Az alábbi beszámolót Mészáros Lászlótól, kapuvári olvasónktól kaptuk:


„Valószínűnek tartom, hogy május 21-én életem bakját sikerült terítékre hoznom a faddi Új Élet Vadásztársaságnál. A helyiek a vadat már jól ismerték, sőt korábban videóra is vették. A területre való kiérkezésünk után hamar megpillantottuk, s időt nem vesztegetve a kísérőmmel rácserkeltünk. Sajnos a nagy takarás miatt a szerencse nem állt mellénk, ezért a bak szépen elsomfordált a repcében, közben néha-néha megmutatva ékes fejdíszét.

Szomorúan vettük tudomásul, hogy túljárt az eszünkön, ezért, hogy jelenlétünkkel ne zavarjuk tovább a területet, disznólesre indultunk. Itt Diana hamar kegyeibe fogadott, mert a szóróra érkezve már javában habzsoltak a csíkjukat vesztett malacok. Nem is tétováztam tovább, az egyiket sikerült egy pontos lövéssel terítékre hoznom. Egész éjjel kint maradtunk a lesen, miközben a hold bevilágította a körülöttünk lévő vidéket. Végül hajnali ötkor távoztunk és a keresett bak után indultunk. A szokott helyen rá is találtunk, de a repce takarása ismét védelmet nyújtott neki. Abból, ahogyan a mezőgazdasági kultúrában ugrált, úgy saccoltuk, hogy a másik tábla felé veszi az irányt, így talán lesz lehetőségünk lövéshez jutni. Miközben a bak közeledett, én végig azon imádkoztam, hogy álljon meg a két tábla közt… Így is lett!

Kihasználva azt a kis időt, ami megadatott, útjára engedtem a lövedéket, de sajnos a bak belelépett a lövésbe, így az – mint utólag kiderült – kissé hátracsúszott. Vártunk pár percet és megnéztük a rálövés helyét. Bő vér látványa fogadott minket, ám harminc méter után elvesztettük a nyomot. A vadőr tanácsára felhagytunk a kereséssel és inkább vérebest hívtunk, aki négy óra elteltével és körülbelül 400 méter vezeték munka után rátalált a bakra. Töretátadás után természetesen a négylábú segítőnknek is járt az elismerés. Tisztelet és békesség a vadnak!”

Szerkesztőségünk megjegyzése: A fotókon a bak a hagyományainkkal ellentétben bal oldalán fekszik. Erre azért volt szükség, mert a lövedék erősen roncsolta a vad bal oldalát, így az a felvételeken nem nyújtott volna túlságosan esztétikus látványt.

Forrás: Vadászlap