„Itt a madáretetés ideje. Miért alakult ki a „verébmentes” etető szemlélete? Csak nem azért, mert a veréb egyszerűségében, „szürkeségében" az emberek nem szeretnek magukra ismerni?” Több mint két évtized telt el azóta, hogy az általános iskolai technika óra keretében kiszolgált „bioponos” flakonból madáretetőt fabrikáltunk. A feladat nem volt túl nehéz. Veszélytelenre tompított tankésekkel három ügyetlen metszést ejtve kis ajtót hasítottunk a gondosan kiöblített mosószeres doboz oldalába, majd egyetlen mozdulattal lehajtottuk a körülvágott kis műanyag darabot, mely ezután parányi balkonként szolgált azoknak a madárkáknak, melyek ezen a nem túl csinos, ámde praktikus erkélyen megpihenve csemegézhettek a flaska gyomrába rejtett eleségből. Nagy izgalommal figyeltük, amint a kerti fákra zsinórral felaggatott etetőkhöz odaröppentek a kis tollasok és láthatóan jóízűen falatozta a tarka-barka nyüzsgő sereg a többnyire szotyolából és szalonnabőrből álló menüt. Örültünk és csodáltuk mindegyiket, az elegáns széncinegéket éppen úgy, mint a szürke gúnyás verebeket.

Az utóbbi időben több helyen is hallhattunk, olvashattunk olyan madáretetőről, ahol a verebek nem szívesen látott vendégek. Magam ugyan nem találkoztam még egyetlen ilyen barátságtalan kis házikóval sem, de éppúgy furcsának találom az ötletét, mint az a Kedves Olvasónk, aki ezzel a kérdéssel megkeresett bennünket. Sokan azzal próbálják alátámasztani e tákolmányok létjogosultságát, hogy a verebek, ezek az ugyan pimasz, de nagyon is szerethető kis fickók rendetlenek, pazarolva szerteszét szórják az ízletes magvakat, melyek így kárba vésznek, és mindezek tetejébe kitúrják színesebb társaikat, esélyt sem adva nekik, hogy ők is hozzáférjenek az eledelhez. Különböző praktikák léteznek arra, hogy hogyan is űzzük el a verebeket - már ha egyáltalán akarjuk - és még ha nem is mindig sikerrel, de a kis találékony áldozatok is igyekeznek felvenni a kesztyűt rosszakaróikkal szemben.

Nem érdemes a verebekkel ujjat húzni. Amellett, hogy a szorgos verebek óriási mennyiségű kártékony rovart takarítanak el, nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy táplálékforrást nyújtanak a ragadozóknak is, madaraknak és emlősöknek egyaránt. A verébpopuláció Angliában már fogyatkozásnak indult, nem hiába emelik fel hangjukat a szigetország ornitológusai a kis állatok védelme érdekében. Még a kulturális forradalom atyjának, a nagy Mao Ce-tungnak is beletört a bicskája abba a próbálkozásba, midőn megkísérelte Kínát a verebektől megszabadítani. A „Nagy Verébirtás” fiaskó során óriási halmokba lőtték a városok és falvak lakói a verebeket, vagy addig üldözték kereplőkkel és fakanállal vert fazekakkal a szegény párákat, míg a kétségbeesett ide-oda repkedéstől kimerülve az utca porába nem hullottak, hiszen megpihenni sehol sem mertek az óriási hangzavar közepette. A következő tavasszal aztán természetes ellenség híján úgy elszaporodtak a kártevők, hogy odalett a termés, és nem csak a verebek pusztultak éhen. Becsüljük hát a verebeket!

Nem tudom, hogy azért üldözik-e némelyek a verebeket, mert önmaguk szürkeségét, egyszerűségét vélik felfedezni e kis állatokban, de mélyebb lélektani fejtegetések nélkül is leszögezhetjük, hogy számos gyönyörű színekben pompázó szárnyas is puskavégre kerül. Ha látta már valaki, amint télvíz idején villanypóznán ücsörögve, egymáshoz bújik öt-hat borzas kis golyó, nem hinném, hogy ne enyhülne meg a szíve. Aki pedig továbbra sem kíván lemondani a barkácsolásról, tisztelettel kérem, hogy olvassa el alább annak az interjúnak néhány sorát, melyet Zsoldos Árpáddal, a Madártani Egyesület Környezeti Nevelési Szakosztályának elnökével készített a Kossuth Rádió riportere.

„… állandóan ez a kérdés szerepel a Madártani Egyesület telefonjában, hogy hogyan csinálhatunk verébmentes etetőt? Én meg azt gondolom, hogy nem szükséges verébmentes etetőt csinálni, hanem csináljunk olyan etetőket, ahol az egyiken a cinkék esznek ugyanabban az időben, a másikon a verebek, és így nem fogják egymást zavarni… ugyanis a verebek táplálkozási szokásai egy kicsit mások, mint a cinegéké. A verebek csapatosan élnek, és egy verébcsapat egyszerre betelepszik egy jó nagy tágas, kényelmes etetőbe, és oda nem igen engednek be más madarat. A cinegék ügyesebbek. A cinegéknek olyan etetőt rakhatunk, amelyre a veréb nem száll: például ez van, ha az etető kényelmetlen. Ilyenek például a cinkegolyók, amelyeket kereskedelemben is lehet kapni. Faggyúdarabok, madárkalács, amelyet felfüggesztünk egy szál madzagon, vagy pedig én mostanában egy olyan etetőtípust használok, ami nem más, mint egy műanyag, sűrű szemű háló, amelyet a zöldségesnél lehet kapni és ezt rakom ki, megtöltöm napraforgó maggal így a madarak ezen csimpaszkodva esznek …”

Ilyen egyszerű.

Forrás: NGO