A fiatal, törékeny lány mindennapjai éppen úgy zajlanak, mint egy munkában megedződött, termetes férfié.

A kardoskúti pusztában, egy takaros tanyában él a szüleivel Szabó Stella.
Első diplomája megszerzése után újra iskolapadba ült, és végérvényesen megerősödött benne az elhatározás, hogy a családi gazdálkodásból ő is kiveszi a részét.

Stellát, a fiatal gazdát nem a nagyvárosi, kukásautó borzasztó zaja, hanem a természet ébreszti. A reggeli jószágetetés után munkahelyére, a közeli Agrár Zrt. sertéstelepére iparkodik, ahol négy éve hízlalásvezető.
— Intézem a szállításokat, a malacok oltását, a herélést. Nőként se ijedek meg a munkától, bevallom, megterhelő, de meg lehet szokni — mondta határozottan. Aztán az elszántság előzményeiről beszélt a közgazdászi, majd állatorvosi álmairól is lemondó fiatal.

— Ide, a kardoskúti pusztába születtem. A szüleim, az egyik fiú testvérem is állattartással, földműveléssel foglalkozik, én viszont az orosházi Táncsics gimnázium négy éve alatt még közgazdásznak készültem. A szívem, meg az állatok iránti szeretetem azonban hazahúzott. Kacérkodtam az állatorvoslás gondolatával is, végül a szegedi egyetem hódmezővásárhelyi karán diplomáztam mezőgazdasági mérnökként. Miután Kardoskúton munkába álltam, levelezőn, Gödöllőn agrármérnöki diplomát is szereztem, miközben a napi 8 órás munka után itthon folytattam és máig folytatom a tennivalókat.

Stella fáradhatatlan: ő a rakodógépes, hordja a szénát, a szalmát a kisgéppel.
— Hét végén eljárok — tért ki gondolatban, szinte csak úgy mellékesen. E sorok írója pedig mi másra is gondolt, mint a városi szórakozásra. Biztosan ez a 25 éves, fiatal lány ott talál magának kikapcsolódást.
— Á, nem! Bérmunkát vállalva ólakat, hodályokat takarítok a rakodógéppel — világosított fel nevetve. Majd órájára nézett. Be kellett hajtani a legelőről az állatokat, de apukája megcsinálta, beszélgethettünk. Mint kiderült, kutya nem kell ehhez a munkához. A jószág szófogadó, tudja a dolgát, ismeri a járást. Géppel fejnek Szabóék, ám a pár napos, néhány hetes bocikat vödörből tejjel kell itatni. No, az valami nagy élmény Stellának, aki imádja a selymes szőrű négylábúakat.
Így ér véget a napom — zárta rövidre mozgalmas műszakját. Merthogy a gazdaságban nincs szabadnap, nincs húsvét. Munka viszont annál több (amikor a találkozót telefonon megbeszéltük, éppen birkanyírás volt a gazdaságukban, akkor sem szaporítottuk a szót).
Stella a nap végén találkozik párjával, aki kertészettel foglalkozik, szezonban alig látják egymást.

— Ez a hosszú, tartós kapcsolat titka — summázza a fiatal lány a lényeget. Fiatal gazdaként megszerzett tudását, felkészültségét Stella természetesen itt, a családi gazdaságban akarja kamatoztatni. Hosszú távra tervez.

— Nekem nem hiányzik a városi nyüzsgés, a zaj. Tanyánk többgenerációs, elférünk mindannyian. Itt akarok maradni, hiszen megvan mindenem. Ha kikapcsolódásra vágyok, akkor az édesapámtól tanult vadász ismereteimet kamatoztatom az erdőben. Imádok vadászni. De nem ,,húsvadász” vagyok, engem a trófea érdekel — s megmutatta gyűjteményét, amelyből egy különösen kedves Stellának. Az első, érmes dám bikát ő lőtte az egyik vadászati szezonban, Csongrád megyében.

Forrás: Beol