„Ha valaki szívvel-lélekkel vonzódik a vadászathoz, akkor is járjon a vadászokkal, ha még nincs fegyvere, szívja magába az erdő illatát, gyűjtse a tapasztalatokat.
Mire meglesz, szinte mindent tudni fog erről a csodás világról. Ezt könyvből nem lehet megtanulni” – jelenti ki a több mint húszéves vadásztapasztalattal rendelkező, egyébként válogatott sportlövő Hegyi Norbert. Az aktuális magyar traplövő bajnok számára ez a szenvedély nem az összevissza lövöldözésről, sokkal inkább a természet szeretetéről, a vadak tiszteletéről szól. Belvárosban, majd egy lakótelepen nevelkedtem, a vadászatot csak filmekből, könyvekből ismertem. Szűkebb környezetemben akkor hallottam róla, amikor egy cimborám azzal hülyített, hogy társa hő követős töltényt használ, nem gond, ha elugrik a vad, a „golyó” kikerüli a fát, úgy teríti le az állatot. Szavait nem vettem komolyan, éreztem, nem igazán ismeri ezt a „műfajt”. Sejtéseimet csak erősítette, amikor arról számolt be, hogy vizslája vadászat közben kétszer is megharapta.

Jómagam a természetjárást preferálom, fegyver csak a katonaság alatt volt a kezemben, akkor is csak a lövészetek alkalmával. A vadételeket azonban imádom, úgy hiszem, álságos lenne részemről a vadászatot valamiféle bűnös tevékenységként meghatározni. Eszemben sincs! De hogy miről is szól igazán ez a sokak által űzött hobbi, sport, arról egy tapasztalt vadászt, a válogatott sportlövő Hegyi Norbertet kérdezem.
Amikor a hőkövetős történetet elmesélem, a több mint húsz éve vadászó Norbert nagyot nevet. – Szó sincs ilyesmiről – rázza a fejét. – Sok dolgot láttam már erdőn, mezőn, de ilyet még nem.

„Megnézem a trófeáidat, s megmondom, milyen vadász vagy”

A 37 esztendős sportembert családja „fertőzte meg” a vadászat szeretetével, már 16 éves korában sikerrel levizsgázott, ám neki is ki kellett várnia a minimum korhatárt, puskát csak két évvel később süthetett el. – Akkoriban három esztendeig hajtóként kellett tapasztalatot szerezni, ma már elég csak letenni a vizsgát, és papíron máris vadásznak számít az illető. Számomra furcsa, hogy valaki néhány éves vadászmúlttal több, mint ötven őzet lő ki. Én minden évben kilövök egyet, ha egyáltalán lövök. Ez bőven elég, az apróvadak mellett csak olyan vadra emelek fegyvert, melyet trófeaként is szívesen felteszek a falamra. A szakmában úgy tartjuk: megnézem a trófeáidat, s megmondom, milyen vadász vagy. Ha rajtam múlna, újra kötelezővé tenném a három év gyakorlóidőt, hiszen a vadászbalesetek többsége is a tapasztalatlanságra, az emberi hibákra vezethető vissza. Ha valaki szívvel, lélekkel vonzódik a vadászathoz, akkor is járjon a vadászokkal, ha még nincs fegyvere, szívja magába az erdő illatát, gyűjtse a tapasztalatokat. Mire meglesz, szinte mindent tudni fog erről a csodás világról. Ezt könyvből nem lehet megtanulni.

Hegyi Norbert a Kelet-Cserhát Vadásztársaság tagja, korábban máshol több évig töltött be vadászmesteri pozíciót. Több hírességet vadásztatott, ám erről szűkszavúan beszél, a diszkréció fontos számára. Egy kivételt tesz, annyit elárul, a humorista zseni, Hofi Géza ugyanolyan profi volt az erdőben, mint a színpadon.
A köztudatban költséges hobbiként tartják számon a vadászatot, ezt beszélgetőtársam sem tagadja. Ám szerinte a helyzet nem olyan vészes, mint amilyennek elsőre tűnik. – Aki nagyon szeretné, az megoldja, mert nem fontos a többmilliós fegyver, a 60 ezer forintossal is ugyanúgy lehet lőni. Én az első fegyveremet 54 ezer forintért vásároltam. A versenysportnak köszönhetően ma már rendelkezésemre áll egy részemre gyártott, kétmillió forintos Perazzi, ezzel apróvadra is lehet lőni, de inkább a versenyeken használom. Vadászni egy kisebb, húszas kaliberű, 2,5 kilogrammos puskával szoktam. Úgy gondolom, a kis kaliberrel is meg tudom azt a két-három fácánt lőni, és szívesebben viszek egy könnyebb fegyvert a vállamon.
A Kelet-Cserhátnál 200 ezer forint az éves tagdíj, ez kicsit magasabb az átlagnál, ám a tagok úgy döntöttek, nem vadásztatnak külföldieket, inkább többet fizetnek, így a trófeás vadakat is ők lőhetik ki. Minden évben lehetőségük van egy szarvasbika és egy őzbak elejtésére, vaddisznóból szinte bármennyit lőhetnek. A tagdíjból hivatásos vadászokat is alkalmaznak, de ebből fedezik a takarmányozás költségeit is.
Norbert imádja a „hazai pályát”, ám elismeri, itthon vannak frekventáltabb helyek is, többek között Gemenc, vagy Sellye vidéke tartozik a csúcskategóriába.

