Ősz van. A legmegfelelőbb időszak arra is, hogy utánanézzünk, ez a valamikori rangos társadalmi esemény milyen helyet foglal el napjainkban.
A cikk írója bevallottan ahhoz a táborhoz tartozik, akik ugyan elfogadják, hogy az emberek különböző szenvedélyeknek hódolnak, de az állat megölését már visszataszítónak találja. Miközben pontosan tudja, hogy ebben milyen képmutató, hiszen maga is húst eszik és Széchenyi Zsigmond vadászkalandjait is élvezettel olvasgatta. Bán Istvánnal (erdőmérnök, biomatematikus, író, vadász) beszélgettünk a témáról.

A zsákmányszerzési ösztön valahol mindenkiben ott lakozik kisebb vagy nagyobb mértékben. Hoztuk magunkkal a legrégebbi időkből. Az már az illető jellemétől függ, hogy valakit a zsákmány utáni hajszában az élmény vagy gyűjteményének gyarapítása motivál. A vadászatot a körülmények teszik nehézzé és érdekessé. Miközben a vadász – az erdőt járva – rengeteg szépséges látvánnyal találkozik, olyan veszélyhelyzetek adódhatnak, amelyeket ha nem lenne ott a vad elérhetőségének ópiuma, meg sem próbálna leküzdeni.

Az ősember számára létkérdés volt a vadászat, éleleméhez és ruházatához is így jutott hozzá. Egy mai vadásznak, annak a fizikai és szellemi állapotnak a megszerzése a cél, amit el lehet érni a vad üldözése közben. Ha az ember már kifáradt a városi életvitelétől, fontos, hogy találjon egy olyan kikapcsolódási formát, ami nemcsak pihenteti, de próbára is teszi. A sziklamászás már önmagában megfelel ennek a célnak, de ha ráadásul egy zerge áll a megközelíthetetlen sziklaszirten, becserkészése erőt próbáló feladat. Elkezdődik a küzdelem, az állat minden éberségét ki kell játszani, útirányokat választani, mérlegelni a kockázatot, fizikailag és szellemileg is a lehető legtöbbet nyújtani. Ebben lehet lemérni igazán a vadász kvalitásait is, hogyan cserkészi be, majd ejti el a zsákmányt. És vállalja-e a veszélyeket, a fáradságot, képes-e hóban, sárban napokon keresztül követni egy vaddisznót, vagy biztosra megy és lesből, a leszórt élelemre odajövő állatot lövi le.

VADVÉDELEM

Egy vadász, ha igazi, mindent elkövet annak érdekében, hogy szaporítsa, védje a vadat. Ha önző érdekből is, de megpróbál minden káros környezeti hatást megszüntetni, hiszen akkor tud vadászni, ha van elég állat. A vadászok tekintélyes része természetimádó, aki ugyanúgy belefeledkezik egy borját szoptató szarvastehén látványába, vagy a színes, őszi erdő hangulatába, mint bárki más. De azt is jól tudja, mindezt hosszú távon csak akkor őrizheti meg, ha védi a természetet és a vadat – még önmagával szemben is.

A VAD ELEJTÉSÉRŐL

Akkor, amikor a vadász életet olt ki, soha nem szabad elfelejteni, hogy akármit zsákmányol, az állományból mindig olyan egyedeket ragad ki, amelyek nem odavalók. Vagy nem elég életképesek, vagy torzak, vagy olyan nagyszámú a populáció, hogy tönkre tennék a környezetüket. A terepjárókkal, fényszórókkal, automatafegyverekkel felszerelt hordák – amikor a vadnak már valóban semmi esélye nem marad – nem nevezhetők vadásznak. Sajnos elég nagy számban előfordul ma már ez is. Lehet valakinek sok pénze a vadászathoz, ha nincs érzéke a megkívánt viselkedési szabályokhoz és a természethez, a vadásztársadalom nem fogadja be. Az ilyen ember lehet puskás, mészáros, vadölő, de vadász soha.

