Lvomszki Tamás (a ceglédi Ő.S.B. Vt. vadászmestere) beszámolója a az idei őzbak idény kezdetéről.

A parókás

Körülbelül januárban figyeltem fel rá tarvadazás közben. Feltűnt, hogy ez a bak eltérő a többi társtól. Akkor még nem volt olyan szembetűnő a fején lévő képződmény, ám én elkezdtem rendszeresen figyelni. Elég gyors ütemben nőt a fején a parókás agancs és márciusban, amikor kezdtek a bakok letisztítani egyre gyakrabban hajtották el a helyéről, sokszor bántották. Ezért döntöttünk úgy, hogy megkérjük rá az idényen kívüli lelövési engedélyt, amit megadott a vadászati hatóság. Közben készült róla fotó még élő állapotban is. (Ez lentebb látható.)

Végül Frányó Imre bajai vadásznak sikerült március 25-én terítékre hoznia. A vadászat elég emlékezetes lett, mert Imre cserkelés közben – egy rossz lépés miatt – a vádlijában részleges izomszakadást szenvedett.



Az idénykezdés

Felfigyeltem egy abnormális agancsú őzbakra. Erről is készült fotó még az idény előtt. A képminőség nem volt a legjobb, de a szlovák vendégvadász érdeklődését így is felkeltette. Sajnálatos módon az idénykezdésre az agancsról letört egy jelentős rész a tisztítás során, ám ennek ellenére is „komoly” trófea lett: 544 gramm, aranyérem.

A szlovák vadásznak még sikerült elejtenie másnap reggel egy 586 grammos villás, öreget, amely szintén aranyérmem minősítést kapott. Szintén terítékre hozott egy osztott szárú 430 grammos agancssúlyú bakot, amely a trófeabírálat során ezüstérmes lett.


A vadászterületen évek óta odafigyeléssel zajlik az őzbak-gazdálkodás, ennek köszönhető az idei kimagasló eredmény. Összegzésképpen: 14 őzbak esett idáig. Ezek közül 1 parókás bak, 2 aranyérmes,1 ezüstérmes és 3 bronzérmes.

Forrás: HuntingPress