sefag 10,3 bikaA mintegy 103 ezer hektáron vadgazdálkodó SEFAG Zrt. vadászterületein – szeptember 10-ig – főbőgésről még nem beszélhetünk. A száraz és meleg augusztust követő enyhülés és csapadék nem hozta meg a várt hatást, a bőgés berobbanása még várat magára.

A bikák a helyüket keresik, nem mutatkoznak, keveset bőgnek, a hajnali és az esti kimenetelek során rapszodikusságot, mondhatni nyögvenyelős idénykezdetet tapasztalunk. A korábbi évek tapasztalataihoz képest tehát legalább egyhetes „csúszás” érezhető. Tizedikéig mintegy 30 bika került terítékre, 10 és fél kilós legnagyobb agancstömeggel és 5 tíz kiló feletti bikával. Azonban jelenleg is szemerkélő eső, az ezzel járó lehűlés és a csapadék hatására végre erőre kapó, szépen sarjadó – majd’ kétezer hektárnyi – vadföld azonban újabb reményekkel sarkallja az
erdőgazdaság szakszemélyzetét!


Forrás: HuntingPress