kaszo2A Kaszó Zrt. és a Magyar Véreb Egylet 32. alkalommal rendezte meg a Kaszó Kupa Országos Véreb Fővizsgát, illetve annak részeként a tenyészszemlét.

A hétvégén, Kaszón nemzetközi szinten is ismert vérebvezetők mérték össze felkészültségüket. Mihók István, az Északerdő Zrt. vérebvezetője Dan pod Karikásom törzskönyvi nevű hannoveri vérebével - maximális pontszámot elérve - I. díjas munkával nyerte meg a versenyt.

A 25-30 főnyi kísérőből álló korona fegyelmezetten, türelmesen követett bennünket. Egy vadkárelhárító berendezés ugyan kissé megzavart, de a probléma orvoslását követően 1800 méter vezetékmunka után kelt fel előttünk a sebzett vad. A hajsza hossza 1300 méter volt a hivatalos mérés szerint, aminek végén a vérebem, Danika a kegyelemlövés megadásáig állóra csaholta a beteg gímborjút. Őseink hagyományait követve a sebtöret, az utolsó falat és a kalaptöret átadása után Danika nyaklójába is került töret – foglalta össze röviden a történteket Mihók István, az Északerdő Zrt. erdészeti vezérigazgató-helyettese.

Forrás: Északerdő Zrt.