budakeszi2018A Budakeszi Vadaspark az idei évet is kiemelkedő eredménnyel zárja: 2018 során mintegy 195.000 fő látogatott el a vadasparkba, ahol ebben az évben több mint 33 tematikus ismeretterjesztő programot szerveztek a hazai erdők élővilágának bemutatására.

Ezen kívül bővült a szolgáltatások köre, a fajmegőrzési program keretein belül új állatfajok érkeztek, újévi ajándékként pedig január elején elindul a látogatóbarát módon megújult honlap is.

„A Budakeszi Vadaspark iránt az elmúlt hat évben tanúsított folyamatosan növekvő érdeklődés egyaránt köszönhető a tudatos programtervezésnek, a számtalan látogatóbarát fejlesztésnek, az új jövevényeknek, az aktív közösségi média jelenlétnek, az ismeretterjesztő tematikus programoknak, a megújuló infrastruktúrának és a vadaspark által kínált komplex családi élményt nyújtó szolgáltatások egyre bővülő választékának. A családbarát fejlesztések sikerét nemcsak az évről-évre növekvő látogatói létszám igazolja vissza, hanem egy újabb elismerés is: a Budakeszi Vadaspark 2018-ban elnyerte az „Év családbarát ökoturisztikai élménye” szakmai díjat is.” – értékelte a Budakeszi Vadaspark 2018-ban elért eredményeit Szabó Péter igazgató.
Az idei év szolgáltatásbővítésében kiemelkedő jelentőségű a környezeti nevelés jegyében indított óvodapedagógia program, aminek köszönhetően tavasz óta 80 óvodába látogattak el a szakemberek, hogy testközelből ismertessék meg a legkisebbekkel Magyarország természeti értékeit és az őshonos, valamint a Kárpát-medencébe betelepült állatvilágot.

A területbővítés és a megújulás jegyében zajlott idén a kifutók felújítása, amivel együtt a faji sokszínűség is erősödött. Ősszel érkezett ugyanis egy Bohóc névre hallgató uhu, akinek köszönhetően már a hazai legnagyobb bagolyfajt is megcsodálhatják a látogatók. Emellett decembertől a hiúzok egy másik aljfaja is megtekinthető Rita, az eurázsiai hiúz személyében. Szintén decemberben egy szikaszarvas bika is beköltözött a vadasparkba, így már mind a négy, hazánkban élő szarvasfélét egy helyen tekinthetik meg a látogatók.

Az idei év bővelkedett természetvédelmi- és környezetvédelmi szakmai programokban is, amelyek közül kiemelt jelentőségű az Örökerdő Alapítvánnyal, a „Szelektálok” programmal és az Innovációs és Technológiai Minisztériummal együttműködésben kialakított, a szelektív hulladékgazdálkodással foglalkozó előadássorozat, amelyeket a vadasparkban, továbbá iskolákba és óvodákba kitelepülve tartottak. A foglalkozás során több mint 1400 gyermekkel sikerült megismertetni a szelektív hulladékgyűjtés mindennapi gyakorlatát és a fenntarthatóságban betöltött szerepét. Az ehhez hasonló programokban történő részvétel a jövőben is kiemelkedő részét képezi a vadaspark környezettudatos nevelési céljainak.

Mindeközben a Budakeszi Vadaspark lépést tart a digitális világ fejlődésével is: júliustól ugyanis már intelligens mobilfizetési megoldással is megváltható a belépőjegy, novembertől pedig a Facebook-oldal mellett a látogatók az Instagram-profilon keresztül is betekintést nyerhetnek a vadaspark mindennapjaiba. Az év vége pedig egy még nagyobb meglepetést tartogat, ugyanis a tervek szerint elindul az új, modern köntösbe öltöztetett honlap, ami korszerű, felhasználóbarát felületével és új funkcióival eleget tesz a 21. századi elvárásoknak, és élménnyé teszi a böngészést.

A Budakeszi Vadaspark 2019-ben is hasonló színvonalon kívánja folytatni a szakmai munkát: a környezetgazdagítási célkitűzéseknek megfelelően az idei évben megkezdődött a parasztudvar átalakítása és áthelyezése, ami várhatóan 2019-ben befejeződik majd. A Pici Tanyának keresztelt bemutatótér jelenlegi helyén pedig gazdasági udvar, és takarmány-előkészítő konyha épül majd az állatok minél teljesebb körű kiszolgálása érdekében. Mindemellett folyamatban van a vadaspark területének növelése, amiben majd helyet kap egy lombkorona-tanösvény, egy kifutó az újonnan érkező európai bölényeknek, továbbá tervben van egy vidrakifutó építése, valamint egy új madárröpdék között vezető körút kialakítása is.

Forrás: Budakeszi Vadaspark