Vadászatról, vadgazdálkodásról, „Hagyomány, kultusz, tradíció” címen egyoldalas cikk jelent meg az Észak-magyarország napilapban, melyet az alábbiakban honlapunkon is olvashatnak:

A vadászokat többnyire csak fényképekről látjuk, ilyenkor szemügyre vesszük az általuk lőtt terítéket. Izgalmas, romantikus, hobbit űznek, másoknak pedig ez hivatás. Munkájukról, hétköznapjaikról azonban mégis keveset tud a közvélemény. A kamara megyei területi szervezetének elnöke ezúttal kulisszatitkaikba is bepillantást ad.

Mióta tölti be az elnöki tisztséget?

Kriston Nándor: Tavaly októberben választottak meg. Amikor az elődöm, dr. Székely László visszavonult, engem szemeltek ki erre a társadalmi posztra.

Miért esett önre a választás?

Kriston Nándor: Valószínűleg azért, mert egyrészt több generációs vadászcsalád tagja vagyok. Ennek a szenvedélynek hódolt a nagyapám és az apám, így teljesen természetes, hogy én is elköteleztem magam a vadászat mellett. Úgy látszik, hogy ez a műfaj nálunk apáról fiúra száll, mert a fiam szintén „zenész”. A Kriston-família vadászati ars poeticája: hagyomány, kultusz, tradíció. Másrészt a megyei területi szervezet mellett egyébként immáron tizenöt éve elnökként irányítom a Háromkő-Bérc Vadásztársaságot is, amely a megye egyik legjobban működő vadásztársasága, ahol gyökeret vert a vadász barátság, a vadászati kultúra és a tradíciók ápolása. Harmadrészt két ciklus óta tagja vagyok a BAZ Megyei Vadászszövetség elnökségének is.

A vadászat hobbi, vagy hivatás?

Kriston Nándor: Egyszerre mindkettő: nevezhetem sportnak, kikapcsolódásnak, pihenésnek,

szórakozásnak és felelősségteljes munkának is. A vadász szereti a természetet, az erdőt és annak zúgását, a ligetet, tiszteli a vadat, imádja a vadűzést, aztán kedveli a baráti társaságot, mert enélkül nincs vadászat és vadászati kultúra. Az ön által említett hivatással pedig a munka és az üzlet párosul, ugyanis mindkettő hozzátartozik ehhez a gyönyörű sporthoz.

Hányan űzik ezt a mesterséget?

Kriston Nándor: Az országban a vadásztársadalomnak hatvanezer tagja van. A mi szervezetünk a legnépesebb az országban, a megyében 108 vadásztársaságban háromezer nyolcszázan vagyunk vadászok.

Milyen követelményeknek kell megfelelniük?

Kriston Nándor: Mivel veszélyes „üzemben” tevékenykedünk, ezért a vadásszal szemben több feltételt is támasztunk. Ilyen például a betöltött 18. életév, az egészségügyi alkalmasság, a fegyverismeret, az érvényes és az eredményes vizsga, aztán fontos, hogy a vadász megfelelő emberi kapcsolatokkal, kellő önmérséklettel és átlagon felüli kommunikációs készséggel is rendelkezzen.

Egyetért azzal a megállapítással, mely szerint a vadász irigyelt ember?

Kriston Nándor: Ezt magam is gyakran hallom és mindig elmondom: sokat kell tenni azért, hogy ez így legyen. A vadász azért boldog – vagy ha úgy tetszik, kiváltságos személy –, mert barátságot köt a természettel, számára gyönyörűséget jelent a vad puszta megpillantása, nemcsak az elejtése, hogy a kapitális trófea látványáról már nem is beszéljek. Ezek az érzések igencsak megérintenek minket. Az említetteket mindenki irigyli tőlünk, a munkát viszont már kevésbé. A vadásznak a mi vadásztársaságunkban évente negyvennyolc óra társadalmi munkát kell végeznie, közben a mezőgazdasági termelőkkel való együttműködésen át a vadkár elhárításig mindenből ki kell vennie a részét.

Ki dönti el, hogy mikor és milyen állatra, madárra vadászhatnak?

Kriston Nándor: Erről a vadászati törvény rendelkezik, de mi önmagunkat is szabályozzuk, többnyire szigorúbban, ebben a szakmában ugyanis létezik etika és tisztesség is.

Tisztesség? Mire gondol?

Kriston Nándor: A vadászat utáni terítéket mindig körülálljuk, ilyenkor megszólalnak a kürtösök, és úgymond megsüvegeljük az elejtett vadakat, mert mi nem agyonlövünk egy állatot, hanem elejtünk és utána megadjuk számára a végtisztességet. Ez része a hagyományokra építő, kulturált vadászatnak.

A vadász is ember, van szíve és lelke: mielőtt meghúzzák a ravaszt, nincs önökben sajnálat, soha nem szánják meg az elejtésre váró zsákmányukat?

