Sátoraljaújhely - A helyi vadásztársaság képviselőjének bejelentése alapján 2014. január 30-án a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el orvvadászat bűntett elkövetésének gyanúja miatt, mert ismeretlenek Bodroghalom külterületén két drót-hurkot helyeztek ki azzal a céllal, hogy illegálisan őzeket ejtsenek el.

Az egyik csapdába egy őz suta gida belefulladt, melynek tetemét ragadozók kezdték ki, a másik hurokba is belement egy őz, amit a rapsicok eltulajdonítottak. A bűncselekménnyel az orvvadászok a vadásztársaságnak összesen 127 ezer forint kárt okoztak.

Az ügyben bevezetett rendőri intézkedések eredményeként a nyomozók még aznap azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható B. Sándor 28 éves és K. Gábor 31 éves bodroghalmi lakosokat. A terheltek gyanúsítotti kihallgatásuk során beismerték a tiltott vadászati eszközzel és módon végrehajtott bűncselekmény elkövetését.



 
Az ügyben indított nyomozást a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság a napokban lezárta és az illetékes járási ügyészségen kezdeményezte a terheltek gyorsított eljárásban, bíróság elé állítás keretében történő felelősségre vonását.

- Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság -