Császár | A kerítés mögött békésen éldegélnek a szarvasok, míg le nem lövik őket. Többnyire külföldi vadászok érkeznek a császári erdőbe, de egyre több hazai vendég is itt próbálkozik trófeagyűjteményének gyarapításával az 1038 hektárnyi területen.

Szelídek a vaddisznók Császáron Szelídek a vaddisznók Császáron

„Engedély nélkül belépni tilos és életveszélyes. A tiltás ellenére bekövetkező károkért, balesetekért felelősséget nem vállalunk.” Öles betűk hirdetik ezt a külső kerítés ajtaján, amit Baranya Csaba kerületvezető erdész szerint azért kell mindenkinek komolyan venni, mert a 18 kilométer hosszan körbevont acélsodrony mögött bármikor lőhetnek. Főleg külföldi vadászok, bár az utóbbi években egyre több hazai vendég próbálkozik trófeagyűjteményének gyarapításával az 1038 hektárnyi területen. Mi csak a természet eme gyöngyszemében való gyönyörködés szándékával hatolunk egyre mélyebbre.

Szelíd vadkan sétál hozzánk

Csupán pár száz métert teszünk meg a hatalmas terepjáróval, balra máris feltűnik egy vadkan, mely békésen lakmározik két kocájával. Három éves, agyara még rövid, de habzik a szája, ami arra utal, hogy javában tart a búgás. Itt az ideje. A nyiladék két szélén sebzett kérgű fák hajladoznak. Szarvasok lakmároztak belőlük, így véve magukhoz a rostokat és a nyomelemeket. Főleg a juharokat és a gyertyánokat részesítették előnyben.

Közben 25-30 malac dagonyázik a háttérben, s ügyet sem vetnek arra a több mint egymázsás kanra, amelyik a sűrűből csörtet elő. Lélegzetvisszafojtva figyelem mozgását, pisszenni sem merek, ereimben meghűl a vér, amikor felénk veszi az irányt. Kísérőm csak mosolyog, leguggol, megpróbálja magához édesgetni a csak nevében vad disznót. Szerencsére kiderül, hogy nagyon is szelíd. Talán túlon túl is az. Ha Csabánál volna legalább egy cső kukorica, a kezéből is enne, de mivel nincs, tovább áll, én meg megkönnyebbülök. Mert lehet, hogy ez a világ legszelídebb vaddisznója, azért mégis csak ő az erősebb.

Köszönhető annak is, hogy társaival együtt nincsenek megélhetési problémái. Bőségesen ellátják őket szemeskukoricával, zabbal, de még tritikáléval is. Tavaszonként pedig antibiotikumokkal kevert gyógyszeres tápot is kapnak a féregirtás illetve a betegségek megelőzése érdekében. S bár csaknem 400 hektárnyi területen mozoghatnak, könnyen nézhetnek betolakodónak, jobb kitérni az útjukból.

A gímszarvasok átugorják a másfél méteres kerítést

Megyünk is tovább a belső kerítés lelakatolt kapujának kinyitása, majd visszazárása után. Ez már a gímszarvasok több mint hatszáz hektáros birodalma. E második drótfonat magassága több mint 150 centiméter, amit az agancsosok könnyedén átugornak, de a vaddisznó nem tud keresztül menni rajta. Azért van ez így, mert a koronás állatoknak nagyobb mozgástérre van szükségük.

Pillanatok alatt fel is tűnik egy dám, amit ugyan én nem látok, de a profi vadász igen, s én elhiszem neki, hogy ott van. Abban pedig egy pillanatig sem kételkedem, hogy a császári vadaskertnek jelenleg több mint kétszáz vaddisznója, 300-350 szarvasa illetve 120-150 dámszarvasa van. Békésen éldegélnek itt mindaddig, amíg a jól fizető vadászok ki nem lövik őket. Azt a hároméves bikát is, amelyik épp sietve cikázik át az alig ötven méter széles vadföldön, s idővel nem kerülheti el sorsát az sem, amelyik két tehénnel együtt zavartalanul legel a rét szélén.

Baloldali agancsát ledobta, csak a jobbost viseli

Az ember óhatatlanul belefeledkezik a lenyűgöző látványba, miközben felér a 296 méter magas Kopasz-hegyre, ami gyakorlatilag egy olyan legelő, ami mögött ott a vadföld, benne alaposan lerágott rozzsal, mellette szénatárolóval és silótálcákkal, ahol lédús takarmányt kapnak az állatok. Az a négyéves őzbak is, mely baloldali agancsát már ledobta, csak a másikat viseli. Társaival együtt a bálványfák felé veszi az irányt, melyeket a közelmúltban gyérítettek, mert ez olyan agresszíven terjeszkedő fajta, mely ráadásul nem is őshonos, ezért időben kell megfékezni. A távolabbi cserfák tövében természetes tuskók domborodnak, melyekbe folyamatosan rakják a speciális nyalósót, amit a vaddisznók és szarvasok is szeretnek. De még az őzek is, melyek közül néhány az erdei út közvetlen közelében figyeli a terepjáró mozgását, s akkor sem ugranak el ijedten, amikor az ablak lehúzása után a fényképezőgép objektíve mered rájuk. Sőt! Mint ha kifejezetten élveznék a fotózást. Hiába no! A kettős kerítés ölelésében védelmet élveznek. Igaz, csak addig, amíg meg nem jönnek a vadászok.

