Ha egy társaságban a vadászat kérdése fölvetődik, megosztja a résztvevőket. Ismerjük az értelmiségi fanyalgást, miszerint a vadászok barbárok. Akik szeretik a vadászatot, azok erre azt felelik, hogy a fanyalgók életükben nem cserkeltek még, tehát nem tudják, miről beszélnek. Guzsik Alfrédot, az Ipoly Erdő Zrt. vadászati főfelügyelőjét nem arra kértük, tegyen igazságot. Csak elbeszélgettünk a vadászatról. – A régi szállóige szerint Magyarország vadászati nagyhatalom. Komolyabb vadászok azonban ennek hallatán kacarászni szoktak. Talán már nem aktuális a szállóige?
– Magyarországnak a vadászat-vadgazdálkodás terén elismert neve van Európában. Ez a szlogen 1971-ben született, amikor Budapesten volt a vadászati világkiállítás. Akkor váltunk vadászati nagyhatalommá. Akkoriban világrekord dám- és gímbikák kerültek terítékre idehaza. Ez volt a jele annak, hogy itt a vadgazdálkodás nagyon magas színvonalú. Ez az idők során kicsit megváltozott. Ma is van tudatosság a vadgazdálkodásban, a magyarországi vadászat a külföldi vadászoknak ma is vonzó, de a helyzet manapság sokkal gyorsabban változik, mint a hetvenes években. Annak idején nagyon nehéz volt golyós vadászfegyverhez jutni.

– Odafönt féltek a forradalomtól.
– A sportvadászoknak meghatározott számú golyós puskájuk volt. Ezért sokkal kevesebb trófeás vadat ejtettek el, mint ma. Nem volt hozzá eszköz. Nyugati vadászoknak pedig csak a nagyon értékes trófeás vadat lehetett eladni. A vasfüggöny idejében a nyugati vadászok presztízse is más volt mifelénk. Ha Müller úr bement a zebegényi kocsmába, mindenki tudta, hogy ki ő.

– És ha Müller úr a használt távcsövét a bennszülött vadőrnek ajándékozta, az élete végéig hálás volt.
– Igen. Ma ha eljön hozzánk Müller úr vadászni, senkit nem érdekel, hogy ő kicsoda. A vadászat a presztízsét elvesztette. Ennek több oka van. Nagyon erősek Nyugat-Európában a zöldmozgalmak, ennek az a következménye, hogy a vadászat egyre inkább szégyellni való, barbár dolognak tűnik a laikus előtt. Éppen ott a legvérmesebbek a természetvédők – például Hollandiában, ahol már nincs szarvas, nincsenek farkasok –, ahol a legszegényebb a természet. És ők mondják meg, hogyan kell élni az életet Európának ezen a felén, ahol még van természet. A másik ok az, hogy a Müller urak élete egyébként is felgyorsult. Teniszezni járnak, a Kanári-szigetekre, szörfözni. Kevesebb idő marad a vadászatra. A passzió jellege elhalványul, csak a státusszimbólum jellege marad meg. Üzletté degradálódik. Pedig a sportvadászat lényege az élményszerzés.

– Gyakran hallom, hogy éppen az említett német gazdagok – a vállalatvezetők, az arisztokraták – pártoltak el Magyarországtól. Inkább mennek Bulgáriába vagy Romániába, ahol az adottságok eleve jobbak – ott lehet medvét meg siketfajdot is lőni –, és ahol a vadgazdálkodás is elérte már a magyar szintet. Ha épp le nem hagyta.
– Hogy ezekben az országokban milyen a vadgazdálkodás, azt nem tudom. Csak vendégvadászként jártam itt-ott. A vadászatot szervező irodákat, külkereskedő cégeket kellene megkérdezni. Az mindenesetre biztos, hogy a nagy vadászati kiállításokon az afrikai országok egyre nagyobb erővel jelennek meg. A magyar vadászok közül is egyre többen választják az egzotikus vadászösvényeket. A vadászat értékesítésében Magyarország legnagyobb konkurenciája saját maga. A romániai, bulgáriai, szlovákiai vadászati kínálat mögött mindenesetre ott van az infrastruktúra. Nem mindegy, hogy milyen a vadászház, hogy a hivatásos vadászok beszélnek-e németül vagy angolul, hogy milyen tradíciók vannak, milyen a konyha, a higiénés viszonyok. Aki elpártol Magyarországtól, az nem azért teszi, mert mondjuk Romániában nagyobb vadkant ígérnek neki. Hanem azért, mert nem kapja meg azt, amit eredetileg mi ígértünk neki. Amikor szaladunk a pénz után, és nem teljesen korrekt a kínálatunk, akkor a külföldi vadász csalódhat Magyarországban, és elpártolhat tőlünk. De ha korrekt módon megkapja, amit ígértünk, akkor vissza fog jönni.

