Becslések szerint évente másfél-két milliárd forintnyi kárt okoz az orvvadászat a hazai vadvilágban. A hatályos szabályok mellett érdemi fellépésre eddig nem volt lehetőség. A vadászok az új büntetőkódextől várják a megoldást.

Talán emlékeznek még a híradásokból azokra a fatolvajokra, akiknek a szabályozás korábbi hiányosságai miatt csak annyit kellett mondaniuk: sétáltatjuk a fűrészt, s hacsak az erdész nem kísérte őket mindenüvé, bizony nem akadályozhatta meg őket az illegális vágásban. Hasonló történeteket vadászoktól is hallani évek óta. Sokan mesélik például, hogy az orvvadászok manapság előszeretettel portyáznak két csoportban. Elöl a lövész megöli a vadat, a mögötte haladó csapat pedig felveszi, s ha lebuknának, a számonkérésre azt felelik: túra közben találták a dögöt, csak nem hagyták ott, elhozták inkább, hogy leadják a legközelebbi vadászházban. Ilyen és ehhez hasonló jelenetek is előfordulhatnak Magyarországon.

Székely István, az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) jogásza szerint az orvvadászat az utóbbi időben évente körülbelül másfél-két milliárd forintnyi kárt okoz a vadon élő állatvilágban. Ez azonban csak becsült érték, mivel a vadorzók igyekeznek észrevétlenül dolgozni, s számos esetben nem derül fény tettükre. A probléma méreteit mindenesetre ez az összeg is jól jellemzi, különösen, ha mellétesszük a vadászati törvény végrehajtására 2004-ben kiadott miniszteri rendeletet, amelyből megállapítható, hogy egy öt és tíz kilogramm közötti trófeasúlyú gímszarvasbika vadgazdálkodási értéke egymillió forint.

Az OMVK jogásza szerint azonban nem csak az anyagi veszteség miatt kell erélyesen fellépni az orvvadászat ellen. A jogszerűen elejtett vad húsa csak akkor használható fel köz- vagy magánfogyasztásra, ha előzőleg hatósági állatorvos bevizsgálta. A vadorzók ezt az egészségügyi ellenőrzést nyilván elmulasztják, amivel nagy veszélynek, súlyos betegség kockázatának tesznek ki mindenkit, aki eszik a zsákmány húsából. Az elejtés helyszínén hagyott maradványok, a zsigerek ugyanakkor a vadállományt fenyegető fertőzések forrásai lehetnek.
További kockázatot rejt, hogy az orvvadász érthető okból nincs tekintettel a balesetvédelmi előírásokra sem. Ismeretes, a vadásznak, amikor a terepre indul, fel kell jegyeznie az erre rendszeresített naplóban, hogy mely területen tartózkodik majd. Ezzel társait figyelmezteti, nehogy tévedésből egymásra lőjenek. A vadorzó ezzel szemben titokban portyázik, s így ő maga éppúgy, mint a jogszerűen vadászó, könnyen egy célt tévesztett golyó útjában találhatja magát.

Az orvvadász nem csak a saját és a mások bőrét viszi vásárra. Székely István arra is rámutatott, hogy a szakszerű és tervszerű vadgazdálkodás érdekeit is veszélyezteti minden feketéző. Jogszerű vadászaton ugyanis csak a szakhatóság által jóváhagyott, vadvédelmi és -gazdálkodási szempontok figyelembevételével összeállított éves tervekben meghatározott fajú, ivarú és számú vad hozható terítékre. A vadorzó viszont nem az előírások szerint válogat.

Kemenes Miklós a Börzsönyi Borostyán Vadásztársaság elnökeként nemegyszer szembesült ezekkel a problémákkal a területükön. Mint elmondta, orvvadászat mindig volt, de az utóbbi időben gyakoribbá vált, ráadásul a csapdák, hurkok helyett egyre többször használnak fegyvert a vadorzók. A társaság kezelésében lévő földeken csak az idén nagyjából féltucatnyi olyan tetemre vagy nyomra leltek, amely orvvadászatra utal, s bár minden adatot gondosan összegyűjtenek, a megelőzés is, az elszámoltatás is nehéz feladat.

A hatályos büntető törvénykönyv (Btk.) nem nevesíti az orvvadászatot. Helyette az állatkínzás, valamint a lopás, illetve a rongálás szabályai szerint kellene eljárniuk a hatóságoknak, ám a bizonyítás rendkívül nehézkes, szinte csak tettenérés esetén lehetséges. Márpedig az erdőben ritkán járőröznek a rendőrök, a társaságok alkalmazásában lévő hivatásos vadász lehetőségei pedig erősen korlátozottak.

A sziszifuszinak tűnő küzdelem azonban néha még így is eredményre vezet: az egyik télen a Borostyán vadásztársaság hivatásos vadásza és a verőcei rendőrök közösen fogtak el egy vadorzót, aki engedély nélkül tartott puskájával lőtt le egy vaddisznót. A bíróság – visszaélés lőfegyverrel bűntett miatt – egy év, nyolc hónap szabadságvesztésre ítélte, de a végrehajtást négy évre felfüggesztette, míg mellékbüntetésként megtéríttette a társaságnak okozott kárt.

Ez azonban nem változtatott Kemenes Miklós és az OMVK véleményén sem: egy szigorú törvénytől várnak jobbulást. A kormány is a keményebb fellépést támogatja. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tájékoztatása szerint az új Btk.-ban külön fejezetnek kell tartalmaznia a környezet, természet elleni bűncselekményeket, s itt kell szabályozni az orvvadászatot is. A közleményből az is kiderül, hogy az új törvény egyaránt szankcionálná az úgynevezett külső orvvadászatot (amikor a vadorzó nem vadász) és azt a jelenséget is, amikor egy vadász engedély nélkül, idegen területen ejti el a vadat. Súlyosabb megítélés alá esne, ha az orvvadászatot tiltott eszközzel és módon, kíméleti területen, tilalmi időben végzik – tette hozzá a minisztérium, megjegyezve, hogy az új szabályozás még nincs kőbe vésve.

Forrás: MNO