vadaszjegyDecember 18-án tartotta az Országos Magyar Vadászkamara idei utolsó küldöttközgyűlését.

A tanácskozás legfőbb célja volt, hogy az országos küldöttek eldöntsék, mi is legyen a vadászjegy árának emeléséből befolyó többletköltséggel, ugyanis nyilvánossá vált, hogy 2019. január 1-től a vadászjegy ára 10 000 forintról, 20 000 forintra emelkedik. A kamarai tagdíj és a biztosítás összege mindemellett nem változik.

Ebből adódóan, a küldöttek az elnökség által javasolt módon az Országos Vadgazdálkodási Alap keretét 650 millió forintra emelték, melyből mind a tavaly tartalék listára került, mind az idén benyújtott pályázatokat ki tudják elégíteni.

A gyűlésen elhangzott továbbá, hogy a kamara s tagjai számára is készül néhány pozitív programmal. Egyrészt a hivatásos vadászok munkakörülményein készül javítani az érdekképviselet, másrészt a sportvadászokat is érinti a papíralapú vadászjegy, plasztikkártyára cserélése. És itt nem csak arról van szó, hogy műanyag lesz, ami most papír, hanem az ügyintézés is elektronikussá válik majd. Persze mindez csak 2020-ban léphet életbe, de az előkészületek már elkezdődtek.

Fontos információ továbbá, hogy a megyei szervezetek előreláthatóan január 9-től kezdik meg a vadászjegyek érvényesítését.

Forrás: Vadászlap