A május közepétől június közepéig terjedő időszak Zimbawében már bizony a tél. Ezt mi sem bizonyította jobban, mint az, hogy hajnalonként, mikor vadászaink előbújtak az amúgy komfortos kis sátraikból, több alkalommal is jég borította a tábor közepén álló madáritató vizét. Nagyvad vadászatára viszont ideális az időpont. Mi pedig ezért voltunk ott.
Három vadász, két, egymást követő szafarin. Az év korábbi időjárása nem volt kegyes hozzánk. Rendhagyó módon április hónap közepéig tartott az éves esőzés. Ennek köszönhetően a vad mindenfelé talált vizet és a növényzet megsárgulva ugyan, de még nagyon sűrűn, átlagosan két-két és fél méteres magasságban fedte a területet. Így sajnos kevés vadat tudtunk egyáltalán megpillantani. Becserkelni, elejteni - még kevesebbet. A végeredmény mégis egy hím oroszlán, egy elefánt, két jókora leopárd, egy víziló, két hiéna, három fekete lóantilop, varacskos disznó, impalák, páviánok, kövi antilop és nádi antilop lett.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy sajnos nem mindenki azt hozta terítékre, amit szeretett volna. Oroszlánra vadászó vendégünk leopárdot lőtt, leopárd vadászatra érkezett vendégünk pedig oroszlánt ejtett el. Sajnos (vagy szerencsére) a szabad területi Afrikában még nem tudjuk megerőszakolni a vadász szerencsét és Nimródjainknak néha szembe kell nézni az ilyen helyzetekkel.
Napló részletek
„ ... Rövid autózással az egyik kis tavacskához érünk, ahol a bevált metódus szerint nyilván lesbe ülnénk. De csak ülnénk... ugyanis a tó túloldalán - mintegy 170 méteres távolságban - magányos fekete lóantilop bika ácsorog. Ráadásul nem is akármilyen! Rögtön látszik rajta, hogy bőven 40 inch fölötti szarvakat hordoz 'harci színekkel' tarkított fején. Mire Denis, a hivatásos vadász, meglátja, szeméhez kapott távcsövén át elbírálja, majd hadarva elsuttogja: - Nagyon jó bika! Lődd meg! -addigra a sable békésen ballagva eltűnik a két méternél is magasabbra nyújtózkodó, sárga fű takarásában. Mivel azonban nem vett észre minket, Attila, Denis és az egyik nyomkereső azonnal utána vetik magukat. Péterrel a kocsin maradva drukkolunk, hiszen cserkelésen minden plusz ember rontja az esélyeket, és türelmetlenül várunk miután a vadászok mögött is összezáródik a fűtenger. Pár perc múlva éleset durran a .375 H&H és azonnal megüti fülünket a vadtestbe csapódó lövedék tompa puffanása is. Igen megörülünk, hisz ez a találat biztos jele és amint a tracker az elefántfűből előbújva integet, már biztosak vagyunk a sikerben. Örömünk csak fokozódik, mikor odaérünk, hiszen a vadászok egy igazán gyönyörű, 8 - 10 éves bikát állnak körül. Szarvhossza könnyedén 110 centire rúg, a bázisok pedig nyálcsorgatóan vastagra gyűrűznek! Ez igen! Azt gondolom ilyen gyönyörűséges trófeát mindenki szívesen sorolna a gyűjteményébe."
„ ... Szokás szerint 05:30-kor ébresztő, kávé, pirítós aztán a tábortűz simogató, és nagyon is vendégmarasztaló melege mellől felkapaszkodunk a Landcruiserre és kizötyögünk a fagyos hajnali derengésbe. Pokrócainkba burkolózva, kedvetlenül hallgatunk, ahogy a nagymacskáknak kiakasztott csalétkeket, az un. bait-eket ellenőrizzük. Az első csalinál - semmi. A másodiknál viszont a keselyűk elleni védelmet szolgáló lombos ágak a földön és jókora darab hiányzik a sable egyik combjából! Oroszlánra gyanakszunk, de közelebb érve a nyomok azt mutatják 'csak' két leopárd - hím és nőstény - járt itt. Ez is valami, így Attila el is határozza: estére kiül ide leopárd lesre." ... „A táborban ebéd, pihenés, zuhany, olvasás. 15:45-kor pedig kitesszük Attilát és Denist a leopárdlesre, mi meg szokás szerint az egyik vízgödörhöz húzódunk vissza, hogy lövés esetén, de legkésőbb 22:00-kor, értük menjünk. A Toyota platóján ücsörögve nézelődünk, míg be nem sötétedik. Ezután halkan beszélgetve a leopárdok szokásait - mi mást? - taglaljuk és a „mi" macskánk visszatérésének időpontját saccolgatjuk. Hét óra körül meg kéne jönnie. Tehát még van öt perce - mosolygok magamban órám világító számlapjára pillantva. Ekkor csattan a lövés! Nyomban a becsapódás jól ismert huppanása is ideér. Bizakodó fél mosollyal összenézünk, és éppen indítanám a sofőrt, mikor újabb lövés hallatszik, majd még egy... és még egy! Aztán néma csend." ... „Az autó már indul is. Mikor odaérve a bozótba kanyarodunk, csőre töltöm a puskát, biztos-ami biztos. De nincs már rá szükség: Attiláék előtt hatalmas párduckandúr fekszik elnyújtózva! Leugrálunk a kocsiról, gratulálunk, majd gyönyörködve tapogatjuk - simogatjuk a nagymacska izmoktól duzzadó, bársonyos bundával borított testét. 65 - 70 kilós, 210 centi hosszú!! Igazi nagy-macska. Mint kiderül, a fáról egy nyaklövés szólította le, majd - a hatalmas ütéstől nyilván zavartan - kétszer is visszafordult a fa alá a bozótból. Attila minden alkalommal rálőtt. Végül a leopárd a les felé fordulva nekitámadt a vadászoknak, ekkor kapta a végső - negyedik - lövést. Egy izgalmas élmény párosult a fantasztikus trófeához."
Forrás: Vadászutak
