Baja és környéke és a gemenci rengeteg területe tipikusan olyan hely, ahová nincs értelme egy napra leruccanni. Oda legalább egy hosszú hétvége dukál. Annyi arrafelé ugyanis a látnivaló, hogy az ember szíve szinte szó szerint belesajdul, ha hazafelé kell fordítania a szekérrúdját. A Déliből délután kigördülő IC amúgy este nyolc körül ér a városba - pont időben ahhoz, hogy egy jó halászlével vacsorázzon az ember a központ valamelyik kitűnő hírű vendéglőjében. Másnap viszonylag ráérősen indulhat a program, mert a Duna túlpartján lévő Pörbölyről csak 11.29-kor zötyög el a kisvasút a gemenci rengetegbe. Az oda vissza út kevés híján kétórás - ám javallott, hogy Lassi állomáson szálljunk le, s a retúr szerelvény érkezéséig fennmaradó hatvan percet az erdőben sétálva töltsük el. Ha csendben leszünk, bizonnyal láthatunk szép koronát viselő szarvast vagy mázsás vadmalacot.
A kezdő túrázóknak jó tudni, az ártéri erdőket az olvadást követően némi-nemű mocsár és méretes pocsolyák uralják - ezért tanácsos a bakancsot disznózsírral, esetleg meleg birkafaggyúval átitatni, vízpergető anyaggal befújni. Továbbá nem árt egy erős kamásli, amelyről a meleg márciusi napokra fülbukkanó kullancs éppúgy lepereg mint a fölverődő sárkoloncok. A viszonyok csak leírva tűnnek ijesztőnek - a táj és a benyomások helyben feledtetnek mindent. S ne csússzon ki a sapka alól, az embernek nem a pláza, a netezés vagy a szemétáruda bevásárlóközpont az a terep, ahol „ki kell próbálnia” magát. Aki ezt nem érti, inkább ücsörögjön otthon egy életen át.
Visszaérve Pörbölyre feltétlenül tekintsük föl az állomás melletti erdei múzeumot, amely igen gazdag anyaggal és olvasmányos információkkal várja a nagyérdeműt. Tovább buszozva Bátaszékre érünk, ahol a ciszterciták első kolostorának romjai között sétálva elgondolkodhatunk a világ forgandóságán. A pár arasz magas falak hajdan egy tekintélyes és messze földön híres apátsághoz tartoztak, amelyet még II. Géza királyunk alapított 1142-ben.
Baján a maradék időt a város nevezetességeire szánjuk. Este a villányi bor mellé együnk ismét halat - lehetőleg sütve vagy füstölve, mert így is, úgy is jó. Másnap irány Karapancsa, ahol az állami erdészet területén egy szép múzeum várja a kíváncsiakat. Megismerhetjük, miként éltek és vadásztak a környék urai. Onnét Hóduna gyalog öt, majd az ártér plusz két kilométer. Nem jelentős fáradtság, a táj pedig télen különösen csodás, s mivel arrafelé gyér a forgalom, biztos látunk vadakat, ritka madarakat. Az ártérben kimerészkedhetünk a nagy folyam partjáig, ám arra vigyázzunk, hogy a határon ne tévedjünk át. A tilos területet színes karók jelzik - de csak ott, ahol a folyam még nem szaggatta ki őket a földből. Azaz javallott az óvatosság.
Zárásként két jó tanács. A túrák előtt tájékozódjunk az Gemenc Zrt.-nél, milyen egyéb lehetőségek nyílhatnak a számunkra - lévén, a részvénytársaság gyakorta szervez érdekfeszítő programokat a polgároknak. A másik pedig a helyiekkel történő beszélgetésre buzdít, hiszen nem csak külföldön lehet barátkozni az emberekkel.
Forrás: Magyar Hírlap
