Hegylakók elkeseredett küzdelme vaddisznócsaládokkal a Dunakanyarban. Jelentős károkat okoznak a vaddisznók a Dunakanyar településein, Dunabogdány üdülőövezetében már csak a megerősített kerítéssel védett telkek érintetlenek.
A jogszabályok nem kínálnak egyértelmű megoldást, a tulajdonosok többsége eddig hiába várt veszteségei enyhítésére.

Találhatunk Dunabogdány üdülőövezetében Fácános, Cinke és Őzike utcát. Talán itt az ideje, hogy a vaddisznókról is elnevezzenek mondjuk egy teret. Mert hemzsegnek az ott lakók körül.  Először kételkedtem benne egy kicsit, de hazatérve az éjszakai „lesből" elismerem, lényegében állatkertben élnek. Igaz, elég egy síkú a kínálat, mert a nagyvadak közül néhány kósza szarvast leszámítva csak a disznók képviseltetik magukat, ők viszont nagyon is. A hegylakókat egyesületük neve után hívjuk így, valójában egy körülbelül háromszáz házat magában foglaló település lakói. A falu vége előtt balra fordulva, felfelé tartva, majd a felhúzott sorompón áthaladva érjük el övezetüket. A többség hétvégi házas városi ember, de egyre többen kiköltöznek ide, maguk mögött hagyva a hangzavart. Ápolt, biztonságos terület ez, közigazgatásilag a sváb faluhoz tartozik, mégis kicsit külön világ. Mögöttünk a hegy, előttünk a Duna, néhol olyan lejtős a terep, hogy tériszonyosoknak ajánlott lent maradni. Szép hely.

Egészen tavaly nyár elejéig nem is gondolták a Dunabogdányi Hegylakók Egyesületének tagjai, hogy megtöri valami az idillt. Pláne nem, hogy ekkora disznóságok történnek házuk körül. Kurucz Gyula író hívott meg bennünket, nézzük meg, mi történt a kertjével, majd Sápi András, vagyis Bandi bácsi kíséretében bejártuk a környéket, hogy szembesüljünk a rengeteg panasz valódiságával. Bandi bácsi a hegylakók egyesületének elnöke. Ezután látogattuk meg a polgármestert, aki tisztában van a gond súlyosságával, de egymaga képtelen tenni ellene.
Bár szemmel láthatók a károk, ekkor még mindig költői túlzásnak éreztem, hogy valósággal rajzanak esténként a disznók a lakott területen, így a korrektség kedvéért este tíz körül újra felmegyünk a hegyre kollégámmal, s leparkolunk egy nagy bokor mellett. Várjuk, mi lesz, mint az egyszeri turista a szafarin. Kicsit bosz-szankodom magamban, hogy biztosan ülhetünk majd itt hajnalig, mire egy nyamvadt koca kidugja az orrát a bozótból, ahelyett hogy nem messze innen, a faluban elfogyasztanánk egy jó vadpörköltet kedvelt éttermünkben. Aztán úgy tíz perc múltán hirtelen egyféle kezdünk nézni a fotóssal, s lefuttatjuk magunkban a „mi, mi, mi mozog a zöld leveles bokorban?" kérdést. Hatalmas vaddisznó lép ki az útra, amint az anyósülésen helyet foglaló kolléga megjegyzi, „ez egy ló". De nem, valóban disznó. Nézeget körbe-körbe a vadállat, szaglászik, majd két malac is felzárkózik mellé. Özvegy Kadlovicsné kertje felé tartanának, de valószínűleg kiszúr minket a nagy bestia, hátat fordít, s elkocog, nyomában két apródjával. Na ezt elpuskáztuk. Várunk még kicsit, nem jönnek vissza, mi is odébb megyünk egy kanyarral. Megint nem telik bele negyedóra, s alulról, a falu felől tucatnyi vaddisznó érkezik, az aszfalt-úton közlekednek, ahogyan kell, szépen egymás mögé fejlődve. Egy konda disznó libasorban. Jó nagy darab állat mind. Nem állnak meg, mint hosszú vicinális a nyílt pályára érve, egyenletes, kényelmes tempóban robognak el előttünk.
Ami a vadállomány bőségét illeti, immár nincs több kérdésünk.
Besétálunk a sötét erdőbe pár lépésnyit, nem mesz-szire, csupán az egykori vadaskert kapujáig. Rávilágítunk elemlámpával, furcsamód nyitva találjuk, nem úgy, mint napközben. Olyan érzésünk támad, mint a Jurassic Parkot nézve az izgalmasabb jelenetek előtt, úgyhogy inkább visszaülünk a kocsiba. Az eső is rendesen rázendít, elindulunk haza.
Kurucz Gyula kertjét - amelyet tehát még nappal tekintettünk meg - tavaly egy kora nyári éjszakán dúlták fel a vadak, a család elhűlve látta reggel, micsoda dagonya keletkezett a szép pázsit helyén. Szépen rendbe tették, erre a télen megismétlődött a dúlás. Mit keres a disznó a fűben, földben? Gilisztát vagy bármit, ami él és mozog, megesznek ezek mindent az almától a cserebogárig. Talán a Trabant burkolatát is lerágcsálnák, mint Kusturica filmjében.