Az igazi vadászat

A „mire a legbüszkébb a magyar vadász” kérdésre a szarvasbika és a vaddisznó kan elejtését említi. Előbbiből egy 6,5 kilogrammos agancssúlyú a rekordja, utóbbiból 25,2 centi hosszú agyaros példány, amit elejtett. – Ezt már nehezen fogom túlszárnyalni, ilyen méretű állat nagyon kevés van a kinti területrészen – emlékszik vissza a vaddisznó elejtésére. – Két hónapot jártam utána, több éjszakát töltöttem a lesen, vagy húszszor becsapott. Szinte személyes kapcsolat alakult ki köztünk, el is neveztem Samunak. Elmehetnék bárhová vadászni, ahol elém terelnek egy 25 centis agyarú vaddisznót, fizetek érte egymillió forintot, de nekem ez nem kihívás. Ugyanez vonatkozik a szarvasbikámra is, büszke vagyok rá, hogy én kerestem meg, én „bőgtem be”. Több bikát lőttem 17 méterről, odabőgtem őket magamhoz – nekem ez jelenti a vadászatot.
Szóba kerül a Magyarországot megcélzó külföldi vadászok szakmai jártassága is. Norbert szerint ez ugyanolyan változó, mint a hazaiaké. – Két perc alatt meg lehet mondani, milyen vadász valaki. Aki a legkopottabb ruhában, cipőben van, az általában a legjobbak közé tartozik. Hogy miért? Mert nem válik meg könnyen a sokat látott ruhadaraboktól, minden gyűrődéshez, kopáshoz emlékek kötik.

A vadászat jobb helyeken közös vacsorával, néhány pohár ital elfogyasztásával ér véget, legtöbben a mobilt is kikapcsolják az ilyen hétvégéken. Hegyi Norbert, akárcsak a vadászok nagy része, remek szakács. – Mindig a legjobbat akarom nyújtani a barátoknak, fontos a rutin, az idősebbektől ellesett fortélyokat is hasznosítom – mondja, ám amikor híres szarvas kolbásza receptje felől érdeklődöm, nevetve titoknak minősíti. Mindössze annyit árul el szarvashúsból, zsírszalonnából, kevés sertéshúsból és minőségi pirospaprikából készíti. Rengeteg fajta recept létezik, mindenki a sajátjára esküszik.

Már nem a fegyver elsütése a legfontosabb

Norbert szavait hallgatva az az érzésem támad, hogy az eltelt évek alatt vadászatai során a fegyver elsütése egyre kevesebb jelentőséget kap. Nem tiltakozik. – Amikor elkezdtem vadászni, álmomban sem gondoltam volna, hogy mostanság ilyen kevés vadat fogok lőni. Átértékelődött a helyzet. Órákig el tudom nézni, ahogy a disznók kijönnek a kiszórt kukoricára. A múltkor negyven percig figyeltem, ahogy a koca szoptatja a kismalacait. Hogyan lenne szívem ilyenkor fegyvert elsütni?! Aki ilyet csinál, annak azt javaslom, pár hónapra tegye le a puskát.
Voltam már szemtanúja olyan esetnek, amikor kilátszott a búzából a disznó háta, rálőttek, majd közelebb mentünk, s azt láttuk, három kismalac ácsorog tanácstalanul az elpusztult anyánál. Olyanok voltak, mint az árva kisgyerekek. Egy ideig nem fogtam fegyvert a kezembe, aznap éjjel nem tudtam aludni. Számomra a vadászat ma már elsősorban a nyugalmat jelenti, ha versenyekre készülök, órákra kiülök a lesre, a fegyvert legtöbbször be sem töltöm. Megnyugtat a csend, a látvány, ez megfizethetetlen számomra. Május elsejétől mindössze egy 24,1 centiméter agyarhosszúságú vadkant, két süldő vaddisznót és egy szarvasbikát lőttem.

A vadász sok barátságot köszönhet hobbijának, akárcsak a sportlövészetnek. Ha nem egyedül járja az erdőt, akkor hozzá hasonló felfogású emberek társaságában hódol szenvedélyének.
A vadászat elsősorban a férfiak időtöltése, kevés hölgyet találunk gyakorlói között. Norbert csodaszép kislányát, az ötéves Imolát látva kicsit provokatív kérdést teszek fel. Mi lenne, ha csemetéje 18 évesen azzal állna elő, hogy ő is vadászni akar? – Boldog lennék!– érkezik a válasz. Mindent megtanítanék neki, többek között azt, hogy a vadászat nem a gyilkolásról, az összevissza lövöldözésről szól. Sokkal inkább a természet szeretetéről, a vadak tiszteletéről!

Forrás: presztizs