A VADÁSZETIKÁRÓL

A 2. világháború után – miután a politikát soha nem lehet elválasztani a vadászattól – az akkori vezető rétegnek és szokásainak köszönhetően olyan emberek kerültek a vad közelébe, akiknek nem volt kitől megtanulniuk a vadászetikát, nem rendelkeztek az ehhez megfelelő háttérrel. Hiszen a korábbi generációt – származás, politikai hovatartozás miatt – száműzték az erdőkből. Ez az új réteg azt hitte, a vadászat egyenlő a gyilkolással, ezért válogatás nélkül ölték a vadat. Aminek meg is volt a következménye, vészesen apadni kezdett a vadállomány. Így végül még ők is belátták, ha így folytatják, nem lesz mire vadászni. A 60-as években már a régi, eltiltott nagy vadászok, így gróf Széchenyi Zsigmond is újra puskát foghatott. Az ő jelenlétük, a „Vadászetika” című könyv megjelenése és a szükség újra az észérvekkel is alátámasztott vadgazdálkodás felé terelte a vadászatot. Egy biztos, a vadászat soha nem egyenlő a vérengzéssel és kegyetlenséggel.

SZEZON

A kora tavasz a szalonkázás, a május és a nyár az őzbak ideje. Ezután következik a vízi-vadak – a kacsa és a liba –, szezonja, sokan ezt tartják a legszebbnek. De mégiscsak az őszi időszak a csúcs, a szarvasbőgés ideje, amikor a gímszarvas keresi a párját. Október táján dám-barcogással telik meg az erdő, novemberben pedig a vaddisznó kondáké a főszerep. A vadászszezon mindig az adott állat szaporodásával és fejlettségével van összefüggésben, azaz nem gátolhatja az utódfejlődést. A szezont minden esetben úgy állapítják meg, hogy még véletlenül se fordulhasson elő, – mondjuk egy kezdő vadász esetében –, hogy hasas szarvastehenet, vagy a borját, illetve gidáját, malacát vezető állatot lőjön le. Csak, amikor már az utódok is kifejlődtek, akkor kezdődhet a szezon.

BÉRVADÁSZAT

Amióta a vadászat önálló ágazat lett és úgy döntöttek, hogy képes eltartani önmagát, a vadásztársaságok arra kényszerülnek, hogy pénzt teremtsenek elő. Gyakorlatilag majdnem minden társaság anyagi gondokkal küszködik. Meg kell fizetniük az anyagi kárt, amit a területükön mozgó vad okozott, s ez költségvetésük felét, kétharmadát elviszi. Miután a közhiedelemmel ellentétben a vadászok jó része nem a gazdag emberek közül kerül ki, egyetlen lehetősége marad a pénzszerzésnek, és ez a bérvadászat. A vadásztársaságok saját tagjaik elől lezárnak területeket, kifigyelik a vad mozgását, és „ráviszik” a külföldi és hazai fizetővendégeket. Sokszor nemzeti kincsnek számító trófeák is kikerülhetnek így az országból.

CSÚCSRAGADOZÓ: AZ EMBER

Magyarországon már nem élnek nagyragadozók, amelyek természetes módon szabályoznák a vadállományt. Nélkülük csak a betegség és a táplálék megszerzésének szabályozó mechanizmusa érvényesül, kiegészülve az ember korlátozó tevékenységével. Egyre több területet sajátítunk ki, zárunk el a vad elől kerítéssel, aszfalttal, épületekkel. Szűkül az élőhelyük. Ezért kell védeni és okszerűen szabályozni a vadállományt. Optimális esetben a vadász egyben felelősségteljes vadgazda is. Egyelőre, akármilyen kicsi is ez az ország, a magyar föld természeti szépségekben, vadban igen gazdag és sokszínű. Másutt talán találhatunk érdekesebbet vagy egzotikusabbat, de ilyen szív-közeli szépségeket sehol.

A természet tiszteletet érdemel, a benne élő vad nemkülönben.

Forrás: PR Herald