Március 15-én hatályba lépett a Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény. A vadászkamara tájékoztatóját az alábbiakban olvashatja el.

Miként Önök előtt is ismert, 2014. március 15-én hatályba lépett a Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény. A törvény végrehajtása a vadásztársaságokra, mint egyesületekre is feladatokat ró, illetve egyes rendelkezései megnövelik a vezető tisztségviselők felelősségét, valamint a vadászható állat által okozott kárért való felelősséget. Véleményünk szerint ezen ügyekben – és még jó néhány más kérdésben – a Ptk. rendelkezéseinek pontosítása indokolt, illetve indokolt lehet azok módosítása is. Erre tekintettel az elmúlt pár hónapban egyeztetéseket kezdeményeztünk a pontosítások, illetve a további módosítások érdekében, melyre a parlamenti választásokat követően, az új Országgyűlés megalakulása után, remélhetőleg érdemben sor kerülhet.

Kérjük ezért a vadászatra jogosultakat, hogy a jelenlegi formában és rendszerben működjenek tovább mindaddig, amíg a jövőbeni változásokat a jogalkotókkal el tudjuk fogadtatni, melyre reális reményünk van. Javasoljuk tehát, hogy a vadászatra jogosult szervezetek jelenleg még ne intézkedjenek működésüknek és belső szervezeti felépítésüknek az új Ptk.-nak megfelelő változtatása érdekében, a parlamenti választások utáni egyeztetésekről, azok eredményéről soron kívül tájékoztatást adunk. Úgyszintén előkészítünk az új Ptk.-nak megfelelő alapszabály mintát – erre is azonban csak a módosítási javaslatainkra vonatkozó egyeztetések lezárása után kerülhet sor – melyről szintén tájékoztatjuk az érdekelteket.

Pechtol János                    dr. Székely István

     főtitkár                         OMVK jogi képviselője

Forrás: OMVK