Idén négy, vendégváró családi hétvégi eseményt kínálnak az érdeklődők számára a Gödöllői Királyi Kastélyban.
Ebben a sorban – a júniusi Antal napi vigasság és az augusztusi Barokk kastélynapok után – a harmadik a Gödöllői Vadásznap, amit immár negyedszer rendeznek meg. A vadászati témájú látványos kavalkád fő motívuma 2011-ben a barokk kori vadászatok hangulatának felidézése lesz.
A szeptember 24-én, szombaton lezajló IV. Gödöllői Vadásznap tervezett programajánlata a következő.
9.50 óra: I. Grassalkovich Antal gróf és Mária Terézia királynő vadászatra érkeznek a gróf gödöllői vadászkastélyába
10 óra: Vadászkürtök szavára kitárul a kastély kapuja
10.10 óra: Vadásznap megnyitása a díszudvaron
10.30 órától: Íjászverseny és főzőverseny a kastélyparkban
10.30 óra: Pampalini Afrikában. A Szeleburdi Meseszínház interaktív előadása a díszudvaron
11 óra: Kafferbivalyok. Bozóki László előadása a barokk színházban
12 óra: Vadászruha bemutató a díszudvaron a D’Elia Szalon közremûködésével
12.30 óra: Szarvasbőgő bemutató a díszudvaron
13 órától folyamatosan zajló bemutatók a kastélyparkban: vadászkutya bemutatók, barokk kori solymászat, agarászat, íjászat
14 óra: A solymászat szerepe a magyar történelemben. Duhay Gábor előadása a barokk színházban
14.30 óra: Rumcájsz és Manka. A MiaManó Színház előadása a díszudvaron
16.30 óra: Íjászverseny és főzőverseny eredményhirdetése
17 óra: Vadászkamara Kürtegyüttes koncertje a díszudvaron
A felsorolt programok ingyenesen látogathatók. Rossz idő esetén a színpadi előadásokat a díszteremben, illetve a barokk színházban láthatják az érdeklődők.
További programok
Tematikus tárlatvezetések felnőtteknek és gyermekeknek:
„Gödöllői vadászatok” – tematikus tárlatvezetés felnőtteknek 11.30 és 14.30 órakor. Belépődíj 2 ezer forint, ami tartalmazza a Vadászati kiállítás megtekintését is.
„Állatlesen, erdőn-mezőn” – kastélytúra 11.20 és 13.10 órakor gyermekeknek kézműves foglalkozással. Belépőjegy: óvodás 600 forint/fő, iskolás 1.200 forint/fő, kísérő szülő 1.800 forint/fő, családi jegy 4.500 forint.
10 órától 18 óráig folyamatosan zajló programok
Vadászati kiállítás a lovardában (belépődíj 500 forint)
A Magyar Vadászíjász Egyesület trófeáinak kiállítása
Fotókiállítás a 40 éve megrendezett Vadászati Világkiállítás képeiből
Vadászat a barokk korban. Kiállítás a Mezőgazdasági Múzeum képanyagából
Muray Róbert festőművész vadászati témájú kiállítása.
Múzeumi „vadászat” – kvízjáték nyereményekkel
Vadász-íjász verseny
Vadpörkölt-főző verseny
Elöltöltős fegyverek bemutatója
Íjásztatás
Vadászgörény-simogató és -szépségverseny
Kézművesek, iparművészek vadászati témájú vására
Hagyományőrző népi játékok a kastélyparkban
Kézműves foglalkozások
Hintózás a kastélyparkban
Vadból készült ételek, Kürcsi-őskalács, kenyérlángos
A Kastélymúzeum, a „Kincses templomok” időszaki kiállítás és a vadászati kiállítás belépőjegy-köteles.