kitüntetettekA hagyományokhoz híven ez az esztendő sem múlhat el Országos Vadásznap nélkül. A tavalyi, szanyi rendezvény után idén Galyatetőn ünnepeltek az ország vadászai július 13-án.

Kiváló helyszínt választott az Országos Magyar Vadászkamara Heves megyei Területi Szervezete, a Heves megyei Vadászok, Vadgazdálkodók és Természetvédők Szövetsége, valamint a Mátraszentimre Község Önkormányzata az idei Országos Vadásznap megrendezéséhez. A Vadászkamara Kürtegyüttes térzenéjével, a különféle szervezetek zászlóinak behozásával, egy muflonkos terítéken való elhelyezésével és Koncz Gábor Kossuth-díjas színművész köszöntőjével vette kezdetét a program.

Farkas László Márton, a Heves megyei Vadászkamara elnöke, miután köszöntötte az egybegyűlteket, felkérte dr. Semjén Zsoltot, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnökét és miniszterelnök-helyettest vadásznapi köszöntője megtartására. Ő beszédében emlékeztetett arra a célra, amelyet pár éve tűzött ki: vissza kell állítani a vadászok becsületét, valamint Magyarországot ismét vadászati nagyhatalommá kell tenni. Számos jelentős sikerről számolt be. Kulcsfontosságú volt egy normális fegyvertörvény létrehozása és a vadhúsrendelet is, amely következtében kis mértékben, de megemelkedtek a felvásárlási árak. Régi álma vált valóra a vadászoknak: az orvvadászat önálló bűncselekményként került be a büntető törvénykönyvbe, a rapsic így akár 3 éves börtönbüntetéssel is sújtható. A hivatásos vadászok tekintetében a legfontosabb változás a jogköreik kiterjesztése. Ennél többet jelenleg nem lehet elérni ez ügyben, mert a hivatásos vadászok többsége a vadásztársaságok alkalmazottai, és az állam az erőszak monopóliumát nem adhatja át egy egyesületnek. Meg kell próbálni megoldást találni arra, hogy az állam szerepe valamilyen formában megjelenjen a hivatásosok esetében, így még tovább lehetne növelni a jogkörüket. Az utolsó lépést az egészségügyi alkalmasság tekintetében a vadásznap hetén sikerült megtenni: ha a vadászok a jogosítványhoz kötődővel együtt végzik el a fegyvertartáshoz kötött orvosi vizsgálatot, csak egyszer kell fizetni a díjakat. Több, a vadászati szervezeteket érintő változás is megoldódott: elkészült a kamara új etikai kódexe és a hivatásos vadászok szolgálati szabályzata is.

A közelmúltban történtek a vadászat szempontjából is nagyon fontos lépések: például stratégiai-partneri megállapodás köttetett a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal és a Vidékfejlesztési Minisztériummal is. A továbbiakban nem lehet olyan rendeletet hozni, amelyet előzőleg nem egyeztetek hivatalosan a vadászok közösségével. Hasonló megállapodás jött létre a rendőrséggel, a természetvédőkkel, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségével és a Magyar Országos Horgász Szövetséggel. A társadalmi elfogadottság szempontjából mindezek nagyon jelentős lépések voltak. Fontos megemlíteni azt a nemzetközi diplomáciai megállapodást is, amely a Nemzetközi Vadvédelmi Tanáccsal köttetett, hiszen ez a magyar vadászat nemzetközi elismerésében játszik szerepet.

Mindennél fontosabb azonban a készülő új Vadászati Törvény. Semjén Zsolt szerint a legtöbb konfliktus és nézeteltérés a vadászok között van. Ezeket meg kell oldani, mert mindenki támogatására szükség van a törvény megalkotásához. Feltétlenül szükség van a vadászok véleményére a témáról, amit már több fórumon elmondhattak és a jövőben is elmondhatnak majd. Eleddig nagyon sok jó ötletet kapott mind a védegylet, mind a kamara. A törvényben a magyar vadászok akarata lesz benne. Az OMVV elnökének véleménye szerint három kitételhez kell feltétlenül ragaszkodni: a vadászterületek nagysága nem mehet 3000 hektár alá, a bírálaton a mínuszpontokat vissza kell állítani, valamint az üzemterv illetőleg a haszonbérlet ideje ne 10, hanem 20 év legyen. Sok munka vár még a törvény készítőire: egyeztetni kell

az erdészekkel, a gazdákkal, a természetvédőkkel, míg végül elkészül a kodifikált szöveg. A végleges törvénynek legalább egy emberöltőre kell megfelelőnek lennie, ezért nagyon fontos az előkészítés, az egyetértés a jogszabályt illetően. Inkább legyen fél évvel később kész, de ki kell állnia az idő próbáját, hogy ne kelljen módosítani.

