A Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (CIC) vezérigazgatója a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét vehette át június 20-án a köztársasági elnök 211/2014. (V. 29.) KE határozatának értelmében Magyarország vadászati, vadgazdálkodási hírnevének nemzetközi szintű elismertetése érdekében végzett tevékenységéért.

A méltatás szerintMarghescu Tamás hivatalba lépése óta folyamatosan azon fáradozik, hogy a CIC és Magyarország közötti együttműködést szorosabbra fűzze.

1995 és 2001 között a német kormány megbízásából tanácsadóként segítette a magyar Környezetvédelmi Minisztérium Természetvédelmi Hivatalának munkáját a politikai, gazdasági és szociális átmenet időszakában, egyben az Európai Unió felé való közeledésben.

A Természetvédelmi Világszövetség állandó európai uniós képviselőjeként számos kezdeményezést indított el, melyek újításokként szolgálnak a fenntartható fejlődés területén, így például alapító tag a Pro Silvá-ban, a természetközeli erdőgazdálkodás magyarországi bevezetésében.

2013 májusában Magyarország, Csehországgal és Szlovákiával közösen rendezte meg a magyar gyökerekre visszavezethető Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács 60. közgyűlését, melyre 58 ország 380 vadászati vezetője, vadgazdálkodási szakembere látogatott el.

A közgyűlés hozzájárult a fenntartható vadgazdálkodás hazai közvéleménnyel való megismertetéséhez, a vadászat mint ősi foglalkozás modern, tudományos alapokon nyugvó kedvező megítéléséhez.

Marghescu Tamásnak Magyarország vadászati, vadgazdálkodási hírnevének nemzetközi szintű elismertetése érdekében végzett tevékenységéért Áder János államfő – Orbán Viktor miniszterelnök előterjesztésére – a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozta.

Ugyanezzel a kitüntetéssel ismerték el Toni Vrščaj, a CIC Közép- és Délkelet-európai Koordinációs Fórumának elnökének munkáját is.

Forrás: HuntingPress