„Hétfő este a vadászat előtti szokásos készülődés közben az időjárás jelentést hallgatom: szórványos esőt, felhős, erősen szeles időt jósolt lehűléssel, nem túl jó kilátások. Pedig az őzbakot ismerjük, mindig láttuk az elmúlt hetek során, jól tartotta a helyét, csak az idő ne romoljon el holnapig.

Kedd hajnalban, 4:45-kor a beírókönyvbe való beírás után robogtunk a kettes körzetbe. Az úton végig „az időjárás jelentésnek ne higgy” – mondat járt a fejemben. Se eső, se szél, se felhő … biztató előjelek.

Már pirkadt, mire letettük az autót, alig ütötte el az ötöt az órám. Halkan cserkeltünk a barátommal, kerestük a búzatáblák és repceföldek közt a megfelelő utat az előzőekben megfigyelt bakok területén. Jó széllel haladtunk, már látszott a „vakfasor”, ahova igyekeztünk. Séta tovább, a kis füzes és a farönkök irányába. Itt megállva a fasoron egy bodza takarásában körbetávcsöveztük a búzatáblát, a szokott helyén meg is pillantottuk a bakot, szép lassan, de komótosan lépdelt sutája után, aki a közeli embermagas repce felé tartott.

Átléptek a fasoron, a bak megállt az út közepén és csipegetett, nézelődött, megfelelő időt adva a bírálathoz. Spektív, távcső elő, „nézd meg még egyszer te is jobban” – hangzott. Szerencsénkre több mint 6-8 percet állt az úton, így minden szögből és oldalról, elölről, hátulról alaposan megbizonyosodhattunk róla, hogy a keresett bakkal van dolgunk. Kicsit korábban kezdhette a tisztítást, mert gyönyörű színű, kifent hatos agancs, vastag rózsával, hosszú ágakkal díszítette a fejét. Korban középkorúnak, súlyra 350-370 grammot tippeltünk – pont nekünk való.

Végül sikerült egy jól irányzott lövést leadni 120 méterről a bakra, mely egy utolsó halálvágta után a búzatáblában fejezte be földi pályafutását, mire odaértünk már kiszállt belőle az élet. Megadtuk neki a végtisztességet, a Gurgyal-völgye Vadásztársaság idei első őzbakjának.”

Forrás: Gurgyal-völgye Vadásztársaság