Az, hogy Erdővidéken mértéken felül elszaporodott a vadállomány, már nem újdonság senkinek.

A nagyobb baj az, hogy körü­löttük érdekek ütköznek: a medve védett állat, tehát ha termést tesz tönkre, ha emberéletet veszélyeztet, akkor is ő „állhat az erdő felől”, a gaz­dáknak meg nem marad más hátra, mint tonnaszámra írni a beadványokat, annak reményében, hogy egyszer majd hátha kártérítésben is részesülnek.

A hétvégén egy középajtai családra ijesztett rá alaposan: az atyafiak pityókát szedni mentek, amikor a közeli kukoricásból előlépett a vad. Nem bántott szerencsére senkit, de talán mondanunk se kell, hogy a termést betakarítók számára a nap örökké emlékezetes marad. Ezt a medvét két boccsal többen is látták éjjel az út mentén, Nagyajta és Középajta között: a feltételezések szerint az úttól mintegy száz méterre található patak menti fűzesben tanyázik.

Kovászna megyében egyébként a hivatalos statisztika szerint 1200 medve él, ezzel a populációval pedig országos első helyezettek vagyunk. Benkő Csaba nagyajtai alpolgármester is azt állítja, nem csak egy, több medve is ólálkodik a környéken. A helyzetről értesítették a megyei vadászegyesületet – a környék az ő vadászterületük –, ám egyelőre intézkedés nem történt, pedig mindenki tudatában van az emberekre (is) leselkedő veszélynek.

A napokban Korodi Attila környezetvédelmi miniszter a medvék okozta károkat illetően úgy nyilatkozott, elkezdték azok kifizetését, ám Nagyajtán, de Bardocon sem értesült még senki arról, hogy az elmúlt időszakban kárigényt benyújtó gazdák pénzt kaptak volna. Nagyajtán csak tavaly hét olyan eset volt, amikor háziállatot bántott a medve, de olyan gazdák is akadnak, akik már két éve várják a kártérítést. S ezek csak a nagyobb károk, a terményben okozott károkat már jószerével nyilván sem lehet tartani. Főként most, hogy a vaddisznók is kezdtek elszaporodni. A hétvégén például a két Ajta közti úton ütöttek el egyet, az Audi totálkáros lett, a vaddisznó elpusztult.

Bardoc község polgármestere, Balázsi Dénes szerint a vadak okozta községbeli károkért 90%-ban a medvék a felelősek, vaddisznók okozta kár kevesebb volt. Ez annak is tulajdonítható, hogy a két vad nincs igazán barátságban egymással.

Az elöljáró ugyanakkor reménykedik, hogy ezúttal lesz valami a kártérítésekből, mint mondta, a minap az alpolgármestert ez ügyben a prefektúrára hívatták, ahol a kormánymegbízott– más hivatali szervekkel ellentétben –, pártfogásáról biztosította a kárvallott gazdákat.

A medvék okozta riadalmat azonban ez nem oldja meg: már a falvak között (is) járkálnak, nemrég Erdőfüle határában egy pásztort támadott, és sebzett meg. Félő, hogy előbb-utóbb tragédia történik – adott hangot aggodalmának a község első embere.

Forrás: HUntingPress