A városi sportcsarnok és környéke a hagyományos helyszíne a Pápai Agrárexpo 3 napos rendezvényének, amely az idén már a XVIII. sorszámot viseli.
Első nap a borászok voltak a főszereplők, második nap a horgászok rendeztek nagyszabású halászléfőző versenyt, míg a zárónapon került sor a Veszprém megyei vadásznapra, amely immár 17. alkalommal kapcsolódott az agrárium legnagyobb megyei bemutatójához.

Az első érkezők már reggel 7 órakor megjöttek felpakolt kocsikkal a Vadásztársaságok főzőversenyére, s rövidesen megkezdődött a tűzgyújtás. 9 óráig 24 főzőcsapat kezdte meg a felkészülést a zsűri előtti megmérettetésre, ugyanekkor kezdődött a római katolikus nagytemplomban a Hubertus mise, melyet dr. Mail József apát celebrált. A hivatalos megnyitó kezdetét a Bakony Vadászkürt Egylet szignálja jelezte, s a hatalmas dupla sátorban helyet foglalt nagyszámú közönség a magasított színpadon láthatta a megyei vadászati vezetőket és a meghívott vendégeket.Az üdvözlő beszédek elhangzása után dr. Áldozó Tamás, Pápa város polgármestere nyitotta meg a vadásznapot, s ezt követte a kitüntetések átadása, majd vadászkürtös bemutatóval záródott a színpadi program. Eközben a szabad területen javában rotyogtak a bográcsos ételek, sercegtek a sültek a tárcsákon, s mire delet harangoztak, készen voltak a versenyre benevezett ételek, nem kevés és nem könnyű munkát adva a minden kóstolás után nehezebben tovább haladó zsűrinek (volt, ahol 4 fogást kellett végigpróbálni). Nem volt vesztes: két fődíj, 4-4 első, második és harmadik díj, és számos különdíj lett kiosztva, végül is mind a 24 csapat kapott serleget, és mindegyikhez talált megfelelő indoklást Pap Gyula, a zsűri elnöke.

A nagyközönség részére a lila egyenpólóba öltözött Nagyatádi Kecskeevők Baráti Társasága főzött közel ezer adagnyi vaddisznópörköltet ugyancsak lila színű gulyáságyúban 170 kilónyi húsból, amely az utolsó tányérig elfogyott. S hogy ne csak a gyomornak legyen öröme, jó ebédhez szólt a nóta tangóharmonikával, solymász és vadászkutya fajtabemutató, munkakutya ügyességi feladat-végrehajtás, és nagy zajjal járó, de igen látványos favágó ügyességi látványshow is színesítette a kínálatot. A majd harminc fokos melegben az időjárásra nem lehetett panasz – délutánig, amikor is kiadós eső verte végig a jobb sorsra érdemes, már felszereléseiket pakoló főzőket.

A kitüntetettek listája:

A Hubertus Kereszt bronz fokozatát kapta Bódis Zoltán a Kislődi Hunor Vadásztársaság pártoló tagja és Forintos Károly a Kislődi Hunor Vadásztársaság pártoló tagja.

A Hubertus Kereszt ezüst fokozatát érdemelte ki Mohari József a Kislődi Hunor Vadásztársaság tiszteletbeli tagja és Forintos Zoltán a Kislődi Hunor Vadásztársaság tagja

A Hubertus Kereszt arany fokozatát vette át Borbély László (Hertelendy KTKE),

Vida Sándor (Hertelendy KTKE), Orbán Nándor (Marcal-völgyi Sólyom Vt.), Láng József (Délbakonyi Vadásztársaság), Birnbauer Lajos (Kislődi Hunor Vadásztársaság), Dietmar Töpfer (Kislődi Hunor Vadásztársaság tiszteletbeli tagja), Nagy Pál (Döbröntei Váralja Vadásztársaság).

Veszprém Megye Vadgazdálkodásáért emlékérmet kapta Bakos László a nagygyimóti Öregséd Vadásztársaság alapító tagja, szakmai irányítója és vadászmestere.

„A Bakony Vadásza 2014” kitüntetésben részesült Seregélyes György erdőmérnök, vadászatszervező.

A Magyar Vadászatért érdemérmet kapott Korn Ignác, a Bakony Zrt. Vadgazdálkodási Osztályvezetője.

Kamarai Aranyérem birtokosává lett Varga László, a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója.

Forrás: HuntingPress