Csökkenő élőhelyek, orvvadászat és a juhállománnyal párhuzamosan egyre szaporodó pásztorkutyák jelentenek rá a leginkább veszélyt. Az eurázsiai hiúz (Lynx lynx Linnaeus, 1758) felettébb mozgékony és titokzatos nagyragadozó fajunk, amelynek közvetlen megfigyelése mondhatni csak a szerencsés és a türelmes emberek kiváltsága. A rejtőzködés mesterének is nevezik, hiszen szinte láthatatlan, úgy beleolvad a természetbe a vörösesbarna-fekete pettyes bundájával.
Végeláthatatlan türelme és hihetetlen lopakodó képessége elegendő arra, hogy elejtsen bármilyen zsákmányt, amivel meg tud birkózni egyedül. Egyedül biza, mert a hiúzok leggyakrabban csak párzáskor keresik fel egymást, akkor is hosszú utat megtéve, hogy egymásra találjanak, mivel hatalmas territóriumokat tartanak fenn. Ezek a territóriumok egészen nagyok is lehetnek (hozzávetőlegesen 100 km2), akár egy kisebb farkasfalka területét is kitehetik. Mivel nincsenek párban, az átlagosan nagyobb termetű, 18-30 kilót is elérő hímek territóriumába belopóznak a nőstények is, akik iránt az előbbiek elnézőbbek, érthető okokból. Széles elterjedésű faj, amely Eurázsia északi részén honos, a nagy kiterjedésű háborítatlan területeket kedveli, Nyugat-Európától egészen Ázsia legkeletibb csücskéig is megtalálható. A skandináv-orosz-közép-ázsiai egybefüggő állományain kívül elszórtan található meg elterjedésének határszélein. Európában is gyakori ragadozónak számított egykor, újabban viszont sok helyre vissza kellett telepítsék, mint például az Alpokba. Hazánkban csak a magashegységen található meg a teljes Kárpátokban, de olykor megfigyelnek kóborló egyedeket zsákmányt ejteni vagy csak áthaladni egyik hegyről a másikra a dombvidéken is. Néha így kapja lencsevégre egy-egy szerencsés ember, akit teljesen más téma foglal le, miközben lopakodva látószögébe kerül a hiúz, épp azt a zsákmányállatot hajtani, amit fényképezni akar. A hiúz tápláléka teljes mértékben állati eredetű, a kistestű rágcsálóktól egészen a nagy testű szarvasfélékig. Egy hiúznak napi 1-2,5 kg hús elfogyasztására van szüksége, ezt többnyire a frissen szerzett zsákmányból biztosítja, de táplálékszegény időkben visszajár a gondosan elrejtett vagy a frissen ejtett zsákmányállatokra is. Hazánkban fő zsákmányát mégis a kisebb testméretű szarvasféle, az európai őz és a mezei nyúl képezi, emellett periodikusan fogyaszt madarakat, kisemlősöket, hüllőket, kétéltűeket is.
Ellési periódusban nagyobb testű patások újszülött borjúit és vaddisznók malacait is zsákmányul ejtheti. Az Alpokba történő visszatelepítés során figyelték meg svájci kutatók, hogy a hiúzok 10 év alatt képesek voltak egyensúlyba hozni az ott túlszaporodó patás vadak, főként az őzek és a zergék állományait. A hiúzok természetes ellenségei a farkasok, medvék és az emberek. A nagyragadozók a legtöbb esetben egymásnak is ellenségei, mivel gyakran jelent számukra közös táplálékforrást egy bizonyos táplálékfaj. Táplálékhiány esetén ugyanarra a prédára hajtva tehát közvetve egymást pusztítják. Ugyanakkor a macskafélékre jellemző módon a hímek elpusztíthatják a nőstény hiúzok kölykeit, egymással is rivalizálva – ideális esetben, tehát ha az emberi tevékenység nem veszélyeztetné a fajt, ez egy hatékony populáció-szabályozási mechanizmus. A hiúz amúgysem egy szapora állat, legfeljebb, nagyon kivételes esetekben három-négyet, általában pedig egy-kettőt kölykezik, és ritka, hogy egy alomból az összes egyed megérje az ivarképes felnőttkort. A legnagyobb veszélyt a hiúzra mégis az emberi tevékenység jelenti. Rohamos és átláthatatlan fejlődésünk eredményeképpen csökkennek és elszigetelődnek élőhelyeik, amelyeken az orvvadászat és a juhállománnyal párhuzamosan egyre szaporodó pásztorkutyák jelentenek a leginkább veszélyt. A meglevő országos Natura 2000-es közösségi érdekeltségű védett területek (SCI-k) hálózata biztosítana védelmet számukra, ha érvényesülést nyernének a tavalyi évben elfogadott kezelési tervekben meghatározott fajvédelmi intézkedések, és más, ugyancsak a védelmet szolgáló irányelvek.
A hiúz törvényes keretek között szigorúan védett fajnak számít Romániában (az 57/2007-es sürgősségi kormányrendelet alapján), vadászatát 2012 óta tiltják. Az országos vadászati összesítés alkalmával az állomány méretét utoljára 1435 egyedre becsülték 2012-ben, összesen 551 vadászterületről. Ez az utolsó nyilvános adat a hiúzok számának hivatalos országos becsléseiről, de semmiképp sem tekinthető pontosnak és módszertanilag megalapozottnak. Voltaképpen ahogy a többi romániai nagyragadozó esetében, a hiúznál sem működik a vadásztársaságok becsléseire alapozott országos számlálás.
Mivel a hiúzok magányosan élnek és otthonterületük is hatalmas, ezért nagyon nehéz nagy területen ezt a nem túl szapora állatot megfigyelni (1-3 egyed/100 km2). Nemzetközi kutatások során a hiúzok vizsgálatára több modern felmérési módszert fejlesztettek ki. Az állományuk abundenciájának és denzitásának meghatározására legalkalmasabbnak a kamerás fogás-visszafogás módszer bizonyult. Ezt a módszert kipróbálva „A Felső-Maros szoros natúrpark és csatlakozó védett területei fajainak és élőhelyeinek felleltározása, feltérképezése és természetvédelmi helyzetük felmérése” című, az Európai Regionális Fejlesztési Alap Környezeti Programja (POS Mediu) által finanszírozott projekt keretében lehetőségünk volt, hogy felmérhessük a Kelemen-Görgényi-havasok (ROSCI0019) Natura 2000-es terület hiúzállományát. Mintegy 600 km2-es területen 100 mozgásérzékelő fotócsapdát használtunk 45 különböző helyen.
Forrás: Transindex.ro