Semjén Zsolt örömmel tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a hatvani Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum 2014 tavaszára elkészül. Szabó Zsolt polgármester vezetésével javában zajlanak a munkálatok, amelyekre 3 milliárd forintot kapott a az új intézmény. A kormány tájegységenként, regionálisan, kis városokban, falvakban is támogatja a hasonló közgyűjtemények létrehozását, ezért is járult hozzá a nemrég Sepsiszentgyörgyön felavatott Székely Vadászati Múzeumhoz is.

Dr. Semjén Zsolt után Belkovics Zoltán a „Honfoglalás” című film betétdalát és Erkel Ferenc „Hazám, hazám” című dalát adta elő az összegyűltek nagy örömére.

A rendezvényen a vadászat és a vadászati kultúra területén kimagasló teljesítményt nyújtó vadászok munkáját kitüntetések átadásával köszönték meg. Elsőként a legrangosabb kitüntetést, a Nemzeti Vadászrendet prof. dr. Németh János, az Alkotmánybíróság volt elnöke adta át dr. Semjén Zsoltnak.

A Vadászkamra Aranyérmét dr. Nyilas János kapta, a Magyar Vadászatért Érdemérem kitüntetésben pedig Fűrész Attila részesült. A Nimród Vadászérmet Kis József, Krizsó Sándor, Lóczi László, Szabó Bertalan és Zrónik István vehette át.

Nimród-díjban részesült Valaczkai Erzsébet festő- és grafikusművész.

A Nádasdy Emlékplakettet idén az Egererdő Zrt. Mátrafüredi Erdészete kapta.

A kitüntetések átadása után a hagyományos vadászati módok támogatásáról szóló egyezmény aláírására került sor, amelyet az OMVV (dr. Semjén Zsolt) és az OMVK (Feiszt Ottó) védnöksége alatt a Magyar Elöltöltő- Fegyveres Lövészek és Vadászok Szövetségének részéről Németh Balázs elnök, a Magyar Solymász Egyesület nevében Turcsányi Zoltán elnök, a Magyar Vadászíjász Egyesület képviseletében Ambrózy Árpád elnök, valamint a Vadászati Kulturális Egyesület részéről Oláh Csaba elnök írt alá. További részletek itt.

Több ezren tekintették meg a Hunguest Grandhotelben megrendezett művészeti kiállítást is. A kiállítók között volt Valaczkai Erzsébet festő-, grafikusművész, Csengődi Ottó szobrász, Horváth-Béres János fafaragóművész és Polster Gabriella természetfotós. Láthatók voltak továbbá Kopka László és Kopka Viktor afrikai trófeái és volt mufloncsiga-kiállítás is. A rendezvényt tovább színesítette a Bükki Nemzeti Park, az SCI, a VM ASZK Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági, Vadgazdálkodási SZKI és az Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari SZKI bemutatkozása. A kézművesek kiállításán és vásárán a hagyományokhoz híven ismét minőségi termékekhez lehetett hozzájutni.

A színpadon folyamatos zajlott a program: erdők-mezők hangjait utánozta Erdélyi Tamás, aki Kasper Máté segítségével szarvasbőgő bemutatót is tartott. Fellépett Kovács Katalin énekesnő is. A vadászkutyások, íjászok, solymászok, elöltöltős fegyveresek és a kétéltű terepjárósok a futballpályán mutatták be tudományuk. A gyerekek sem unatkoztak, rólunk a Vadászati Kulturális Egyesület Diana Vadászhölgy Klubjának Heves megyei tagjai gondoskodtak.

Forrás: HuntingPress