Vöröstölgyeket, gyertyánokat is ültettek

Kissé távolabb feltűnik a 260 centiméter magas vadvédelmi kerítéssel óvott „fiatalos”, hogy oda még a szarvasok se tudjanak behatolni. Jó tíz éve már, hogy ide feketediókat és vöröstölgyeket is ültettek. Ez utóbbiakat azért, mert jóval gyakoribb és gazdagabb a makktermésük, mint a kocsányos tölgyeknek. Akad viszont gyertyán, hárs, és mezei juhar is bőven. A folyamatosan gyengülő nap átsüt még ágaikon, megvilágítja a színpompás avart, miközben zöldellnek még a tisztások. (Azóta mindent belepett a hó, melynek takaróvastagsága csak növekedni fog a tél végéig.)

Közben megérkezünk a vadaskert legmagasabb pontjához, ahonnan jó időben el lehetne látni a pannonhalmi apátságig, de most párás a levegő. Talán ezért szippant bele nagyokat egy lefelé tartó, hét éves dám bika is. Balra, telepített fenyves zárja a nyílt teret, jobbra cserfák sorakoznak. Erdőjáró túristák nem láthatják ezt sem, maximum engedéllyel rendelkező természetfotósok. Ők bizonyára megörökítik a fenyőfák alatti malacetető vendégeit is, melynek réseit úgy alakították ki, hogy a nagyobb süldők már ne tudjanak bemenni. Átellenben rönkökből faragott etetők sorakoznak, hogy sáros időben ne keveredjen a szemestakarmány a földdel. Ezeknek köszönhetően kevesebb táplálék megy veszendőbe, így a rendszeresen itt dolgozó 4-5 erdészeti alkalmazott munkája is hatékonyabb.

Egyikük Kabai József, aki csörlős LKT-vel, azaz erdészeti közelítő traktorral épp akkor ér a pusztavámi kapuhoz, amikor mi is arra járunk. Innen már nincs messze a kan-tároló, amit korosbítónak is neveznek. Ez az a hely, ahol átmenetileg a kansüldőket helyezik el, hogy ne tudják idő előtt kilőni őket. Maximum 4-5 éves korukig élveznek védelmet, majd átszállítják mindegyiket a disznós kertbe. Aztán ha szerencséjük van, túlélik a vadászati szezont, melynek végére 20-25 százalékkal csökken a teljes vadállomány; majd jön a tavasz és a szaporulatnak köszönhetően nagyjából visszarendeződik az eredeti létszám. Mert ez az erdő rendje, ahol ugyan úgy az örök körforgás érvényesül, mint az élet más területein, csak másként.

Nem vágyik arra, hogy Afrikában oroszlánt lőjön

Baranya Csaba 1981-ben végzett Sopronban. Első munkahelye Tatabányán volt, majd 1986-2001 között tsz-erdészként dolgozott Bokodon, ahol több mint nyolcszáz hektáros területért felelt. A következő öt esztendőben hivatásos vadászként kereste kenyerét, s csak 2006-ban került Császárra, ahova naponta autózik át a viszonylag közeli Dadról.
Igazi szakember, aki minden évszakban szívesen járja az erdőt, de leginkább ősszel és télen. Számára a vadon élő állatok elsősorban nem célpontok, hanem társai a munkában, ezért óvja védi őket. Azért időnként ő is puskavégre kapja némelyiket. Mint mondta, nincsenek rekord- és érmes trófeái, de mindegyik elejtésére szívesen emlékszik. Több olyan története is van azért, melyek emlékezetesek maradtak számára. Főleg azok amikor az egyedül járó remete kanokat üldözte a kukorica tarlókon vagy a mások által megsebzett vadat kereste hűséges segítőjével, a Vanda nevű hannoveri vérebbel. Elmondta még, hogy eddig csak határainkon belül vadászott, külföldön nem, de nem is vágyik arra, hogy például Afrikában oroszlánt lőjön. Annak viszont örülne, ha idehaza dám bikát és egy muflont is elejthetne, mert ez eddig még nem sikerült.

Forrás: Kemma