Rudolf, a súlyos mérgezésből felgyógyult parlagi sas az elengedését követően párba állt egy fiatal tollruhás parlagival.
A heveny mérgezés, a kezeléssel járó stressz és a közben elveszített értékes idő ellenére néhány napja már költésbe is kezdett a madárpár - olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület közleményében.
Rudolf, a parlagi sas februárban került erős mérgezéses tünetekkel a szakemberekhez. A Helicon Life+ programban együttműködő szervezetek gyors segítségének köszönhetően így megmenekült a biztos pusztulástól. A felépült madarat a mentésben részt vevő helyi vadászok, a fővárosi állatkert, illetve az annak égisze alatt működő Magyar Madármentők Alapítvány állatorvosai, a Hortobágyi és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) munkatársai segítségével március elején engedték szabadon.

Rudolf felnőtt korú sas, valószínűleg költött már a korábbi években is, de mivel megtalálásakor nem találtak rajta sem gyűrűt, sem jeladót, több információt nem sikerült róla kideírteni. A kutatók DNS-mintát vettek, amelyet a korábbi években költő madarakból vett mintákkal vetnek össze, így elképzelhető, hogy hamarosan korábbi sorsára is fény derül. Elengedése előtt műholdas jeladóval szerelték fel, vagyis Rudolf lett a világon az első parlagi sas, amely költési viselkedéséről GPS pontosságú adatokat szolgáltat.

A hazánkban idén tapasztalt szélsőséges kora tavaszi időjárás következtében több mint egy hónap különbség van az elsőként, illetve az utolsóként lekotlott parlagisas-pár fészekrakása között. Azok az összeszokott párok, amelyek a legjobb élőhelyeken költenek, még a téliesre forduló tavasz elején, március közepén megkezdték a tojásrakást. Az újonnan összekerült párok közül több csak az elmúlt hetekben látott neki a családalapításnak. A legkésőbbi adattal pont egy olyan madár szolgált, amelyet nemrégiben láttak el műholdas nyomkövetővel. A ragadozó madarak műholdas nyomkövetése, amiben hazánk élenjár a régióban, kiemelkedő természetvédelmi jelentőségű. Segítségével tudományos szempontból is többet tudhatunk meg a védett fajokról, így is fokozva védelmük hatékonyságát, valamint lehetőség nyílik távolról, mindenfajta zavarás nélkül megfigyelni az egyedeket, sőt végszükségben akár gyorsan közbelépni megóvásukért.
Magyarországon csupán 150 pár parlagi sas költ. Ez az állomány az európai uniós populáció kétharmada. Így minden egyes sikeres költésnek különös jelentősége van. A Kárpát-medencei állomány a szigorú védelemnek köszönhetően az 1980-as évektől fogva folyamatosan, de lassan növekedett.

A ragadozó madarak ellen elkövetett bűncselekmények –mérgezés, lelövés, fészekpusztítás – következtében a tendencia az utóbbi években sajnos megtorpanni látszik. Előreláthatólag a hazai parlagisas-fészkekben most nevelkedő nagyjából 300 tojásnak talán csak a kétharmadából kelhet majd ki májusban fióka, és kevesebb, mint egyharmaduk élheti meg maga is a családalapításhoz szükséges 3-6 éves életkort. Az illegális mérgezések megfékezésével többek között ezeken a várható arányokon is javítani kíván az MME Európai Unió által támogatott parlagisas-védelmi LIFE+ projektje.

A parlagi sas
A parlagi sas a vágómadár-alakúak rendjébe, ezen belül a vágómadárfélék családjába tartozó faj. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 2005-ben „Az év madarává” választotta. Magyar nyelven több egymással nem különösebben közeli rokonságban álló madárfajt is megillet a sas elnevezés. Az Aquila nembe a parlagi sas mellett az alábbi, Kárpát-medencében előforduló fajok tartoznak: békászó sas, fekete sas, pusztai sas, szirti sas.
Elsősorban Ázsia és Kelet-Európa füves pusztáin, sztyeppjein, ritkás erdőiben és fás mocsaraiban költ, legkeletibb előfordulása a Bajkál-tó vidékén, a legnyugatibb pedig – a sokáig alfajként kezelt ibériai sast (Aquila adalberti) leszámítva – a Balkánon és Közép-Európában (főleg Magyarországon és Szlovákiában) található. A parlagi sasok élőhelyüktől függően a Nílus völgyében, a Csendes-óceán nyugati partvidékén, Közép-Ázsiában, a Földközi-tenger keleti partvidékén és a Perzsa-öbölnél telelnek. Magyarországon a középhegységek peremén, ritkán belsejében és azoknak alfölddel érintkező füves pusztáin, mezőgazdasági területein is megtelepszik.

A parlagi sas nemének többi fajához hasonlóan sötétbarna alapszínű, bár tollazata a fején világosbarna, a vállrészen pedig két fehér folt található – ezek megkönnyítik az azonosítását. A farok töve némileg halványabb. Erős, hosszú karmú lábai és kampós csőre sárga, csőrének hegyéhez lévő közelebbi vége pedig szürkés színezetű. Testhossza 72-83 centiméter, szárnyfesztávolsága pedig 190 – 210 centiméteres is lehet. A két nem egyforma, azonban a tojók némileg robusztusabbak, nagyobb a testtömegük. A hímek kb. 2,5 – 4 kilogrammot, míg párjaik 2,8 – 4,5 kilogrammot nyomnak.
A parlagi sas ragadozó, elsősorban különféle rágcsálókkal (elsősorban ürgék, hörcsögök, de gradáció esetén mezei pockok is), illetve olykor hüllőkkel és kisebb madarakkal táplálkozik, illetve ha alkalom adódik rá dögöt is fogyaszt. Újabban elsősorban az ürgeállomány megcsappanása miatt a magyarországi állomány esetében étrendjében nagyobb szerepet kapnak a különféle madarak.

A parlagi sas fokozottan védett, eszmei értéke 1 000 000 forint. A SPEC értékelése szerint az I. kategóriába esik, ami azt jelenti, hogy a faj megmentése világméretű probléma: Európában gyakorlatilag csak a Kárpát-medence területén nő a sasok példányszáma, az összesen körülbelül 300 párt számláló európai állomány nagy része magyar–szlovák területen fészkel. A világállomány mindössze 2-3000 párból állhat.

A Természetvédelmi Világszövetség értékelése szerint a parlagi sas sebezhető faj. Elsősorban élőhelyének pusztulása, mezőgazdasági művelésbe vonása és költőhelyeinek zaklatása miatt ritkult meg. A Magyar Madártani Egyesület 2005-ben a parlagi sast nevezte meg az év madarának.

Forrás: MTI