szarvas elütésMég a sokat tapasztalt rendőröket is megdöbbentette az a kép, ami egy vadelütés helyszínén fogadta őket az 1-es főúton Kimle közelében.
Egy Ford Mondeo haladt Mosonmagyaróvárról Kimle felé az éjszakai órákban, amikor a sötétben balról egy méretes szarvas ugrott a kocsi elé.

A sofőr ekkor hirtelen jobbra rántotta a kormányt, ám az ütközést már nem tudta elkerülni a vaddal. A közel két mázsás állat először a motorháztetőre csapódott, majd onnan a szélvédőre és a tetőlemezre.

A hatalmas erejű ütközés feltépte a tetőlemezt, az éles fém pedig a szó szerint ketté vágta a szarvast. Az állat mellső része a szélvédőn keresztül az utastérbe csapódott, míg a hátsó fele több méterre la kocsi mögött eset le.

A Ford a hirtelen kormánymozdulat miatt letért az útról és az ütközést követően a szántóföldön állt meg. A történtek miatt érthető módon sokkot kapott sofőr a csodával határos módon néhány kisebb karcolással megúszta a balesetet, míg a mellette ülő utasa sértetlenül szállt ki az autóból.

Forrás: Kisalföld