Bandi bácsi, a hegylakók egyesületi elnöke is megmutatta a kertjét: jól kivehető a-vonulási irány, ahogyan éjszakánként átkelnek területén a disznók. Olykor meg-megállnak, jót lakmároznak a szőlőből, almából. Sokan kényszerszüretelnek, mert azelőtt „lelegelnék" a tőkékről a szemeket a betolakodók, hogy beérnének. A beton alapú, acéllal megerősített kerítéseken nem tudnak átjárni, de a hagyományos drótszöveteket könnyedén felfeszítik alulról, és átbújnak, így haladnak kertről kertre. A már említett Kadlovics Józsefné birtokán -szerencsétlenségére - épp keresztülhalad egy váltó (vadcsapás), őt minden éjjel a disznók ébresztik. Gyakran két lábra állva szedik a gyümölcseit, s ha zajt csapva el is tudja kergetni őket, fél óra múlva úgyis visszatérnek. Egyszer az egyik vadkan szabályosan megkergette az asszonyt, épphogy be tudott szaladni házába. Azóta félve megy ki a kert végébe. Tudja, a kerítés lecserélésével, alábetonozásával ki tudná zárni a disznókat, de kinek van erre pénze? Több százezer forintba kerülne a beruházás. Pedig sokan azt mondják, ez az egy megoldás maradt.
Pályi Gyula dunabogdányi polgármester asztalán huszonhét panasz hever, de mint mondja, ez csak töredéke annak, ahány telken károk keletkeztek. Három helyen önkormányzati tulajdonú létesítményeket is megrongáltak az állatok.
A helylek szerint gondok akkor kezdődtek, amikor felszámolták a házak közelében elterülő - alapvetően szarvas tartására alapított - vadaskertet, s az állatok birtokba vehették az ember által lakott területeket is. Mivel több nagy telek gondozatlan, a bozótosban menedékre is lelnek, vadászok pedig nem járnak a házak között. Nemsokára pályázati támogatással a hivatal ki-pucoltatja ezeket a területeket, a kitermelt fát pedig helyben hasznosítják, télen befűtenek vele a középületekben.

Való igaz, mondja a település első embere, hogy a vadaskerttel szemben sokakban volt ellenérzés, mivel oda nem lehetett bejutni, így a közeli erdőt lényegében elzárták a kirándulók elől. Viszont az sem megoldás, hogy a kerítést hagyják elrohadni, helyenként szándékosan bontották le, máshol fémtolvajok vittek el belőle darabokat - s a kieső részeket senki sem pótolja. A Dunabogdányi Hegylakók Egyesülete már épített fából lépcsős átkelőt, vagyis az ember számára nem lenne gond a keresztüljutás, a vadakat viszont megfogná az elválasztó acélfonat.
Ami pedig a veszteségek megtérítését illeti: a polgármester, Bandi bácsi és Kurucz Gyula vaskos levélköteget mutat: bizonyítva, többször kérték a területet kezelő Pilisi Parkerdő Zrt.-t, oldja meg a problémákat, s rendezze a kárt. Mutatják az egyik idevonatkozó törvényt, miszerint „a vadkár megtérítésére az köteles, aki a kárt okozó vad vadászatára jogosult, és akinek vadászterületén a károkozás bekövetkezett, illetőleg akinek a vadászterületéről a vad kiváltott [kijött]".
- A vad belterületi megjelenése, ezen belül is elsősorban a vaddisznó gyakori előfordulása nem speciális dunabogdányi probléma. Korábbi vadaskert lététől vagy nem lététől függetlenül a vad kiváló életfeltételeket talál a településszéli, jellemzően egykori zártkerti övezetben. Amíg az életfeltételek adottak, addig lesz vad a belterületen. Ez nem a külterületen vadgazdálkodást folytatón múlik. Ugyanez a folyamat figyelhető meg a Dunakanyar szomszédos településein, Visegrádon, Leányfalun, illetve több nagyvárosban Budapesttől Berlinen át Barcelonáig - hangzik a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivőjének magyarázata. Lomniczi Gergely tájékoztatása szerint a vadaskert bezárására készülve a vadállomány jelentős részét levadászták, a muflon- és gímszarvasállomány egy részét vérfrissítés céljából áttelepítették a belső erdőtömbbe. A bezáráskor a Pilisre és a Visegrádi-hegységre jellemző vadlétszám volt a területen, ami azóta sem növekedett.

