…és még mindig aktív. Császár Imre érvényes vadászjeggyel, fegyvertartási engedéllyel és érvényes orvosi alkalmassági vizsgálattal rendelkezik. Tehát a feltételek adottak, hogy kedvenc sportjának szenteltesse szabadidejét.

Ő az, aki a vadászatra, a vadgazdálkodási munkára és a rendezvényekre is elsőnek érkezik. Ez azért nem véletlen, hogy mindig első akar lenni, mert fiatalkorában, az 1950–60-as években 400 méteres gátfutásban válogatott atléta volt. A Népstadionban 1958-ban tagja volt a magyar atlétikai válogatottnak. Versenyzett a Törekvésben (Budapesti Honvéd), majd a Ceglédi Vasutas Sport Egyesületben is és itt sokáig edzőként tevékenykedett.

Imre sokak állítása szerint már régen nem lenne az élők sorában, ha a vadászatot abbahagyta volna. Ez élteti, ez ad neki minden évben erőt. Alig várja az őszt, hogy újra vadásztársai között használhassa régi fegyverét. 1973-ban szeretett bele a vadászatba, amikor az akkori vadászmester rábeszélte, hogy mint hajtó menjen ki vele a Ceglédi Széchenyi Zsigmond Vadásztársaság vadászatára és ezt a társaságot soha nem hagyta el. Abban az időben még éveket kellett vadászjelöltként tevékenykedni, hogy a jelölt megismerkedjen a vadászat minden csínjával. Ő gyorsan beilleszkedett a vadásztársaságba, mindig aktív munkájával, segítőkészségével. Nem akart soha kiemelkedő „nagy vadász” lenni, megmaradt apróvadvadásznak, de azt kiválóan műveli a mai napig. Kedvence a nyúlvadászat, de szívesen vadászik vadkacsára és fácánra is. A vadásztársaságunk színfoltja, lehet vele viccelődni, cukkolni, de azért mindenki szereti és tiszteli.

Kondiját, edzettségét a mai napig megtartotta, nem volt soha beteg, nem hiányozhat egyetlen vadászatról sem, legyen bár jégeső vagy -20 fok. A kora miatt már nem kötelező neki minden vadgazdálkodási munkán részt venni, de akkor is jelen van. Nem volt olyan vadász, aki olyan gyorsan szaladt volna élőnyúl befogáson a hálóhoz, mint ő, példát mutatott kukoricatöréskor a fiataloknak, rendezvényeinken ő az első, aki segédkezik a konyhamunkánál.

Vadásztársaid azt kívánjuk Neked, hogy még jó pár évig vadászhassunk együtt és ne is gondolj arra, hogy egyszer abbahagyod a vadászatot.

Sok boldog születésnapot, Csaszi!

Forrás: HuntingPress