyon precízen tudják szabályozni otthonuk megvédése érdekében. Egyelőre nem sokan látták őket, de a helyi fiatalok szívesen kijárnak megnézni a gátat. Nemrégiben a gyermekotthon lakói látogattak a patakhoz. A falunak ez a része nem lakott, nem zavarnak senkit, s a szántóföldeket sem veszélyeztetik.

A hódok a 19. század végére csaknem teljesen kipusztultak. A rágcsáló prémje, húsa, pézsmája, bőre kelendő portéka volt, gátépítése miatt pedig kártékonynak tartották. Hazánkban a kilencvenes években kezdték visszatelepíteni őket, és ma már egyre több természetjáró számol be hóddal való találkozásról.

Forrás: Veol