Kérdésünkre, hogy jelenleg etetik, gondozzák-e a vadállományt a területen, azt válaszolja: „A vadászterület többi részéhez hasonlóan a vadlétszám által indokolt mértékben igen. Jelenleg négy szóró-, valamint két szarvasetető üzemel rendszeresen."
Megkérdeztük azt is: miért szünetel a vaddisznók csapdáztatása? Az állatok befogása úgy zajlik, hogy egy körülbelül öt-hat méter átmérőjű karámban ételt helyeznek el csaliként, amely becsábítja a disznókat. Ahogy bemegy az állat, elmozdítja a csapóajtó rögzítését, az bezárul mögötte, így se ki, se be. Megnéztük Bandi bácsiékkal az egyik csapdát, amely azonban hónapok óta nem üzemel. Mint az egyesületi elnök mondja, körülbelül másfél hónapig használhatták a parkerdő munkatársai, azalatt nagyjából húsz disznót foghattak be vele. Némelyiket agyonlőtték a helyszínen, mutatja is, hol volt a vértócsa. A másik csapda özvegy Kadlovicsnénál volt felállítva, azt már lebontották. Lomniczi Gergely szóvivő ugyanakkor arról tájékoztat, hogy befogók jelenleg is üzemelnek, közülük három a kérdéses térségben. 2012-ben huszonhat vaddisznót fogtak be, az idén eddig tizenötöt. Ezeket a vadászterület belső, településektől távoli részeire szállították. Vadászattal az idén háromszáznegyven disznót ejtettek el.
A végére maradt a helyieket talán leginkább foglalkoztató kérdés, hogy megtéríti-e a Pilisi Parkerdő Zrt. a károkat. A szóvivő válasza szerint „a település közigazgatási belterülete nem része a vadászterületnek, így az ottani kár nem vadkár, hanem a törvényi megfogalmazás szerint vad által okozott egyéb kár. Mivel a belterületen a rendelkezésére álló vadászati eszközökkel nem csökkenthető a vadlétszám, az itteni károkért nem vonható-felelősségre a közeli területen vadgazdálkodó. Álláspontunk szerint e területeken a beépítettség mértéke, elhanyagoltsága, a kerítések állapota előrevetíti a károk keletkezését, illetve lehetetlenné teszi az alkalmazkodott vadállomány kezelését. A Pilisi Parkerdő Zrt. szakembereinek véleménye szerint egyetlen megoldás van: a területeket megvédeni képes kerítések építése, a környezet elhanyagoltságának, elbozótosodásá-nak megszüntetése, a hulladéklerakás megakadályozása. A Dunakanyarban Szentendrével és Leányfaluval készül a megállapodás, amelyben az önkormányzatok íjjal vadászó specialistákat bíznak meg a belterületen megjelenő vad elejtésével."
Emlékszünk még a másik jogszabályra, miszerint „a vadkár megtérítésére az köteles [...], akinek a vadászterületéről a vad kiváltott"? Igazságot tenni a két fél között alighanem csak az erre hivatott jogásztestület tud. Az éhes disznók addig is kerti makkal álmodnak.

Forrás: Magyar Nemzet