Kriston Nándor: A vadászemberek figyelnek az állományra. Ennek megfelelően etetjük, gondozzuk és védjük a vadakat. A vad nemzeti kincs és ehhez a kincshez mi érzelmileg is kötődünk. Például úgy, hogy a malacot vezető kocákra nem lövünk, aztán a borjúkat vezető teheneket sem vesszük célba. Az is fontos, hogy növeljük az életterüket: sózókat tartunk fenn, dagonyákat csinálunk, óvjuk az állományt a kártevőktől, télen, a hóban utakat törünk, árvízkor mentünk, az autósok számára figyelmeztető táblákat helyezünk ki, vagyis a vadásznak igenis van szíve és lelke, a vadász romantikus és érzelemgazdag ember. Viszont oda kell figyelnünk a populációra, a genetikára, ennek jegyében elősegítjük az életerős egyedek szaporodását, s ha szükségét látjuk, selejtezünk, mert ez is hozzátartozik a vadász tevékenységéhez.

Milyen bevételekből tartja fenn magát egy vadásztársaság?

Kriston Nándor: A törvényi feltételek betartása mellett gazdálkodunk. Bevételre teszünk szert a tagdíjból, a vadhúsból és a vadászat értékesítéséből, a bérvadászatból. Egy elejtett vad esetén a társaság közgyűlése dönti el, hogy az állat húsát a törvényi feltételeknek megfelelően beszolgáltatja, vagy eladja a felvásárlónak, esetleg kiosztja a tagok között. A rendelkezésünkre álló anyagi forrásainkból fejlesztünk: például eszközöket vásárlunk, etetőket készíttetünk, takarmányt szerzünk be.

Az megfelel a valóságnak, hogy az államnak jelentős bevétele származik a vadászatból?

Kriston Nándor: Igen, közvetlenül és áttételesen is. Hogyan működik ez a mechanizmus? Az erdők nagyrészt állami tulajdonban vannak, s az állami kézben lévő erdőgazdaságok a vadászati jogot is gyakorolják, ebből bevétel keletkezik, miközben a vadásztársaságok adókat fizetnek, például eszközvásárlásaik után „áfáznak”, fizetik az alkalmazottaik után a járulékokat. Ezek mellett a világ számos országából érkező vadászok látva a vadállományt, a vadászati tradíciók ápolását Magyarország jó hírét viszik a világba.

A Putnokon tartott napjukon arról beszélt, hogy Miskolcon minél előbb létre kell hozni a megyei vadászmúzeumot. Miért tartja ezt olyan fontosnak?

Kriston Nándor: Vannak olyan trófeák, amelyeket igenis be kell mutatni, hogy a feltörekvő

generáció tagjai lássák és az is fontos, hogy az agancsok ne bicskanyelek alapanyagául szolgáljanak. A majdani múzeum a természet rajza, tükörképe lehetne. Megyénkről szólna, az itt őshonos állatokat, madarakat rendszerezné, tehát nem az afrikai sivatagokban, vagy a Dél-amerikai erdőkben élő vadakat mutatná be. Sok gyerek és felnőtt életében nem látott szarvast, őzet, vaddisznót, muflont, mókust, rókát, nyestet, vagy éppen fácánt. Az állandó kiállítás keretében kitömötten szemléltetnénk környezetünk élővilágát, ide járhatnának tanórákra a diákok, de a múzeum a vadászgenerációk képzéséhez is hozzájárulhatna. A vadászkamarában megvan a szándék, a tárlat életre keltéséhez most politikai akarat, majd önkormányzati jóindulat kell. Első sorban Miskolcon, a megye székhelyen képzeljük el ezt a vadászmúzeumot, de nem a megyeszékhely központját célozzuk meg, az ilyen jellegű múzeum számára egy városszéli, de jól megközelíthető épület jöhet szóba. A kiállítási tárgyak kamarai tulajdonban lennének, az intézmény üzemeltetését pedig egy nonprofit cég végezhetné. Utóbbi megalakításakor kell gondoskodnunk a működtetési költségekről, s a múzeum fenntartásához akár állami forrást is kaphatnánk. Szóval sok minden tisztázásra szorul, de ha nem mocorgunk, semmi nem lesz belőle.

A hírek szerint születőben van a megyei vadászati almanach is.

Kriston Nándor: Tizenöt esztendővel ezelőtt jelent meg az előző könyv, már éppen itt az ideje a következő kiadványunknak. Ebben helyet kapnak majd a megye vadásztársadalmának életét megörökítő írások, a társaságainkról szóló hírek, a közérdeklődésre számot tartó információk és sok képet is szeretnénk nyilvánosságra hozni. Ha minden jól megy, 2015-ben jelenik majd meg.

Forrás: Borsodivadász