A vadászat sok dinasztiában apáról fiúra öröklődik, az évtizedek során szép lassan családi hagyománnyá válik. Nincs ez másképpen a kislétai Újfalusi családban sem. A família legifjabb vadásza a huszonhárom esztendős Norbert, aki egy éve a Báthori István Vadásztársaság tagja. Nagyapja, édesapja, a bátyja és a két nagybátyja is itt tagok.
– Már egészen pici koromban is jártam hajtani. Kellemes sétákat tettünk, a természetben voltunk egész nap, aztán ott voltak a kellemes ebédek, vacsorák, amelyek a baráti közösséget erősítették – elevenítette fel az előzményeket. – Nagyon szeretem a természetet, sokat vagyok a kislétai határban is. Igaz, a család gazdálkodással foglalkozik, vagyis a mindennapi munkánk is a természethez, a szántóföldhöz köt bennünket, de ettől függetlenül is szeretek kint lenni. Két és fél éve vizsgáztam le, azóta van fegyver a kezemben, s azóta intenzíven vadászom.
Norbert legnagyobb vadászélménye Erdélyhez kötődik: rövid vadászati múlttal rendelkezve elejthetett egy 22 centiméteres agyarú vaddisznót.
– Egy magaslesen vártuk a vadkant, ám egyszer csak egy medve megkapargatta a les alját. A kísérőm azt mondta, ne ijedjek meg, csak egy medve van alattunk, de ha megmozdulok, minden elriad. Emlékezetes élmény volt.
– A medve továbbállt, mi meg várakoztunk tovább. Már éppen fel akartuk adni, amikor halljuk, nagy recsegés-ropogás kíséretében jön arra egy ígéretesnek tűnő vaddisznó – élte át ismét az eseményeket Norbert. – Fújtatott, röfögött, a vadőr meg is jegyezte, hogy ez egy hatalmas remetekan lehet.
Kijött a rekettyésből, láthatóan nagyon izgatott volt, mert ki-be szaladgált. Mondta a vadőr, hogy csak egyszer van lehetőség lőni. Felvillantotta a lámpát, eldördült a lövés. A vadkan eltűnt.
– A kísérőm elszívott egy cigarettát, utána elindultunk megkeresni a vaddisznót. Az agyara azóta a szobám falát ékesíti…
Forrás: Boon
