Elhunyt dr. Kovács József életének 78. évében. Személyében igaz vadászt, letűnt korok utolsó hírnökeinek egyikét, vadász tanítónkat, jó barátot, nagyszerű embert veszítettünk el. A legfontosabbnak mindig a tisztességet, mások segítését, a barátságot, a közösen töltött vidám pillanatokat, az élmények gyűjtését tartotta. A legmesszebbmenőkig elutasította a hivalkodást.
Sokunkat pártfogolt mint vadász tanítványt, szerető szigorral igazgatta kezdeti szárnycsapásainkat és nyirbálta vadhajtásainkat. Velünk együtt örült sikereinknek és igaz, tiszta szívvel osztotta meg saját élményeit is. - Kertelés nélkül, úgy ahogy azok a maguk valóságában megtörténtek „Zöld sapkás” kiképzései legendásakká váltak. Sokan voltunk tanítványai. Közöttük jobbak és rosszabbak egyaránt. Mindig arra sarkalt bennünket hogy ne csak a vadat űzzük, hanem törekedjünk a vad és annak életmódjának minél alaposabb megismerésére, szívből jövő szeretettel gondoskodjunk a vadállományról. Számára a legnagyobb örömet az jelentette, ha vadásztanítványai sikerre jutottak és a vad és a vadászat ügyéért, a közösségért tenni akaró, felelős érzetű, elkötelezett vadászokká váltak. Egész életét a segítőkészség és az önzetlenség határozta meg, úgy mint vadász és mint orvos egyaránt.
Ő maga a vadászattal már igen zsenge gyermekkorában szülőfalujában, a Komárom megyei Etén ismerkedett meg dédnagyapám kezei alatt. Együtt jártak nyúl és róka lesekre az akkori kor vadászati szokásainak megfelelően. Akkor még nem sejthette hogy egykor majd ugyanezen a jogon én fogok az Ő keze alá szegődni zöld sapkás inasnak. Fiatalemberként került először a Nógrád megyei Nagyorosziba, ahol a helyi katonai tábori orvosként nyílt lehetősége vadászatra. Ekkor még ő maga sem sejthette hogy szinte egész életére eljegyezte magát a ezekkel az erdőkkel. Később a sors az akkori Bányász (később Drégelyvár) vadásztársasághoz vetette. Ennek a társaságnak a keretén belül került vissza az általa szeretett hegyekbe, ahol korábban több első nagyvadját ejtette el. Több évtizedes társasági tevékenysége során különböző vezető tisztségeket töltött be, szolgálta a vadászatot és a vadat egészen 1997-ig, a nagy magyar vadászati exodus pillanatáig.
Ezt követően visszatért vadászni szülőfalujába Etére, ahol töretlen lelkesedéssel űzte ezt a nemes sportot csaknem az utolsó évekig. Élete során egyetlen golyós puskája volt, akit igaz barátjaként a legnagyobb becsben tartott, csövének kopott ezüst színével beírta magát a legendás, el nem múló vadász történetekbe.
Józsi Bácsi! Tudom, amikor feljutottál, a hivatalos bebocsájtás ügymenetét követően az első dolgod az volt, hogy kiváltsd az új, örök érvényű vadászjegyedet. Hiányozni fognak az együtt töltött vidám pillanatok, az éjszakákba nyúló beszélgetések, adomázások. Kérlek, néha nézz le ránk! Add át üdvözletünknek azon régi barátainknak akikkel együtt vadászol az új társaságban. Majd egykor ismét együtt fogunk odalépni az elejtett vadhoz és hajtjuk fel az ünnepi áldomást.
Forrás: HuntingPress
