„Honnan tudják a kullancsok, mikor kell ráugrani az áldozatra? Érzékelik valahogy leendő gazdájuk közeledését?” A kullancsok a pókszabásúak osztályába, az atkák rendjébe tartozó külső élősködők (ektoparaziták). Mintegy 900 fajuk ismert. Fejlődésük során (pete, lárva, nimfa, kifejlett állat) egy- két vagy három gazdaállat: emlősök, madarak – nagyritkán hüllők illetve kétéltűek – bőrébe fúrják magukat, és a gazda vérével táplálkoznak.

Megkülönböztetünk kemény és lágy kullancsokat. A kemény kullancsok testét, részben vagy egészben, kitinpáncél borítja, míg a lágy kullancsoknál ez hiányzik. Hazánkban a legelterjedtebb faj a kemény kullancsok közé tartozó Ixodes ricinus.

Sokan úgy gondolják, hogy a kullancsok az erdő fáin lesben állva várják, hogy rávethessék magukat a gyanútlan kirándulóra. Ez két szempontból is téves elképzelés. A kullancsok egyrészt nem tudnak sem ugrani, sem repülni. Ezek a kis élősködők továbbá ritkán másznak egy méternél magasabb helyre, a legtöbbször a földfelszíntől mintegy 50 centiméteres távolságban várják gazdájukat.

A gazdaállat (vagy ember) közeledésére különböző jelek hívják fel figyelmüket. Számos fajnak van szeme, így látja a közelítő „áldozatot”, érzékeli annak mozgását. Kimutatták, hogy sok faj érzékeli a kilélegzett szén-dioxidot a levegőben, míg mások a leendő gazda testmelegét észlelik.

Amikor új otthona közeledtét érzi, a fűszálon vagy bokor levelén tanyázó kullancs elülső, horgas lábát kinyújtja, és így várakozik. Az elhaladó gazdaállat (ember) lesodorja innen, és a kullancs mellső lábával belekapaszkodik annak szőrébe, tollába vagy ruházatába. Ezután a gazda testén haladva megkeresi a vérszívásra ideális helyet, és befúrja magát a bőrbe, ahonnan néhány napnyi táplálkozás után magától kiesik.

Forrás: NGO