A pajzoscankó, a parti madarak legharcosabbika. Lappföldről visszatérvén Jean-Claude Meslé fotográfus a pajzsoscankó meglepő násztáncáról hozott gyönyörű képeket. E párzáskor nagy lovagi tornákat rendező madárfaj kevéssé ismert, pedig – mint látni fogjuk – nem is oly szerény jelenség.
Ha a képen pihenő állapotban látható hím felborzolja a fején és a nyakán viselt kettős tollgallérját és a háttollait, kétszer akkorának tűnik

ÉSZAKI SZÉLESSÉG, 60. FOK
A pajzsoscankó útja

A párzási időszak után, július elejétől kezdve a pajzsoscankók elhagyják az északi szélesség 60. foka feletti területeket, és többségük a Szaharától délre vonul áttelelni. Magyarországon ilyenkor, augusztus és november között vonul át. Telelés után a visszaköltözés általában március elején kezdődik a hímek vonulásával. Első hullámban az Észak-Afrikában vagy Dél-Európában áttelelő madarak vonulnak, majd utánuk kicsit később következnek a trópusi Afrikából érkező egyedek. Magyarországon csak alkalmi költőfaj, de rendszeresen előfordul, hogy kisebb-nagyobb csapatokban átnyaral. Ilyenkor nedves réteken és sekély vizű tavakon találkozhatunk velük.

AZ ARÉNA KIRÁLYA
Nem tipikus parti madár

A pajzsoscankó násztollazatában látványos ivari kétalakúságot mutat. A tojóktól eltérően a hímek ilyenkor díszes tollgallért és fülpamacsokat viselnek. A párzás nem párban, hanem csapatosan történik. A hímek összegyűlnek a „násztéren” (ez a lek), ahol a tojók figyelmének felkeltése érdekében nagy, látványos küzdelmeket vívnak. Az idősebb (két évnél idősebb) hímek ilyenkor több tojóval is párosodhatnak (poligínia). A tojók ugyanakkor több ilyen nászarénát is meglátogathatnak, és több hímmel is párosodhatnak (poliandria).

Ez a násztáncot részleteiben bemutató képsorozat a közbelépő vetélytárssal azt is bizonyítja, hogy a domináns hím sosem lehet elég biztos a dolgában

KÜLÖNC TÁRSASÁG
Vándorlovag

A pajzsoscankó nem igazán vegyül más madárfajokkal. Viszont csapatokban él, amelyek akár több tízezer egyedet is számlálhatnak. A fiatal madarak gyűrűzési eredményei kimutatták, hogy e fajnál hiányzik a helyhűség, a filopatria. A populációk ebből fakadó keveredése lehet a magyarázat arra, hogy a hatalmas párzási terület (Skandináviától a Bering-szorosig terjed) ellenére a pajzsoscankónál (lilealkatúak rendje, szalonkafélék családja) nincsenek alfajok.

A VESZÉLYEZTETETT ÉLŐHELY ELLENÉRE
Egyfajta stabilitás

Becslések szerint mintegy 210-280 000 fészkelő pajzsoscankó található Európa nyugatibb felében, illetve 2-20 millió Oroszországban. A két legnagyobb, az Oroszországban és a Svédországban fészkelő populáció biztos állományúnak tűnik. A pajzsoscankót fenyegető legnagyobb veszély természetes élőhelyének szűkülése, amely a párzási területeinek kiszáradásával, e több európai országban is megfigyelhető folyamattal köthető össze. Afrikai területeken (Maliban vagy a Niger deltájában) a vadászatuk minden bizonnyal több tízezer madár eltűnésének forrása, de ez a teljes populációra nincs veszéllyel. A pajzsoscankó nálunk védett madár, országunk pedig vonulásának fontos tranzitállomása.

Forrás: Élményvadász Magazin

Szöveg: Thibaut Macé
Kép: Jean-Claude Meslé