– A rendszerváltással megszűntek a pártállami vadászterületek. Megszűnt az ilyen területek vadeltartó képességét többszörösen túllépő, túltartott vadállomány. Ez jó. De ugyanilyen jót tesz a vadállománynak az is, hogy a szocialista tervgazdálkodás helyébe a kapitalista tervgazdálkodás lépett?
– A kiemelt vadgazdaságok funkciója az volt, hogy levezessék a pártállami vadászati igényeket. Ezekből a gazdaságokból normál gazdálkodó társaságok alakultak, és eredményt kellett felmutatniuk. De a rendszerváltozás után azonnal nem történt drámai változás. Csak 1996-ban, amikor elfogadták az új törvényt. Ez teljesen új alapokra helyezte az addigi vadgazdálkodást. A vad korábban állami tulajdon volt; hogy ki vadászott, azt a rendszer határozta meg. Ez gyökeresen átalakult. A régi gyakorlat, a régi morál oldódni kezdett. Ma sokan úgy érzik, hogy ha elég pénzük van, mindent megtehetnek. Ez átmeneti állapot. Az értékrend fellazult. A vadászat lényege az élmény. Nem az a darab csont, amit föltesznek a falra. Ha ezt az egészet pénzben próbálják kifejezni, méricskélni, az régen rossz. Amikor az ember vadra cserkel, az teljesen leköti minden idegszálát. Ez nagyon nagy élmény.

– Vadász az lesz, akit beavatnak. A beavatás általában valamilyen vaddal kapcsolatos élmény. Ön hogyan lett vadász?
– Pilismaróton gyerekeskedtem. Anyai nagyszüleim dunai halászok voltak. A természet közelében élt az egész család. Gyerekkoromban egy erdei házban laktunk. Első, vaddal kapcsolatos élményem az, hogy tél van, holdvilág, én nézek ki az ablakon, kint pedig egy szarvasbika áll, és próbál belesni. Összes barátomnak, ismerősömnek volt valami kapcsolata a vadászattal. Konkrét beavató élményt nem tudok mondani, mert amióta az eszemet tudom, erre a pályára készültem. A kitérők is csak ezt erősítették.

– Munkaideje nagy része irodai munka. Ki tud jutni a területre annyiszor, ahányszor szeretne?
– Igen. Szerencsés vagyok, időbeosztásom eléggé szabad. De ma már nem akarok mindenáron vadászni. Szívesebben megyek csak távcsővel, mint puskával. Ez természetes. Fiatalabb koromban volt olyan év, amikor száznál több nagyvadat ejtettem el. Mostanában évente kettőt-hármat lövök.

– Széchenyi Zsigmond híres mondását az erdőzúgásról csak az érti, aki felnő hozzá, aki megérik rá.
– A zsákmányszerzés ösztöne eltérő mértékben él bennünk, de a fiatal vadászok jobban szeretnek lőni. Én egyre inkább úgy érzem, hogy a hivatásos vadász tevékenysége a kertészéhez hasonlít. A vadállományt is nevelni kell, és időnként lenyesegetni. Mióta nincsenek csúcsragadozók az erdőn, azóta az embernek kell helyettesítenie. De ahogy öregszem, egyre inkább morális kérdések is fölvetődnek bennem: hogyan szabad lelőni egy vadat? Amíg effajta morális kérdések vannak a vadászokban, addig nincs nagy baj.

Forrás: Magyar Hírlap, Szerző: Végh Attila