Egyre nagyobb fejtörést okoz az Orosz Föderációban hogy az immár 50 ezer egyedre nőtt farkasállomány mintegy duplája annak, amit az ökoszisztéma elbír.

A legfrissebb számítások szerint a túlszaporodott szürkefarkasoknak a háziállatok ellen feljegyzett támadásai évente 170-200 millió dollár összegű kárt okoznak a nemzetgazdaságnak – írja a TASZSZ. Ezért több érintett régióban is speciális programokat kellett kidolgozni az állattartók kárpótlására, illetve a vadászok anyagi ösztönzésére.
Jakutföldön például az elmúlt évben közel 7 ezer szarvas és 140 ló vált az ordasok martalékává. A helyi kormányzat a farmerek panaszáradatának nyomására végül létrehozott egy vállalatot, amely 20 ezer rubelért (közel 100 ezer forintért) vásárolja fel a farkasirha darabját. Az intézkedés nyomán ma már 40 vadásztársaság ritkítja szibériai ordasok sorait, szép jövedelmet biztosítva ezzel a lakosság egy részének, és csökkentve egyúttal a szarvastartó gazdák veszteségeit.

Más, elmaradottabb vidékek azonban képtelenek önerőből előteremteni a farkasok elleni védekezéshez szükséges anyagiakat, és kormánytámogatásért kénytelenek folyamodni. Csakhogy újabban már a moszkvai büdzsé sem feneketlen, ezért ezek az országrészek meglehetősen irigykednek azokra a régiókra, ahol éppenséggel kihalóban van a helyi farkasállomány.
Kemerovo térségében például két kézen meg lehet számolni környéken élő ordasokat, és az omszki terület sem panaszkodhat e vadállatok elszaporodására. Sőt, vadászati tilalmat kell elrendelniük a maradék állomány megóvása érdekében.

Ebből kifolyólag a farkasok túlszaporodásától szenvedő közigazgatások arányosabb pénzelosztást követelnek a központi kormányzattól a szóban forgó probléma megoldása érdekében – áll az orosz távirati iroda híradásában.

Forrás: Haon