egererdő trófea kiállításEgyedülállóan gazdag bőgési szezont zárt az Egererdő Zrt. Mátrafüredi erdészete az idén. A különleges trófeákat a Mátrában lévő nagyhalmaji tisztáson állították ki.
A bemutatott elejtett vadak agancsai között ott volt az egyetlen aranyérmes Heves megyei trófea is, amely egyben a legnagyobbnak számít, hiszen 8,51 kilogram tömeget nyomott.
– Eredetileg 30 kilövést terveztünk, aminek a kétharmadát már bőgési szezonban teljesítettük. Ez szakmai szempontból mindenképpen jó és eredményes – mondta Dudás Béla, az erdészet vezetője hozzátéve: az elejtett 20 gímbika trófeája közül 11 érmet is szerzett. Az aranyérem mellett született egy ezüst- és 11 bronzérem is. Mátrai viszonylatban kiemelkedően jónak számít az is, hogy a trófeák átlagos tömege meghaladja a hat kilogramot.

Dudás Béla kiemelte, hogy az idei különösen jó évjárt volt, ami azt jelenti, hogy a trófeák formásak, nem voltak túlméretesek, ennek ellenére tömegük mégis nagyobb volt a szokásosnál.

Az erdészet idén először hagyományteremtő szándékkal rendezett trófeakiállítást a Mátrában elejtett vadak bemutatására, amely egyben tiszteletadás is volt az erdészetnél vadászó vadászoknak.

Forrás: Heol