Az erdészeti társaságok társadalmi szerepvállalásának egyre nagyobb mértékűnek kell lennie, a közjóléti beruházások a Nefag Zrt.-nél is arra irányultak, hogy az emberek megismerjék, megszeressék és becsüljék az erdőt - mondta a földművelésügyi miniszter hétfőn, az erdőgazdálkodással foglalkozó cég 65 éves jubileumi ünnepségén Szolnokon.
 

A miniszter gratulált a cég munkatársainak a nyári szarvasgomba hasznosítása területén elért kiemelkedő eredményekhez. Kitért arra is, hogy az utóbbi években elterjedt természetközeli építkezések egyre népszerűbb alapanyaga az akác, amelynek megtermelésében szintén komoly munkát végez a társaság.
Fazekas Sándor emlékeztetett: a Nefag Zrt. korábbi jogelődje a Szolnok Megyei Állami Erdőgazdaság 1950 augusztus 1-jén alakult meg az ország egyik legfátlanabb vidékén, mindössze 126 hektár állami erdőterületen. Ezt követően jelentős területnövekedés következett, köszönhetően a térségben zajló hatalmas erdőtelepítési, fásítási munkának, Kunhegyesen, Karcagon, Kisújszálláson például több száz hektár egybefüggő erdőség jött létre. A társaság ma már több mint 31 ezer hektár állami tulajdonú erdőterület vagyonkezelését végzi.

Dégi Zoltán, a Nefag Zrt. vezérigazgatója az eseményen kiemelte: 2010 óta megtöbbszörözték közjóléti fejlesztéseiket a korábbi évekhez képest, például kibővítették, felújították a szolnoki erdei művelődési házat, a Széchenyi parkerdő és vadaspark további új elemeinek kiépítésével Szolnok leglátogatottabb szabadidős helyszínét hozták létre.
A nyilvános cégadatok szerint a Nefag Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. éves értékesítési árbevétele 2014-ben meghaladta az 1,8 milliárd forintot, 2013-ban több mint 2 milliárd forint volt. A bevétel exportból származó összege 2014-ben meghaladta a 260 millió, 2013-ban a 292 millió forintot. A társaság mérleg szerinti eredménye ugyanezen időszakban 42 millióról csaknem 58 millió forintra nőtt.
A Nefag Zrt. gazdálkodási területe Jász-Nagykun-Szolnok megyében és Pest megye déli részén található. Tevékenységét a Szolnoki Erdészet, a Pusztavacsi Erdészet és a Monori Erdészet működése révén látja el. A Nefag Zrt. munkája szorosan összefonódik a természetvédelmi feladatok ellátásával: védett területe 1199 hektár, nem védett területen található NATURA 2000 terület 3618 hektár, összesen 4817 hektár áll természetvédelmi oltalom alatt. Működési területén a kiemelten közjóléti, turisztikai feladatok ellátását csaknem 416 hektár erdőterület szolgálja.

Forrás: MTIFazekas Sándor kiemelte: a Nefag Zrt. felelős gazdálkodást folytat, és bár erdőterülete kisebb a hegyvidéki erdőgazdaságokénál, gazdasági hatékonyságban felveszi a versenyt azokkal, az árbevétel arányos jövedelmezőséget tekintve pedig a rangsorban az elsők között áll.